Kárpátalja, a többször gazdát cserélt térség
2014. március 25. 10:08
URL: https://mult-kor.hu/20140325_karpatalja_a_tobbszor_gazdat_cserelt_terseg
Az elmúlt hónapok hazánktól keletre végbemenő eseményei fokozott készültségben tartják Európa országait, Oroszországot, illetve az Egyesült Államokat. Az Ukrajnában történő, nyugat-kelet orientáció kapcsán kibontakozó belviszályok, a krími válság, Oroszország nyomásgyakorlása és az erre adott európai reakciók következtében szomszédunk kritikus, bizonytalan kimenetelű sodrásba került. A válság keretein belül emlegetnek államcsődöt, a Krím már elszakadt, sőt az orosz duma alelnöke a minap Ukrajna felosztását javasolta. A helyzet sok vonatkozásban bennünket, magyarokat is érint, különösen annak tudatában, hogy az Ukrajna nyugati részén fekvő Kárpátalja - amely korábban mintegy ezer évig Magyarország része volt - 1991 óta az ukrán állam közigazgatási egysége, megközelítőleg 150 ezer magyarral együtt. A régió 20. századi története, hogy mikor melyik országhoz, birodalomhoz tartozott éppen, meglehetősen változatosan alakult.
Kárpátalja ezeréves magyar története
Kárpátalja területe a magyar királyság megalakulása óta a magyar állam részét képezte egészen 1918-ig. A terület az Árpád-házi királyok uralkodása során feltehetőleg a dukátus (a trónörökös kormányzása alatt álló terület), vagyis a hercegség része volt, amely az ország egyharmadát jelentette. Ennek megszüntetése után - Könyves Kálmán uralkodása alatt - a térség ismét a király tulajdonát képezte, majd az utolsó Árpádok idején meggyengülő királyi hatalmat kihasználva az ország tartományurai mind több vármegyét kezdtek birtokba venni. Az ország északkeleti régióját, benne Kárpátalját az Abák családja foglalta el. Fennhatóságuk itt egészen addig tartott, amíg Károly Róbert le nem győzte őket az 1312-es rozgonyi csatában és újra királyi tulajdonba nem vette a területet.
Komoly változások Kárpátalja tekintetében a 16. században történtek, a török hódítás következtében ugyanis három részre szakadt Magyarország. Létrejött az ország északi és nyugati sávjában a Királyi Magyarország, ennek szomszédságában az ország középső részén a Hódoltság, illetve keleten az Erdélyi Fejedelemség. A térség a Magyar Királysághoz és ezzel a Habsburg Birodalomhoz tartozott, de a harmincéves háború alatt (1618-1648) Bethlen Gábor erdélyi fejedelem sikereinek eredményeként megkapott II. Ferdinánd német-római császártól hét felső-magyarországi vármegyét, amelybe beletartozott Kárpátalja is. Bethlen halála után a területet az erdélyi trónon őt követő I. Rákóczi Györgynek is sikerült megtartania, majd az ő halálát követően ismét a Habsburgoké lett a Magyar Királyság részeként, amiben egészen 1918-ig nem is történt változás.
Mindez idő alatt a régió a magyar történelem számos jelentős eseményének vált helyszínévé. A hagyomány szerint Árpád vezér a Vereckei-hágón át vezette a honfoglaló magyarokat a Kárpát-medencébe, és 1241-ben Batu kán ugyanitt, az akkor Orosz-kapunak nevezett átjárón keresztül támadta meg az országot tatár seregével. Kárpátalja egy része (Ung, Ugocsa és Bereg) a 17. században Thököly Imre fejedelemségének részét képezte, akinek felesége, Zrínyi Ilona, „Európa legbátrabb asszonya” Munkács várát évekig védte az ostromló Habsburg csapatoktól.
A török uralom alól felszabaduló országban a Habsburg Birodalom igyekezett az önállóságot szűkre szabni, így Kárpátalja a függetlenségért vívott Rákóczi szabadságharc bölcsője lett. Az itt élők az 1848-49-es szabadságharcból is kivették részüket, együtt az itteni, a magyarokkal szimpatizáló és a területen már az Árpádok alatt megjelenő ruszinokkal.
