Második világháborús záróballonokkal védenék az orosz infrastruktúrát
Oroszország a második világháború idején alkalmazott záróballonok bevetésével tervezi megvédeni kritikus infrastruktúráját az ukrán dróntámadásoktól: a védelmi ipar szakemberei már tesztelik a drótkötelekkel összekötött légi eszközöket. Az eljárás a szovjet hadsereg 1941-es, Moszkva védelmében alkalmazott légvédelmi taktikájának modernizált változata.
- Oroszország második világháborús légvédelmi technológiák, köztük záróballonok bevetését teszteli a kritikus infrastruktúra ukrán dróntámadások elleni védelmére.
- A fejlesztők acélsodronyokból és kevlárkötelekből álló hálózatot feszítenek ki a magasba emelt aerostátok között, elsősorban az olajfinomítók óvása céljából.
- A módszert a Vörös Hadsereg 1941-től alkalmazta rendszerszinten a szovjet nagyvárosok, különösen Moszkva és Leningrád védelmében a német légierővel szemben.
Szergej Bendin, az Orosz Földrajzi Társaság légiközlekedési bizottsága moszkvai részlegének vezetője a Vesztyi orosz hírügynökségnek elmondta, a fejlesztések fókuszában elsősorban az olajfinomítók és más stratégiai létesítmények védelme áll. A rendszer alapját a magasba emelt aerostátok adják, amelyek között acélsodronyokat és speciális kevlárköteleket feszítenek ki.
A teszteket végző tudományos-termelési vállalat szerint a kortárs drónfenyegetés semlegesítésére elegendő lehet az egymástól egy méter távolságra leeresztett függőleges kötelek sűrű hálózata. A rögzítési pontok és a sodronyok távolsága a mindenkori helyi igényeknek és a domborzati viszonyoknak megfelelően dinamikusan szabályozható.
A ballonok működése Arkhimédész törvényén alapul, emelőerejüket a gázzal vagy melegített levegővel töltött, gáztömör burok biztosítja, amelynek sűrűsége kisebb a környező légkörénél. Az emberes repülés története az 1783-ban levegőbe emelkedő Montgolfier-hőlégballonokkal kezdődött, a katonai alkalmazás pedig már a 18. század végén megjelent. A megkötözött aerostátokat az első világháború idején széles körben használták tüzérségi megfigyelésre és felderítésre, majd a harci repülés fejlődésével a bombázók elleni passzív légvédelem, a záróballon-hálózatok kiépítése is megindult.
Ez is érdekelhet
A technológiát a szovjet hadvezetés 1941-ben vetette be először rendszerszinten, amikor Németország légiereje megkezdte a szovjet városok bombázását. Moszkva védelmében a ballonokat éjszakánként engedték fel a magasba, általában sakktáblaszerű elrendezésben, gyakran kettesével, úgynevezett tandem formációban rögzítve egyazon drótkötélhez. Az aerostátok 2500 és 4000 méter közötti magasságban alkottak fizikai akadályt a támadó repülőgépek számára. A hálózat rákényszerítette a pilótákat, hogy magasabbra emelkedjenek, ami drasztikusan rontotta a bombavetés pontosságát, a köteleknek ütköző gépek pedig súlyos sérüléseket szenvedtek vagy lezuhantak.
Az 1941 és 1945 közötti időszakban a légvédelmi egységek mintegy 217 ezer alkalommal emeltek levegőbe záróballonokat a szovjet főváros térségében. A moszkvai front légvédelmi erőinek összehangolt tevékenysége több mint 1300 ellenséges gépet semmisített meg. A technika kiemelt szerepet kapott a kikötők, a konvojok, valamint a partraszálló hadműveletek fedezésében. A megfigyelő ballonokat a leningrádi, balti és kárpáti frontokon, illetve a berlini csatában tüzérségi célzásra használták.
