A jusztiniánuszi pestis titka: az ókori világjárvány nyomában

Az 536-ban bekövetkezett éghajlati katasztrófát hamarosan a jusztiniánuszi pestis követte, amely az egész Mediterráneumot sújtotta. Nemzetközi kutatók most a történeti források, a genetika és a klímatörténet adatait összevetve próbálják feltárni, honnan indult a kór, és hogyan terjedt szét a világban.

Az éghajlati fordulat

Az 536. évben titokzatos porfelhő borította az eget, hónapokra elsötétítve a napfényt. Az emberek rossz előjelként értékelték a jelenséget. Nem sokkal később Egyiptomból indult útjára a történelem egyik legpusztítóbb járványa: a jusztiniánuszi pestis. A kór néhány éven belül végigsöpört a Mediterráneumon, és évszázadokig visszatérően pusztított.

Az elmúlt 15 évben a kutatók DNS-maradványokat azonosítottak közép- és nyugat-európai áldozatok csontjaiban, ám a járvány eredete továbbra is vitatott.

A jusztiniánuszi pestis rekonstrukciója

Egy nemzetközi kutatócsoport – amerikai, európai és kínai tudósok részvételével – Johannes Preiser-Kapeller (ÖAW, Középkori Tanulmányok Intézete) vezetésével újraértékelte az első járvány történetét. Nikolaus Schindel numizmatikus (ÖAW, Régészeti Intézet) és munkatársai először gyűjtötték össze és rendszerezték a mediterrán térségtől Kelet-Ázsiáig terjedő történeti forrásokat, amelyeket archeogenetikai és éghajlattörténeti adatokkal vetettek össze.

Az eredményeket a Nature Human Ecology közölte. Preiser-Kapeller kiemelte: „Most már tudjuk, hogy egy hatalmas vulkánkitörés okozta az 536-os porfelhőt, melynek hatását 540-ben egy másik kitörés súlyosbított, és a Föld felszínt elérő fény mennyiségének csökkenését okozta. Ez indította el a késő antik kis jégkorszakot.” A hidegebb, instabil éghajlat kedvezett a kórokozók állatokról emberre terjedésének.

Kereskedelem és járványok összefonódása

A tudósok régóta sejtik, hogy a pestist okozó Yersinia pestis Közép-Ázsiából származik. A Kirgizisztánban, a Tian Shan-hegység közelében talált Kr. u. 200 körüli pestis-DNS ezt látszott alátámasztani. Az új vizsgálatok szerint azonban ez a törzs nem azonos a 6. századi kórokozóval.

A kutatás két lehetséges terjedési útvonalat vázol fel: vagy Közép-Ázsiából Indián keresztül jutott el Egyiptomba a kereskedelmi útvonalakon, majd hajón a Nílus partjára, vagy évszázadokkal korábban érkezett Kelet-Afrikába, ahol kialakultak a későbbi pusztító törzsek. „Tanulmányunk azt mutatja, hogy a történelmi és ökológiai körülmények miatt mindkét útvonal hihető” – mondta Preiser-Kapeller.

Globális perspektíva és kínai források

Először vizsgáltak kínai szövegeket is, amelyek az 5–6. században pestisszerű, dudorokkal járó betegségekről számolnak be, „bőr alatti bűzös gödrökként” említve a tüneteket. Bár Kínában a földközi-tengerihez hasonló járványt nem írtak le, valószínű, hogy az ottani törzsek kevésbé terjedtek emberről emberre.

A kutatók szerint a jövőbeli DNS-leletek döntőek lesznek a jusztiniánuszi pestis eredetének pontosításában. „Az eredmények szilárd kiindulópontot jelentenek a további vizsgálatokhoz – és megmutatják, hogy a járványok már az ókorban is mennyire összetettek voltak, és globálisan összefonódtak” – hangsúlyozta Preiser-Kapeller.