A korai tűzhasználatról árulkodnak egy izraeli lelőhely faszénmaradványai

A korai homininák tűzhasználatának eddig példátlanul részletes, mintegy 800 ezer éves bizonyítékait tárták fel a kutatók az észak-izraeli Gesher Benot Ya’aqov (GBY) kora kőkorszaki lelőhelyén – mutatja be egy új nemzetközi tanulmány. A több száz fosszilizálódott faszénmaradvány elemzése azt mutatja, hogy az acheuli kultúrához tartozó vadászó-gyűjtögetők tudatosan használták a tüzet halak sütésére, táborhelyük kiválasztását pedig a rendelkezésre álló tüzelőanyag mennyisége is befolyásolta.

A Jeruzsálemi Héber Egyetem, a Bar-Ilan Egyetem, valamint spanyol és német kutatóintézetek szakemberei az egykori Hula-tó partjánál fekvő, több mint húsz régészeti réteget tartalmazó terület egyik specifikus – nagyjából 780 ezer éves – rétegére fókuszáltak. A rétegben feltárt 266 mikroszkopikus faszéndarab szerkezetének elemzése rendkívül változatos flórát mutatott ki: a kőris, fűz, szőlő, leander, olajfa, tölgy és pisztácia mellett megtalálták a gránátalma legkorábbi ismert levantei bizonyítékát is.

A kutatás rávilágított, hogy az ősemberek a tűzifagyűjtés során nem voltak válogatósak; a faszén összetétele szinte tökéletesen leképezi a tópartra sodródott, természetes hordalékfa arányait. A praktikus és hatékony gyűjtögető stratégia azt sugallja, hogy a folyamatos tüzelőanyag-ellátás legalább olyan fontos tényező volt a táborhelyek kiválasztásában, mint az ivóvíz, a halászat vagy a kőeszközök nyersanyagának közelsége.

A faszénmaradványok ráadásul sűrű, szabályos gócokban jelentkeznek, ami a mesterséges tűzrakó helyek meglétét bizonyítja. Ezek a széntömörülések nagy pontossággal fednek át a nagyméretű pontyfélék megégett fogmaradványaival, megerősítve a korábbi feltételezéseket, miszerint az emberelődök a tóparti táborhelyen már mesterségesen szabályozott tüzet használtak az ételek, kifejezetten a halak hőkezelésére.

Tűz és emberré válás

Az izraeli Gesher Benot Ya’aqov az emberi evolúció és a kora paleolitikum egyik legfontosabb levantei lelőhelye. A középső pleisztocén idején az Afrikából Eurázsiába vándorló Homo erectus-populációk (és leszármazottaik) számára a Levantei-folyosó kulcsfontosságú útvonal volt. Az itt élt acheuli kultúra képviselőit már fejlett, szimmetrikus kőeszközök (például szakócák) készítése jellemezte.

A tűz megszelídítése az emberré válás egyik legkritikusabb mérföldköve, amely alapvetően formálta át az emberi anatómiát és társadalmat. A hőkezelt ételek fogyasztása (a főzés és sütés) megkönnyítette az emésztést, megnövelte a kinyerhető kalóriamennyiséget, ami hozzájárult az agytérfogat növekedéséhez és az emésztőrendszer rövidüléséhez.

A GBY leletei azért bírnak világviszonylatban is egyedülálló jelentőséggel, mert a legtöbb egymillió év körüli lelőhellyel (mint például a dél-afrikai Wonderwerk-barlanggal) ellentétben itt nemcsak a tűzhasználat puszta jelenléte mutatható ki, hanem annak térbeli megszervezése, a tűzhelyek köré épülő mindennapi tábori élet és a tudatos élelmiszer-feldolgozás is, ami a 800 ezer évvel ezelőtt élt emberelődök meglepően fejlett kognitív és logisztikai képességeit bizonyítja.