A változások kora – a csehszlovák felügyelet
Az Osztrák-Magyar Monarchia a vesztes oldalon fejezte be az első világháborút, ami komoly Kárpátalját is érintő - területi következményekkel járt. A háború végén a birodalomban forrongó nemzetiségek közül a Károlyi Mihály vezette kormány 1918-ban területi autonómiát biztosított a Kárpátalján elő ruszinok számára, így jött létre Ruszka Krajna. A térség azonban célpontjává vált két országnak is, egyfelől a csehszlovákoknak, másik oldalról a délről feltörő románoknak - nekik egyaránt fontos volt Kárpátalja bekebelezése. A nyugati hatalmak végül úgy döntöttek, hogy a csehszlovák államnak kedveznek a kérdésben, így 1919 márciusában a párizsi békekonferencia kimondta, hogy Ruszka Krajna Csehszlovákiához kell hogy tartozzon.
A magyar vezetés nem fogadta el a döntést, ezt demonstrálandó a kormány lemondott. Ezt követően megalakult a Tanácsköztársaság, amely támadásba lendült és pár nap alatt kiterjesztette hatalmát az ország területére, így Ruszka Krajnára is. A párizsi békekonferencia azonban júniusban, Clemenceau francia miniszterelnök által kiadott jegyzékben rögzítette Magyarország határait, amelyet a kommunista hatalom elfogadott, így 1919 nyarán a térség Csehszlovákia részévé vált, amit az Ausztriával kötött szeptemberi saint-germaini szerződés pecsételt meg, majd később a trianoni békediktátum is rögzített.
A területért cserébe a csehek autonómiát ígértek, amit azonban nem tartottak be, cseh hivatalnokok irányították a régiót, benne az ezt képező Ung, Ugocsa, Bereg és Máramaros vármegyék döntő többségét. Megszüntették a terület magyar nyelvű gimnáziumait, a magyar birtokosokat hátrányosan érintő földreformot indítottak, s igyekeztek a magyar nyelvet teljesen visszaszorítani. A csehek azonban nemcsak a magyarokat korlátozták.
A 20-as évek második felétől egyértelművé vált, hogy a ruszinokat nem ismerik el a cseh és a szlovák néppel egyenrangú nemzetnek, hanem nemzetiségként tekintenek rájuk, amiért azok egy része az Ukrajnához való csatlakozásban gondolkodott. A 30-as évektől emellett megjelent a Magyarországhoz való visszatérés víziója is, amit csak erősítettek az évtized során jelentkező gazdasági és természeti csapások. Ez az állapot végül a Hitler által vezetett Németország akaratától függően változott meg.
Ismét Magyarország a gazda
1938. szeptember 29-én négy európai nagyhatalom képviselői ültek össze Münchenben, ahol Csehszlovákia felosztásáról döntöttek. A náci Németországot vezető Hitlert elképzeléseiben az Olaszországot képviselő Mussolini támogatta, így az egyezmény a birodalomhoz csatolta a Szudéta-vidéket, amit jóváhagyott Chamberlain brit és Daladier francia miniszterelnök is. A müncheni konferencia Csehszlovákia bomlási folyamatát megkezdő döntése lehetőséget kínált a magyarok számára a Prágával szembeni területi igények megteremtésére.
Miután a magyar-csehszlovák tárgyalások nem vezettek eredményre, a felek a müncheni egyezmény aláíróira bízták a döntőbíró szerepét, amit az olasz és a német fél meg is tett, a franciák és az angolok érdektelenséget mutattak, így nem vettek részt az ítélkezésben. 1938. november 2-án megszületett az első bécsi döntés, amelynek értelmében Magyarország visszakapta a trianoni békeszerződés során elcsatolt Kárpátalja magyar határ mentén húzódó délnyugati sávját. Ez Kárpátaljának valamivel több mint 1500 négyzetkilométernyi területét jelentette, 80 ezer feletti, magát magyar nemzetiséginek valló lakossal. Munkács, Ungvár és Beregszász ismét az ország részévé vált.
A trianoni békeszerződés revíziójának következő gyakorlati állomása 1939 márciusában zajlott le: a magyarok egy katonai akció révén az országhoz csatolták egész Kárpátalját, amely 1944-ig a Magyar Királyság része maradt. Az offenzíva egy nappal azután kezdődött, hogy a Jozef Tiso által vezetett szlovák kormány kinyilvánította Szlovákia függetlenségét. A Kárpátalja visszaszerzéséért indított hadművelettel egy időben Hitler Csehországot félgyarmati állapotba süllyesztette azzal, hogy létrehozta a Cseh-Morva Protektorátust.
