Vay Péter vándorlásai és lelki útjai
Szabálytalan életút, amelyet besorolni, lehatárolni szinte lehetetlen, ám ennek ellenére tökéletesen kerek. Arisztokrata, jogtudós, pap, diplomata, utazó – világpolgár. A katolikus missziókat, királyi udvarokat és szegénytelepeket egyaránt vizitáló pápai küldött, gróf Vay Péter címzetes püspök a XX. század első évtizedeinek nemcsak sokat látott szemtanúja, hanem krónikása és több területen haladó szellemiségű alakítója is volt. A földet öt alkalommal megkerülő lelkipásztor neve napjainkban leginkább kiállítások kapcsán kerül elő itthon - több mint 2300 tételt számláló távol-keleti anyaga ugyanis a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum egyik legjelentősebb alapgyűjteménye.
„Vay Péter gróf, pápai protonotárius a napokban érkezett néhány heti pihenőre a magyar fővárosba. Kegyes meghívására siettem a páratlanul szíves prelátusnál tisztelegni, hogy tapasztalatainak gazdag kincses házából mutatóba néhány gyöngyöt hozzak lapunk olvasóinak. A katolikus egyháznak ez bár nem hivatalos, de a legtávolibb országok csaknem ismeretlen messzeségeiben annál hivatottabb képviselője, még fiatal ember. Fiatalos magatartása, élénk és minden nagyképű feszességet teljesen nélkülöző, első pillanatra megnyerő föllépése alig sejtetik korát. Előkelő kedvessége, mely távol áll minden bántó leereszkedéstől, csakhamar élénkülni engedte a társalgást. – Elsőben Afrika északi, keleti és nyugati részein látogattam sorra a misszió-állomásokat, azután közel egy évet Afrika belső részeiben töltöttem; ezután Amerikát, Kanadát, majd Kis-Ázsiát, Ázsia belső részeit, Indiát és a gyönyörűséges Birmát látogattam… Érdeklik az akvarellek? – kérdezte hirtelenül megszakítva beszéde fonalát.” Merthogy Vay Péter fest is – csodálkozott rá vendéglátója sokoldalúságára Kassowits Tivadar Bruno, aki 1904-ben az Alkotmány című lapnak írt tárcájában mutatta be a világjáró polihisztort. De ki volt Vay Péter, hogyan és honnan indult e nem mindennapi életút?
Az elszánt diplomata
A nagy múltú vajai és laskai grófi család sarját a fontos politikai szerepeket betöltő édesapja, Vay László, József főherceg főudvarmestere a kor társadalmi elitjét tömörítő kormányzat jövőbeli oszlopos tagjának szánta. A tehetséges, nívós háttérrel, széles baráti körrel rendelkező, bohém arisztokrata ifjú számára minden körülmény és lehetőség megadatott ezen ambiciózus tervek megvalósításához. Vay Péter pályafutása 19 éves korától töretlenül ívelt felfelé: felsőfokú tanulmányait 1882-ben Budapesten, a Királyi Magyar Tudományegyetemen joghallgatóként kezdte. Ezzel a hatodik Vay lett a ,,pesti jogi kar” almanachjában. A kor szokásai szerint a család élmény- és tapasztalatszerző európai egyetemi „körutat” készített elő neki: Németországban, Svájcban, Angliában, majd Franciaországban tanult, miközben a művészetek iránt korán megnyilvánuló szenvedélyének is hódolhatott. A Grand Course után attaséként szolgált az osztrák–magyar (közös) külügyminisztérium európai nagykövetségein. A külügyi pálya helyett azonban hazavágyott, egyre inkább az egyházi szolgálat kezdte vonzani.
