A elnök, aki jelölt sem akart lenni – Garfield különös útja a hatalomig

James Garfield életútja ritka amerikai történet: szegénysorból emelkedett a polgárháború hősévé, majd nagy tekintélyű kongresszusi politikussá, akit 1880-ban – akarata ellenére – elnökké választották. Rövid, feszültséggel teli elnöksége és tragikus halála nemcsak a nemzetet rázta meg, hanem elindította a modern amerikai közigazgatás kiépítését.

A szegénységből induló fiú, akinek nagyobb tervei voltak

James Garfield 1831-ben született Ohio állam egyik legszegényebb vidékén. Gyermekkora a túlélésről szólt: hajóvontatóként, asztalossegédként, majd tanítóként dolgozott, miközben anyja egyedül tartotta fenn a családot.

Tanulmányai során kitűnt szónoki és matematikai tehetségével. A korabeli leírások szerint úgy beszélt, hogy „az elme és az érzelem egyszerre lobbant lángra”. Nem csoda, hogy hamar a politika felé fordult.

Tábornok és képviselő

A polgárháború kitörésekor az Unió mellé állt, és gyorsan tábornoki rangra emelkedett. Később, több mint másfél évtizeden át, a Kongresszus egyik legbefolyásosabb tagja lett: egyszerre reformer, stratégiai gondolkodó és pártok felett álló közvetítő.

Ekkor azonban még senki sem gondolt arra, hogy Garfield valaha is az elnökség közelébe kerülhet.

A jelölt, aki nem akart jelölt lenni

Az 1880-as republikánus konvenciót három nagy frakció feszültsége uralta: Ulysses S. Grant hívei, James G. Blaine támogatói és John Sherman tábora.

Garfield az utóbbi vezetője volt, ráadásul Sherman jelölőbeszédét is ő mondta el, áttörő sikerrel. A beszéd olyan hatásos volt, hogy a delegáltak többsége egy pillanatra megnémult — mielőtt felzúgott a taps.

A konvenció azonban zsákutcába jutott. Szavazás szavazást követett, de sem Grant, sem Blaine nem szerzett többséget. A 30. kör után a delegáltak egy része már a kilátástalanságtól csüggedt, mások dühösek voltak. Ekkor Wisconsin állam küldöttsége váratlanul bedobta Garfield nevét.

A tiltakozás, amelyet a történelem elsodort

Amikor Garfield meghallotta, hogy valaki őrá szavazott, felugrott: „Nem járultam hozzá a nevem használatához!” – mondta nyíltan.

A konvenció ekkor már nem akarta hallani a tiltakozást. A következő szavazási körben több delegált is rá voksolt. Minden új körrel nőtt a támogatottsága, mert, nem volt botrányokkal terhelt, tisztelték mindhárom frakcióban, és egyre többen hitték, hogy ő lehet az egyetlen elfogadható kompromisszum.

A 36. szavazási körben végül Garfield elsöprő többséget kapott. A saját állama – Ohio – delegációja is rá szavazott. Ekkor mondta később állítólag csendesen egy barátjának: „A történelem olykor olyan ajtókat nyit ki, amelyeken nem akartam belépni.”

Az elnök, aki reformokat akart – és vihart kapott

Garfield 1881 márciusában lépett hivatalba. Ambiciózus tervei voltak: a patrónusrendszer felszámolása, a közigazgatás szakmai alapokra helyezése és a külkereskedelem modernizálása.

Ezzel azonban szembekerült saját pártja legerősebb frakciójával, amely továbbra is politikai kinevezéseket és hűségjutalmakat követelt.

Garfield kitartott a reformok mellett. Ezzel kivívta az elismerést – és egyben felkeltette azok haragját, akik a régi rendszer haszonélvezői voltak.

A merénylet

Garfield 1881. július 2-án lépett be a washingtoni vasútállomás előcsarnokába, amikor egy frusztrált és zavart elméjű hivatalvadász, Charles J. Guiteau rálőtt. Az első lövedék célt tévesztett, a második azonban Garfield testébe fúródott, de nem ért létfontosságú szervet. A problémát az okozta, hogy a lövedéket többszöri próbálkozás után sem sikerült eltávolítani a testéből.

Bár Európában ekkor már terjedt a fertőtlenítés gyakorlata, Amerikában ez messze nem volt általános. Ennek megfelelően a kor orvosi rutinja – a seb, az orvosi eszközök, és az orvosok kezének rendszeres fertőtlenítésének hiánya – megpecsételte az elnök sorsát.

A nemzet hetekig imádkozott az elnökért, de Garfield állapota egyre romlott, végül 1881. szeptember 19-én belehalt a vizsgálatok okozta fertőzésekbe.

James Garfield öröksége

Garfield halála mély sebet hagyott a nemzetben, de egyben elindította a Pendleton-féle közszolgálati reformot, amely örökre megváltoztatta az amerikai államigazgatást: megszülettek a versenyvizsgák, és a politikai patrónusrendszer fokozatosan eltűnt.

Garfield életének drámája ma is különleges, hiszen egy ember, aki szegénységből jutott a csúcsra, egy jelölt, aki nem akart jelölt lenni, egy elnök, akit a sors és egy merénylet túl korán ragadott el.