Zűr nélkül az űrben: a hónap embere, Farkas Bertalan

A világűr magyar meghódítója 1980. május 26-án indult útjára Valerij Kubaszovval a Szojuz–36 fedélzetén. A kozmoszban töltött felejthetetlen napok nemcsak szórakozással, hanem tudományos kísérletekkel, esti mese felolvasással és magyar konzervek tesztelésével teltek.  

Labda helyett űrhajó

Az első „űrmagyar”, Farkas Bertalan történelmi tette legalább akkora szenzáció volt hazai viszonylatban, mint a szovjeteknek a Szputnyik–1 kilövése 1957-ben, vagy Jurij Gagarin Föld körüli fordulata 1961-ben. Az űrverseny következő szakaszában már az amerikaiak örülhettek, a Holdra elsőként Neil Armstrong lépett 1969. július 20-án. Bár a hidegháborús enyhüléssel és az 1975-ös közös űrrepüléssel a kozmoszban is „barátsággal” köszöntötte egymást a két nagyhatalom, a Földön túli világ meghódítása továbbra is presztízskérdés maradt mindkét fél számára.

Az első magyar űrhajós Gyulaházán született 1949-ben, és gyermekkorában még focistának készült. A nyíregyházi sportreptéren szeretett bele a repülésbe, álmai megvalósításáért az első lépést a szolnoki Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán, majd a Szovjet Repülőműszaki Főiskolán tette meg. 1972-től 1978-ig a pápai repülőtéren szolgált, mint a magyar légierő tisztje, 1976-ban már első osztályú vadászrepülői képesítést szerzett.

A váratlan fordulat Farkas Bertalan életében akkor következett be, amikor a szovjet Interkozmosz űrkutatási együttműködés több „baráti ország” számára lehetővé tette – meglátva az ebben rejlő propagandalehetőséget –, hogy egy szerencsés hazafit a világűrbe küldjenek. Pápára 1977-ben érkezett a hír, hogy többen szerepelnek a Honvédelmi Minisztérium által kiadott, az űrprogram lehetséges résztvevőiről összeállított listán.

A jelöltek között volt Farkas Bertalan is, aki ekkor már családfőként állt a kihívások elé, és önként jelentkezett a válogatásra. Az előzetes szűrővizsgálatokra Kecskeméten került sor. A kör folyamatosan szűkült, míg végül mindössze heten, majd egy szovjet bizottsági döntés után már csak négyen maradtak. A Moszkvától negyven kilométerre található szovjet Csillagvárosban végzett tesztek után már csak ketten, Farkas Bertalan és Magyari Béla vetekedtek (volna) az elsőségért, ám barátságuk és közös repülési élményeik miatt a vérre menő rivalizálás elmaradt, a bajtársak kölcsönösen segítették egymást.

[galeria_kep_37901]

Már az űrrepülés előtt másfél évvel, 1978-ban Farkas Bertalanra esett a szervezők választása – a végső döntést a magyar fél hozta meg –, Magyari Béla pedig a helyettese lett. Humorral felelve a kérdések özönére, a történetet úgy mesélték az űrutazás után, hogy a 6 nappal idősebb Bertalant korelnöksége miatt illette meg az elsőség. A kiképzést mindkettőjüknek teljesítenie kellett, mert Magyari Bélának az utolsó pillanatig készen kellett állnia Farkas Bertalan pótlására.

A Csillagvárosban nem csak a magyar párost képezték ki, a táborban a szocialista tömb más országaiból is képviseltették magukat, még Mongóliából és Kubából is érkeztek a próbatételre. A nehéz napokon még a szórakozással töltött percekért is harcolni kellett: Farkasék a bolgár és román bajtársakkal a futballra, a mongolok a birkózásra, a kubaiak a táncra szavaztak. A magyar „Aranycsapat” verhetetlennek bizonyult, ezért a szovjet vezetők különválasztották a magyar párost: az egyikben Farkas Bertalan és négy játszótársa, míg a másikban Magyari Béla és csapata rúghatta a bőrt. A sors – vagy talán nem a sors – furcsa fintora, hogy végül az összes űrrepülő Farkas csapatából került ki.

Az 1979-es évre tervezett repülés meghiúsult, mert a bolgár expedíció utazása során meghibásodott az űrhajó. Farkasék nem tétlenkedtek a fennmaradó időben. Napokig tartó túlélési gyakorlatokat végeztek a mocsárban, hogy felkészüljenek arra az eshetőségre is, hogy az űrhajó nem az előzetes kalkulációknak megfelelő helyszínen landol. A legrosszabb forgatókönyvvel számolva még cápariasztóval és pisztollyal is felszerelkeztek az utazás előtt.

Az indulást megelőző napok izgatottan teltek Bajkonurban. A „pillesúlyú” magyar űrhajósnak apró ólomtéglákat kellett szkafanderébe helyezni, hogy megfeleljen az előírt limitnek. A startot megelőző öt perc gondolkozási idejüket szkafanderben ülve, kellemes melódiát hallgatva tölthették el. Parancsnokával, Valerij Kubaszovval 1980. május 26-án, magyar idő szerint 20 óra 20 perckor indult a világűrbe a Szojuz–36 fedélzetén Farkas Bertalan, ezzel Magyarország a világon hetedikként az űrnemzetek sorába lépett.