Spirituális nyitottsága, filozófiai érdeklődése nem volt meglepő, ugyanis felmenői között számos sárospataki neveltetésű, jelentős református egyházi hivatalt betöltő atyafi is akadt. A másik ágról a távolabbi rokonai között találjuk Vay Ödönné Adelmát, a kor ismert spiritiszta médiumát, a Magyar Teozófiai Társulat egyik alapítóját és első elnökét. Személyiségformálódására minden bizonnyal hatott nővére, Vay Sarolta is, aki férfi módra élve Vay Sándor néven vált népszerű íróvá. Ezért sem érte sokként a szülőket Péter pálfordulása, a lelkipásztori elhívás. Az már nagyobb megdöbbenést keltett, hogy a fiuk a családi hagyományoktól és felekezeti elköteleződéstől eltérően katolizált. Környezetének reakcióira a naplójában tett utalásain túl a korabeli beszámolókból is következtethetünk. A Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 1910. április 17-i számában, a Kalicza Ferenc református lelkészről, Péter és Sarolta/Sándor néhai gyóni házitanítójáról szóló emlékezésben például ez áll: „A bölcs tanítások azonban ő nála – úgy látszik – köves talajra hullottak. Péter gróf később római katolikussá lett, a mi nem kis fájdalmat okozott a már-már vénülő lelkipásztor szerető szívének.” Vay Elemér nekrológjában még a Sárospataki Református Lapok 1931. szeptember 13-i száma is megemlítette a „szakítást”.
Péter Rómába, a Pápai Gergely Egyetemre került. Hétéves – elsősorban teológiával, filozófiával és persze kulturális alámerüléssel töltött – tanulmányi ideje letelt. 1898. január 19-én a Pesti Napló így tudósított a fiatal arisztokrata pappá szenteléséről: ,,Vaszary Kolos kardinális hercegprímás tegnap szentelte föl áldozó pappá gróf Vay Pétert a budai hercegprímási palota házi kápolnájában. […] A római kúriánál csakhamar megkedvelték a nagytehetségű növendékpapot, többször kitüntették s a pápa két évvel ezelőtt szolgálattevő kamarásává nevezte ki.”
Vay Péter önmagára talált. Nem csupán papi hivatását fedezte fel: új otthonra, családra is lelt az egyházban. XIII. Leó pápa nagyon megszerette a több nyelven beszélő, tehetséges fiatal papot. Hamar – már a szemináriumi tanulmányai alatt – szentszéki diplomáciai szolgálatba állította, személyében jövőbeli nunciust, vatikáni nagykövetet látott. Első kiküldetése a spanyol udvarba szólt: a fiatal gróf pápai kamarásként vitt aranyrózsát (Rosa d’Oro, ma is létező pápai kitüntetés) Krisztina spanyol régenskirálynőnek. 1897-ben a szentszéki delegáció tagjaként Viktória királynő gyémántjubileumán, az uralkodó megkoronázásának hatvanadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken vett részt Londonban. Vayból a pápa és a római kúria fontos munkatársa lett. Pappá szentelését követően nem sokkal apostoli protonotáriussá, pápai főjegyzővé nevezték ki.
Sorsközösségben a kivándorlókkal
Hazatéréséről az Alkotmány 1904. szeptemberi száma tudósított. Vay kereste a helyét a honi egyházban, de nem talált a korábbi szolgálatai során átéltekhez hasonló kihívásokat. Hajókáplánnak jelentkezett, hogy elkísérhesse az Egyesült Államokba tartó magyar kivándorlókat. Közvetlen papi feladatain, a misézésen és a gyóntatáson túl nagy empátiával fordult a jobb élet reményében elinduló, az Újvilágban szerencsét próbáló munkások felé. Érzékenyen reagált az addig döntően földműveléssel, mezőgazdasággal foglalkozó napszámosok problémáira, és teljes odaadással állt honfitársai ügyei mellé. The Inner Life of the United States (Az Egyesült Államok belső élete) című munkájában motivációjának lelki gyökereire is kitért: „Rádöbbentem, hogy a vagyonért és hatalomért folytatott harc nem tette boldogabbá, elégedettebbé az embereket, és nem teremtett társadalmi egyenlőséget. Sőt csak növelte az egyenlőtlenséget az osztályok között. Az volt a vágyam, hogy teljesen belépjek, bekerüljek a rászorulók lelki fájdalmaiba. Az egyetlen lehetőséget erre abban látom, ha osztozom sorsukban, életükben.” 1905 és 1912 között számos alkalommal tette meg a Fiume és New York közötti utat a túlzsúfolt hajókon. Naponta misézett a fedélzeten, nemritkán a kapitányi toronyból, a hajó teljes utasközönsége előtt. Magától értetődő természetességgel végezte szolgálatát, teljes sorsközösséget vállalva a kivándorlókkal. Később a Norddeutscher Lloyd vállalat az ő közbenjárására hat – Amerikába ingázó – hajóját látta el hordozható oltárral.
