A feláldozott kelta lányok esete – rémisztő temetkezési hagyomány nyomaira bukkantak Angliában
2025. október 30. 16:10 Múlt-kor
A dél-angliai Dorset megyében a régészek egy kétezer éves, arccal a föld felé néző tinédzser lány csontvázát fedezték fel. Ez a bizarr temetkezési hagyomány rituális emberáldozatra utalhat.

A Durotriges törzs egykori területe (Forrás: Wikipédia / Jpb1301 / CC BY-SA 3.0)
Korábban
A Bournemouthi Egyetem kutatói éppen a vaskori Durotriges törzs egykori településén végeztek ásatásokat, amikor egy fiatal lány maradványaira bukkantak. A lelet több szempontból is érdekes: egyrészt a testet arccal lefelé helyezték a földbe, másrészt a nyughely nem tartalmazott semmilyen sírmellékletet. A szakértők jelenlegi álláspontja szerint a Durotriges törzs tagjai áldozatként mutathatták be a lányt az isteneiknek – ezért temették el ilyen méltatlan körülmények között. „A testet valószínűleg a halála után egyszerűen egy gödörbe dobták majd elföldelték” – magyarázta Miles Russell, a projekt vezető régésze. „Bár a DNS-vizsgálatok még nem zárultak le, minden jel arra utal, hogy egy fiatal lány lehetett az áldozat.” – tette hozzá a kutató.
Három nő, három áldozat
A kutatócsoport az elmúlt években két hasonló esetet is dokumentált ugyanazon a helyszínen. 2010-ben egy elvágott torkú fiatal nő, míg 2024-ben egy másik – szintén arccal lefelé eltemetett – tizenéves lány teteme került elő a föld alól. A leletek közös jellemzői erősítik azt a feltételezést, hogy a rituális emberáldozat-bemutatás bevett gyakorlat lehetett a vaskori Nagy-Britanniában. Russell szerint a lányok „valószínűleg a társadalom peremén éltek, ezért a közösség könnyen feláldozhatónak ítélte őket”.
Kelta hagyományok és társadalmi ellentmondások
Az eddigi régészeti vizsgálatok szerint a nők központi szerepet töltöttek be a Durotriges törzsben. A kutatók ezért különösen meglepőnek tartják, hogy az áldozatok lányok voltak. „Nem tudjuk, mi váltotta ki ezeket a szertartásokat — lehettek vallási, társadalmi vagy környezeti tényezők. De a női áldozatok ismétlődése egyértelmű mintát mutat” – mondta Russell.
A csapat jelenleg a csontok kémiai és izotópos elemzésén dolgozik. Az új adatok segíthetnek megérteni, hogy a vaskori Britannia peremvidékein hogyan kapcsolódott össze a vallás az erőszakkal és a közösségi hatalomgyakorlással.

Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Új funkciót kapnak a Ruhr-vidék templomai
- Állambiztonsági jelentés került elő a Magyar Néphadsereg válságáról
- Elrabolt dél-koreai filmsztárral dolgoztatott Kim Dzsongil
- TikTok-videó népszerűsíti az Antarktisszal kapcsolatos legendákat
- Egykori CIA-kémfőnök vall a hidegháború titkairól
- Titkos fotóalbum került elő a berlini CIA-alagútról
- Szovjet kettős ügynök akadályozta meg az atomháborút 1981-ben Iránban
- Hidegháborús bunkert találtak egy angol kastély alatt
- Hidegháborús „brókerek” a vasfüggönyön túl: angol nyelvű monográfia a magyar–amerikai kulturális kapcsolatokról
- 09:22
- 4800 éves sólepárló központot tártak fel Kínában tegnap
- Több ezer udvari jelentésből rekonstruálták a Mogul Birodalom működését tegnap
- Évtizedekig tartó találgatás után derült fény az angliai „obeliszk” valódi szerepére tegnap
- Viking eredetű szó is található az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatban tegnap
- Nem biztos, hogy belterjesség okozta a neandervölgyiek kihalását tegnap
- Több mint háromezer sírt rejtett az ősi kínai birtokközpont 2026.06.28.
- A textilgyártásra fókuszált a viking ipari központ 2026.06.28.