A március 15-én hajnali órákban kezdődő támadás 18-án fejeződött be magyar sikerekkel. Március 19-én ugyan a vezérkari jelentés arról számolt be, hogy Kárpátalja katonai megszállása befejeződött, de ezt követően elkezdődött a kis határháború Szlovákiával. Ez a hónap végéig tartott, s ennek eredményeként az országhoz újabb kárpátaljai területek és itt élő lakosok kapcsolódtak. A régiót ettől kezdve kormányzói biztos irányította.
Kárpátalja a második világháborúban
Miután Hitler úgy döntött, hogy 1941 nyarán megtámadja Szovjetuniót, a németek oldalán a háborúba lépő magyarok is megkezdték csapataik kelet felé irányítását, így Kárpátalja felvonulási területté vált. A térség zsidó lakosságának jelentős részét munkaszolgálatosként vezényelték az orosz frontra. A terület ezen népcsoportját tragikusan érintette az ország német megszállása 1944. március 19-én, illetve az ezt követő Sztójay-kormány intézkedései is. Az antiszemita, zsidóellenes intézkedések, így a vagyonelkobzás, gettósítás itt is elkezdődött, majd májusban útnak indították Munkácsról az első halálvonatot az auschwitzi megsemmisítő táborba.
1944 októberében - amikor már nyilvánvaló volt, hogy a náci Németország elveszíti a háborút - a nyugat felé nyomuló szovjet hadsereg elfoglalta Kárpátalját. A zsidóság elhurcolása után, a szovjet megszállással újabb borzalmak kezdődtek. A térség magyar és német lakosságának jelentős részét ugyanis „malenkij robot”-ra vitték, vagy hadifogolyként kezelték. Ez az emberek elhurcolásával és végzetes körülmények közötti dolgoztatásával járt, aminek következtében több mint 20 ezren haltak meg munkatáborokban.
1946 januárjában - a szovjet-csehszlovák Kárpátalja hovatartozásáról szóló egyezmény aláírása után, amelyben Csehszlovákia lemondott a területről a szovjetek javára - a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége egy rendeletben megalakította Ungvár központtal a Kárpátontúli Területet, majd nem sokkal később a régiót beillesztették a szovjet jogrendszerbe. A térséget az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság Kárpátontúli területévé szervezték át, ahol január végén életbe is léptek Szovjet-Ukrajna törvényei. Közben 1944-től néhány év alatt végbement a terület szovjetizálása: a kollektivizálás, az „ellenség” megsemmisítése, az egyház elleni támadások, illetve a kommunista párt hatalomra juttatása.
Ukrajna részeként
1991. augusztus 24-én Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa elfogadta a függetlenséget kimondó okmányt, majd ez év decemberében megerősítő népszavazást tartottak, amelyben a választók több mint 90%-a az ország függetlensége mellett döntött. Még ebben a hónapban kimondták a Szovjetunió megszűnését is, az egykori tagköztársaságok tehát Ukrajnával együtt önálló állammá váltak.
A korábbi viszontagságos évtizedek következtében a magyarok hivatalos lélekszáma Kárpátalján folyamatosan csökkent. Az 1990-es évek elején, immár az Ukrán Köztársaság részeként a számuk nagyjából százötvenezerre volt tehető, ami a 2001-es népszámlálásig pár ezer fővel kevesebb lett.
Ukrajna és Magyarország diplomáciai kapcsolatfelvételére az ukrán referendum után pár nappal került sor, a két ország viszonyát az 1991. december 6-án Kijevben aláírt szerződés határozta meg, amely a jószomszédság és az együttműködés alapjairól szólt. A magyar parlament a sokak által akkor és azóta is támadott alapszerződést 1993-ban ratifikálta. A szerződés a térség stabilizálását és a kisebbségek alapjogait volt hivatva biztosítani azzal, hogy kijelenti, a két állam közötti határt mindkét fél megváltoztathatatlannak tekinti, a területi követelésekről pedig lemondanak, illetve rögzíti azt is, hogy a nemzeti kisebbségek nyelvi, kulturális és vallási identitásának megőrzéséhez megteremti az ehhez szükséges feltételeket.
Az alapszerződést az országhatáron belül sokan azért bírálták, mert érvrendszerük szerint Magyarország ezzel végleg lemondott Kárpátaljáról, míg a kárpátaljai magyarság azt nehezményezte, hogy a tárgyalásokból kimaradtak, megkérdezésük nélkül döntöttek jövőjükről.