A középkori öltözködés bizarr szabályai Európában
Manapság a divatos öltözködés egyik alapvető célja, hogy az emberek kifejezhessék vele egyéniségüket. A középkorban ugyanakkor a ruházkodás elsődleges szerepe az adott személy társadalmi hovatartozásának kifejezése volt. Ennek megfelelően szigorú egyházi és világi előírások szabályozták, hogy ki mit és hogyan viselhet.
Öltözködj úgy, ahogy azt Isten elrendelte!
A középkorban a vallási előírások az élet minden területére kiterjedtek és nem volt kivétel ez alól az öltözködés sem. A korabeli keresztény világkép szerint egy adott személy társadalmi jogállása Isten akaratából származik, így annak megfelelően kell élnie – és ruhát választania is. Vagyis, ha az Úr úgy rendelte, hogy egy kastélyban élje le valaki az életét, akkor természetesen nemeshez illő öltözéket kellett viselnie. Ugyanez vonatkozott egy kereskedőre vagy éppen egy leprásra is.
Az egyházi előírások minden csoport öltözködését szigorúan szabályozták, így lényegében mindenki egyetlen divat szerint volt kénytelen leélni az életét, hacsak nem akarta felvállalni a „helytelenül öltözködőkre” ragasztott társadalmi stigmát.
A kevélység bűn!
A túlzott büszkeség, a hivalkodás és a mértéktelenség a legsúlyosabb bűnök közé tartozik a keresztény tanítások szerint. Erre alapozva Európa szerte vezettek be fogyasztást korlátozó rendelkezéseket, amelyek mögöttes célja ugyancsak a társadalmi jogállásnak megfelelő öltözködés kikényszerítése volt.
Így például III. Edward angol király uralkodása alatt előírták, hogy a parasztok és kézművesek feleségei nem viselhetnek selymet, illetve csak bizonyos állatok bundáiból készített ruhákat hordhattak. Engedélyezték a bárány, a nyúl, a macska és a rókabundát, ugyanakkor szigorúan tiltották számukra a nerc viselését.
Takard el a hajadat, ha kilépsz az utcára!
Egy kalap vagy valamilyen más fejfedő viselése a haj eltakarása céljából alapvetőnek számított a középkorban nők és férfiak körében egyaránt. A frizura (hossz, láthatóság, forma) és a fejfedő stílusa a többi ruhadarabhoz hasonlóan jelezte viselőjének társadalmi jogállását. Egyetlen pillantás elég volt, hogy megtudjuk az utcán velünk szemben sétáló alakról annak foglalkozását, nemét, családi állapotát vagy akár vallását.
A nők számára különösen fontos volt, hogy nagy gondot fordítsanak a megfelelő frizura kialakítására, ellenkező esetben könnyen rossz hírbe kerülhettek. Sok helyen ugyanis a prostituáltak számára tiltották bármiféle fejfedő viselését vagy például a 14. századi Londonban csak egy csíkozott fejkötőt viselhettek. Így ha „tisztességes asszony” szabadjára engedett fürtökkel vonult végig az utcán, akkor biztosra vehető volt, hogy hamarosan szárnyra kelt a pletyka az illető „új foglalkozásáról” is. A prostituáltak szigorú elkülönítését a franciaországi Arles városában pedig annyira komolyan vették, hogy engedélyezték bármely asszony számára, hogy ha látnak egy prostituáltat fedett fővel utcán, akkor szabadon letéphetik róla a fejfedőt.
Egy könyv lapjain is ruházkodj illendően!
Hogy mennyire komolyan vették a korban ezeket az öltözködési szabályokat, azt leginkább az orvosi tankönyvek lapjain érhetjük tetten. Az alábbi képen látható rajz egy terhes nő belső szerveit ábrázolja.
Bár a képen látható asszony érthető okokból nem visel ruhát, ugyanakkor azonban egy haját és nyakát is eltakaró kendőt láthatunk rajta – ezzel biztosítva az olvasókat arról, hogy egy tisztességes nőről van itt szó.
A cipő sem lehet kivétel
Természetesen a cipők viselésére is hasonló szabályok vonatkoztak. A különféle, lábbelikkel foglalkozó rendelkezések előírták, hogy milyen anyagból készüljenek, milyen alakúak lehetnek. A társadalmi jogállás ez esetben azt is megszabta, hogy mekkora lehet egy cipő magassága, hiszen minél magasabb volt, annál több anyagot igényelt, így tehát drágább is volt egyben.
Ez is érdekelhet
A firenzei divatrendőrség
Minden egyházi és világi törvény igyekezete ellenére, az asszonyok előszeretettel használták ki az előttük nyíló kiskapukat. Jó példa erre a középkori Firenze városa, ahol 1200 és 1500 között összesen 135 darab női ruházkodást szabályozó törvényt fogadtak el (összehasonlításképpen mindössze 25, férfiakra vonatkozó hasonló rendelkezést ismerünk). Egy valódi divatrendőrséget is felállítottak (Ufficiali delle donne – vagyis az Asszonyok Hatósága), amelynek feladata az utcákon való járőrözés és a betiltott ruhadarabok elkobzása volt.
A firenzei asszonyok azonban egy lépéssel mindig előttük jártak. Ha az utcán sétálva lebuktak egy szabálytalan viselettel, akkor gyorsan a törvény elől menedéket jelentő templomba siettek, vagy különféle körmönfont magyarázatokkal menekültek meg a divatellenőrök karmaiból. Gyakran előfordult az is, hogy miután a városi tanács betiltott egy-egy stílust, a firenzei asszonyok pillanatok alatt kitaláltak egy új divatot, amelyre már nem vonatkozott a korábbi rendelkezés.