Esti mese és tulipános doboz

Amikor elsőként pillantott ki a kozmikus sebességgel haladó űrhajóból, a Csendes-óceán, Japán, és a távolodó Kamcsatka látványa fogadta. Fedélzeti mérnökként már ekkor feljegyzéseket készített, majd a súlytalanság állapotát tesztelte: igazi kihívást jelentett „átúszni” az orbitális egységbe. A Szaljut–6 űrállomásra május 28-án kapcsolódtak, ahol már várta őket a szovjet legénység. A bejutás némi nehézséget okozott a nyomáskülönbség miatt, a két űrhajós csak egymás nyakába ülve tudott elegendő erőt kifejteni az engedelmetlen ajtóra.

Az űrállomáson hat nap adatott Farkas Bertalannak. 350 km magasról tekinthetett le a Földre, amelyet mindössze 90 perc alatt kerülték meg: földi idővel számolva egy nap alatt 16-szor élhették át a napfelkelte és a naplemente örömét. Az űrhajósokra megfeszített munka várt, Farkas Bertalan napi 16 órát töltött kísérletekkel, és mindössze néhány órát alvással: azt is a falon. A magyar űrhajós a tévémacit is magával vitte utazására, egy alkalommal ő ringatta esti mesével álomba a rá hősként tekintő gyermekeket.  

Missziók sorát kellett teljesítenie néhány nap alatt. Az egyik legfontosabb magyar kísérlet megbízottjaként tesztekkel igazolta, hogy kozmikus körülmények között az emberi szervezetben az interferon fehérjének a földi viszonyokhoz képest többszöröse termelődik. A Pille sugárdózismérővel az űrhajósosok kitettségét többé már nem csak a landolás után, hanem a világűrben is az ellenőrzésük alatt tarthatták – később az eszköz továbbfejlesztett változatát a MIR és a Nemzetközi Űrállomás is alkalmazta. A Balaton nevű műszerrel az űrhajósok szellemi munkavégző képességéről készítettek felméréseket, de az anyagtechnológia területén is kimagasló eredményeket ért el a mikrogravitációs környezetben fellépő kristályosodási folyamatok és a fémötvözetek vizsgálatával.

Éhezniük sem kellett, a magyar készítésű élelmiszerek a csillagok között is kiállták a próbát. Már a felszállás előtt évekkel megkezdődött az „űrcsomag” összeállításának tervezése, étvágyfokozás céljából a tulipános dobozban pörkölt, libamájpástétom, rakott káposzta, disznósajt és füstölt marhanyelv lapult. A magyar konyhaművészet tökéletesített konzervjeiről a szovjet űrhajósok is az elismerően nyilatkoztak.

Farkas Bertalanék az előző misszó által hátrahagyott Szojuz–35-űrhajóval tértek vissza a Földre. Az atmoszférában, tíz kilométer magasan már a hangsebesség alá lassult járművük, a landolás előtti pillanatokban pedig már az ezer négyzetméteres kupola védte őket a gyors földetéréstől. A leszállásra június 3-án került sor. A mikrohajtóművek felmondták a szolgálatot, így az érkezés kissé fájdalmasra sikerült, a sajtófotósoknak csak kényszeredett mosoly jutott. Farkas Bertalan két pohár teát ejtett le a Földre: még időre volt szükség, hogy a súlytalanság állapotából visszatérjen a földi valóságba.

Az űrutazásnak a magyar mellett nemzetközi visszhangja is volt. A moszkvai Kremlben fogadta a hősöket Brezsnyev, aki személyesen adta át a Lenin-rendet és a Szovjetunió Hőse kitüntetést. Kevesebb, mint két héttel a landolás után Farkas Bertalan már Kubaszovval együtt magyarországi protokolláris látogatáson vett részt, ahol a program percről-percre részletesen ki volt dolgozva. Érkezésük hírére korábban sosem látott tömeg özönlött a reptérre.

A fogadás csúcspontja a Parlament előtti találkozó volt Kádár Jánossal és elvtársaival. A videófelvételek tanúsága szerint a párttitkár a következőképpen köszöntötte az űrhajósokat: „Kedves Farkas elvtárs! Kedves Kubaszov elvtárs! Önök nagy és nehéz feladatra vállalkoztak az űrutazással. Ezt a feladatot példásan, becsülettel, teljes sikerrel elvégezték. Népünk nevében szívből gratulálok Önöknek, jó egészséget, további sikereket kívánok!” Ezután következett a kötelező köszöntés és ölelkezés.

A rajongás nem múlt el néhány hét alatt, emléktárgyak sora jelent meg, Farkas Bertalan úttörő-őrsök és szocialista brigádok alakultak. A többi asztronautához hasonlóan nemzeti hősként tisztelték, megkapta a Magyar Népköztársaság Hőse kitüntetést, és alezredessé (majd 1995-ben dandártábornokká) nevezték ki.

Az űrutazás tovább fokozta kíváncsiságát, a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedési Karán szerzett oklevelet. Az Űrhajósok Nemzetközi Szövetségének alapítója, az MTA Interkozmosz Tanácsának egykori tagja, és még légügyi attasé is volt az Egyesült Államokban. 1997-ben nyugdíjazását kérte, de az üzleti életben, valamint az űrhajózás és az ismeretterjesztés támogatójaként ezután is aktív maradt. Nevét a 240757 Farkasberci kisbolygó őrzi, legendás szkafandere a Hadtörténeti Múzeumban tekinthető meg. Mindeddig ő az első és egyetlen magyar űrhajós, aki eljutott a világűrbe – rajta kívül Simonyi Károly (Charles Simonyi) űrturistaként járt kétszer a kozmoszban.