Első világháborús hajóroncsokat mentenek meg Gallipolinál
Egy gyenge elektromos áramot használó technológia segítségével próbálják megmenteni az első világháborús hajóroncsokat a törökországi Gallipoli-félsziget partjainál: a török hatóságok a történelemben először alkalmazzák ezt a módszert ilyen léptékben víz alatti kulturális örökség megóvására. A katódos védelem révén a szakemberek megállíthatják a több mint száz éve elsüllyedt, az antant és az oszmán erők véres küzdelmeit őrző hadihajók teljes elpusztulását.
- Törökország különleges katódos védelemmel látja el a gallipoli csata során elsüllyedt első világháborús hajóroncsokat.
- A Mély Örökség elnevezésű, nyolcéves projekt során tizenhét történelmi jelentőségű roncs korrózióját állítják meg a Dardanellák térségében.
- A technológia alkalmazása nélkül a sós víz és a rozsda ötven-hetven éven belül teljesen megsemmisítené az egykori hadihajókat.
A Gallipoli Víz Alatti Történelmi Park területén elindított, Mély Örökség (Deep Heritage) elnevezésű projekt keretében a szakemberek cinkből készült anódokat és rézkábeleket telepítenek a tengerfenéken nyugvó hajótestekhez. A rendszer gyenge elektromos áramot bocsát ki, amelynek hatására az úgynevezett feláldozható anódok korrodálódnak a történelmi fémroncsok helyett.
Yusuf Kartal projektvezető a The Art Newspapernek elmondta, a technológiát a 19. század óta alkalmazzák működő hajók és tenger alatti csővezetékek védelmére, de régészeti leleteken eddig ritkán használták. A nyolcéves program során tizenhét, történelmi jelentőségük és állapotuk alapján kiválasztott roncsot látnak el ezzel a védelemmel, emellett mintegy húsz, már visszafordíthatatlanul károsodott hajótestről háromdimenziós szkennelést készítenek.
A program elsőként a Suvla-öbölben tizenhárom méteres mélységben nyugvó brit HMS Louis rombolót vonta védelem alá. A beavatkozás nélkül a kutatók becslései szerint a páncélozott hadihajók ötven-hetven éven belül, míg a civilből átalakított vízi járművek ennél is hamarabb megsemmisülnének.
A mélyebben fekvő, nagyobb roncsok esetében a költségek és a technikai kihívások is jelentősek. Jó példa erre a francia haditengerészet által rekvirált SS Carthage óceánjáró, amely nyolcvannégy méteres mélységben fekszik, vagy a Bouvet francia csatahajó, amely egy oszmán aknára futva süllyedt el hatszázharminckilenc tengerésszel a fedélzetén. A roncsok állapotát a múlt században tevékenykedő fémhulladék-gyűjtők dinamitos pusztításai, napjainkban pedig a klímaváltozás hatásai és a növekvő búvárturizmus is veszélyezteti.
Ez is érdekelhet
A víz alatti leletegyüttes az első világháború egyik legvéresebb hadjáratának állít emléket. Az antant hatalmak 1915 tavaszán indítottak támadást a Dardanellák tengerszorosának elfoglalásáért, hogy biztosítsák a tengeri utat Oroszország felé és kikényszerítsék az Oszmán Birodalom kilépését a háborúból. A brit, francia, valamint az ausztrál és új-zélandi hadtestek (ANZAC) részvételével zajló partraszállás azonban a török védők heves ellenállásába ütközött. A kilenc hónapig tartó, rendkívül súlyos emberveszteségekkel járó szárazföldi és tengeri küzdelem végül a támadók visszavonulásával zárult.
A több mint száz antant és oszmán hajó roncsa ma is több ezer elesett katona és tengerész háborús sírhelyeként szolgál az Égei-tenger északi medencéjében.
