A húsvéti felkelésre emlékeztek Írországban

37 év szünet után először emlékeztek állami ünnepségen Írországban az angolok elleni lázadásra múlt hét vasárnap. Az 1916 áprilisában kitört húsvéti felkelés a szabadságharcosok vereségével végződött, de megalapozta a független Ír Köztársaság létrejöttét.

Kezdeti sikerek

1969 óta első alkalommal vonult az ünneplő tömeg Dublin utcáin, hogy lerója tiszteletét a húsvéti felkelés céljai és áldozatai előtt. Ezrek voltak jelen személyesen és százezrek követték figyelemmel a televízióban az ünnepi eseményeket, melyeken részt vett a köztársaság elnöke, Mary McAleese, valamint a kormányfő is. Bertie Ahern megemlékezett arról, hogy az 1916. évi események ugyan vereséggel végződtek, mégis az első lépést jelentették a szabad és önálló Írország megteremtésében.

Az európai történelembe húsvéti felkelés néven bevonult eseménysor az évszázadok óta fennálló angol-ír (vallási) ellentét tragikus következménye volt. Kirobbanásának közvetlen oka a brit parlamentben 1914-ben elfogadott ún. Home Rule törvény elhalasztása volt. A jogszabály ugyanis lehetővé tette volna az ír önkormányzatiságot, ám ennek bevezetését az első világháború kitörése akadályozta meg.

Az Ír Önkéntes Erők (IVF - Irish Volunteer Force) által egyesített felkelők 1916-ban kihasználták, hogy Anglia háborúban áll, így április 4-én megtámadták és elfoglalták a védelem nélkül hagyott Dublint. A katonai összecsapások, utcai harcok azonban csak a hónap végén csúcsosodtak ki: április 24-én a mai ír főváros hivatásos katonái és a hozzájuk csatlakozó önkéntesek végül elfoglalták a stratégiailag fontos pontokat. A felkelők főhadiszállása a dublini Postahivatal épülete lett, és itt olvasta fel Patrick Pears a Függetlenségi Nyilatkozatot. Az ideiglenes kormány elnöki várományosa teljes egyenjogúságot, vallásszabadságot és szociális gazdaságpolitikát ígért. A szabadságküzdelmet egyébként minden tekintetben pártoló tömeg nem fogadta nagy üdvrivalgással szavait.

A brit katonaság a vártnál lassabban reagált az eseményekre és az írek is kihasználták helyzeti előnyüket. Az utánpótlás biztosítását és az információk megszerzését gyorsabban végezték, fegyelmezett harcosaik váratlan veszteségeket okoztak az elnyomóknak. Az első néhány nap mérlege 234 brit halott, ill. sebesült, míg a lázadók csupán öt embert veszítettek.

Út a köztársasághoz

Április 28-ra a Királyi Hadsereg magához tért: immár közel 20 ezer katona nézett farkasszemet - a hozzájuk képest ekkorra maroknyi kis csapatnak tűnő - 1600 ír katolikussal. A felkelés központi helyőrségeként szolgáló Postahivatalt tüzérségi támadás alá vették, a vezetők azonnal evakuálták az épületet. Ezen a napon Dublin központjának nagy része szintén súlyos károkat szenvedett; Pearsnak és társainak nem volt más választása, mint beleegyezni a feltétel nélküli fegyverletételbe.

Megemlékezés a Kilmainham Börtönben, ahol a 15 vezetőt kivégezték

A világtörténelem talán legrövidebb ideig tartó és leggyorsabban elfojtott szabadságharca súlyának megfelelő mértékű megtorlást vont maga után. A rebellió 15 vezetőjét, köztük Patrick Pearst, James Conolly-t, Thomas Clarke-ot és Sean MacDermott-t kivégezték.

Az amerikai állampolgársággal rendelkező Eamonn de Valera-ra azonban nem terjedt ki a brit igazságszolgáltatás bosszúja, így a következő néhány évben ő lett az angolellenes szervezkedések központi alakja. 1917-ben állt a radikálisan függetlenségpárti Sinn Fein (Mi magunk) politikai csoportosulás élére, majd megszervezte az illegális ír kormányt és parlamentet (Dail Eiremann).

Mary McAleese megkoszorúzta a Postahivatal épületét, a felkelés ír és brit áldozataira emlékezve

1920-ban polgárháború robbant ki a szigetországban, melynek politikai következménye az egy évvel később aláírt angol-ír egyezmény lett. 26 katolikus ír tartomány ezzel teljes függetlenséget nyert és megalapította az Ír Szabadállamot, az 1937-ben kikiáltott Ír Köztársaság közvetlen elődjét. A maradék hat protestáns körzet Észak-Írország néven a brit korona fennhatósága alatt működött tovább.