Csak az operaházi lámpák kristályfénye száll
Kiállítással, gálaesttel és a 125 évvel ezelőtti nyitó díszelőadás reprodukciójával ünnepli megnyitásának évfordulóját a Magyar Állami Operaház (MÁO). A jubileumi megemlékezések sorában kiemelkedő esemény az a kiállítás, amelyet Hiller István oktatási és kulturális miniszter nyitott meg vasárnap.
Kulturális csatával nyitották meg az épületet
A miniszter emlékeztetett rá, hogy 125 évvel ezelőtt kulturális csata zajlott az Ybl-palotában: a felavatásra váró közönség rohamozta meg az Operaházat. Mint rámutatott, kevesen bíztak abban, hogy megvalósul az a terv, hogy álljon palota az operaművészetnek a Sugár úton.
Szavai szerint Ferenc József a sors kegyeltje volt, mert nem csak ezt az épületet nyithatta meg, hanem a Hősök terén álló Szépművészeti Múzeumot is, láthatta mint válik nagyszerűvé az egész környék. Kiemelte, hogy az Operaháznak nem csak nemes hagyományairól kell gondolkodnia, hanem a jövőjéről is, hogy szolgálja a közönséget a következő évtizedekben. Az opera mint műfaj és annak alkotói mindig egy kor nélküli csapatot képviseltek - hangsúlyozta. Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora bemutatta a kiállítást, és felidézte, hogy milyen művészóriások léptek föl itt.
Az anyagot Wellmann Nóra, az Operaház muzeológusa állította össze. A tárlat vasárnaptól az egész évadban látogatható a ház különböző helyiségeiben. A125. évforduló kiváló alkalom arra, hogy az Operaház bemutassa közönségének és nagyszámú látogatójának múltja legkiemelkedőbb pillanatait és legjelentősebb művészeit. A kiállítás anyaga zömében az intézmény emlékgyűjteményéből kerül ki, de az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tára, a Kiscelli Múzeum, a Fővárosi Levéltár, az Országos Színháztörténeti Múzeum és a Ráday Levéltár gyűjteményéből is több operai vonatkozású dokumentum látható.
Természetesen lehetetlen vállalkozás egyetlen kiállítás keretei között a budapesti operajátszás történetének akárcsak a legfontosabb eseményeit is bemutatni, ezért az anyag fontosabb csomópontok köré szerveződik. Az első a ház építéstörténete és a megnyitás, az épület és közönsége, az Operaház első évei. A második az Operaház történetének jelentős állomásai, Gustav Mahler igazgatásától napjainkig. Külön rész foglalkozik a színpadi látvánnyal a kezdetektől napjainkig. Természetesen beszámol a kiállítás az Operaház kiemelkedő művészeiről: énekesekről, táncosokról, karmesterekről készültek kép- és hangösszeállítások.
A jeles évfordulót szombaton gálaesttel köszöntötték, ezen szinte valamennyi neves magyar operaénekes színre lépet. A gála ízelítőt is adott a repertoárból. Az ünnepi estekre az Andrássy úti dalszínház előtti szakaszát lezárták, itt 450 ülőhelyet alakítottak ki: az óriáskivetítőn már szombat délutántól sok százan nézhették a programot.
Az Operaház építésének története
"A főváros népességének folytonos szaporodása, a nemzeti műveltség mind nagyobb emelkedése, s a művészi élvek iránt mindinkább nyilatkozó érdekeltség már eddig is biztosan kimutatja a Nemzeti Színház jelen állásának, ti. a drámai és operai szak egy épületbe szoríttatásának tarthatatlanságát, és annak szükségességét, hogy a mind jobban szerteágazó művészi követelmények kielégítéséért több hely és alkalom nyittassék" - a Nemzeti Színház igazgatója, Orczy Bódog írta e sorokat egy 1872-es miniszterelnöknek címzett előterjesztésben.
Az Operaház építésének ügye 1873-ban, Pest, Buda és Óbuda egyesítésének évében vált reális lehetőséggé. A dalszínházi épület előkészítésével a Fővárosi Közmunkák Tanácsa foglalkozott. Orczy javaslatai nyomán különböző helyszíneket tekintettek meg, felkérték Ybl Miklós és Linzbauer István építészeket, hogy készítsenek az egyes helyszínekre vonatkozó kalkulációkat. Mind közül végül a Sugár (ma Andrássy) út menti Hermina tér bizonyult a legideálisabbnak, és természetesen a legolcsóbbnak.
A vázlattervek elkészítésével is Ybl Miklóst bízták meg, aki olyan minőségű anyagot adott be a tanácsnak, hogy fontolgatták: ne is írjanak ki pályázatot. Végül mégiscsak a pályáztatás mellett döntött a testület. Bár neves hazai és külföldi építészeket hívtak meg, végül mégis Ybl lett a befutó. Az építkezés összköltségét 2 110 001 forintban szabta meg a hatóság, ami miatt az eredeti elképzelésekből némileg vissza kellett venni. Ybl elhivatottságát jól mutatja, hogy nem csupán az épület szerkezetét és a rendkívül gazdaságos belső térelrendezést dolgozta ki, de még a rézkilincsek, fogantyúk, falikarok és csillárok mintáit is maga tervezte.
Az Operaház befejezéséhez a végső lökést Tisza Kálmán miniszterelnök adta meg, aki 1882-ben leíratban mondta ki, hogy a dalszínház építését 1884 közepére minden körülmények között be kell fejezni, s ehhez minden - politikai és anyagi - támogatást megadott. A teljes költség végül az eredeti tervben szereplő 2 millió 100 ezerrel szemben 3 337 316 forint és 22 krajcárra rúgott. A tervezett 2000 helyett csupán 1220 ülőhely fért a budapesti Operaházba, de "technikai felszereltsége és építőművészeti kivitelezése a maga korában meghaladta Európa legjelesebb operaházainak a színvonalát is".