Vay Péter nem csupán a hajókon, de a már letelepedett magyarok körében is kiemelkedően tevékeny volt. Feladatának tekintette, hogy egyszerre segítse az országváltók új társadalmi közegbe való integrációját és az idegen nyelvet nem beszélő, lelkipásztor nélkül maradt magyarok hitének megtartását. Elkötelezetten látogatta a legeldugottabb, legszegényebb amerikai, kanadai telepeken, bányásztelepüléseken élő honfitársait, lelkesítő beszédekkel erősítve őket. Kezdeményezte, hogy példáját követve más papok is keressék fel a külföldre szakadt, távoli magyar közösségeket. Érdemei elismeréseképpen a gróf 1908-ban megkapta a Szent Mártonról nevezett (egykori) vaskai tiszteleti apáti címet. Vayt 1917-ben címzetes üszkübi (szkopjei) püspökké nevezték ki, és a Szuverén Máltai Lovagrend tagja lett. Ez idő tájt már háborús harcterekről, az első világégés „peremvidékeiről” küldött tudósításokat a hazai lapoknak, amelyekben szociális érzékenységgel, cselekvésre sarkallóan állt ki a kárvallottak mellett, különösen szívén viselte az árván maradt gyerekek sorsát.
A Kelet szerelmese révbe ér
Pápai küldöttként öt alkalommal járta be a földet, hosszú utazásai során azonban legközelebb Kelet-Ázsiához került. Kína, Japán és Korea végképp magával ragadta, és mágnesként vonzotta. Az ezekről írt beszámolói felbecsülhetetlen értékűek, nemzetközi szinten is érdeklődésre tartottak számot, angolul, németül és franciául is megjelentek. Az alapműnek számító, ugyancsak több nyelven kiadott Kelet császárai és császárságai mellett, valamint a Kelet művészete és műízlése, illetve A keleti féltekén című könyvein túl tanulmányok, ismeretterjesztő írások, cikkek, előadások sorában szólt a külföldön szerzett széles körű tapasztalatairól, kivételes vizitációiról. Vay ugyanis számtalan történelemformáló személyiséggel találkozhatott: II. Miklós orosz cárral, Theodore Roosevelt amerikai elnökkel, Lord Curzonnal, India brit alkirályával, Cixi kínai anyacsászárnéval, Koreában Kodzsong császárral, Japánban Meidzsi császár és Sóken császárné fogadta. Közben még arra is jutott ideje, hogy a budapesti Szépművészeti Múzeumnak felajánlva szolgálatait színvonalas japán anyaggal gazdagítsa az ígéretesen bontakozó hazai orientalisztikát.
Az Élet című katolikus folyóirat hasábjain az 1914-es utolsó nagy útjának tanulságait leszűrve, a szeretett Pekinget viszontlátva már Kína, a „mesebeli Kelet” átalakulásán és eltűnésén merengett: „A kiábrándulás teljes. Milyen rettenetesen romboltak az utolsó forradalom alatt. Alig ösmerem meg az egykori büszke császárvárost mai siralmas állapotában. A pompás jamenek, paloták és pagodák nagy részben romba feküsznek. Még szomorúbban hatnak az új épületek. Megannyi ízléstelen modern alkotmány, melyek teljesen tönkreteszik Peking egykori bámulatosan művészies harmóniáját.”
A nagy háborúval, a forradalmakkal az „ántivilág” egyszer és mindenkorra megsemmisült. Az elegáns, de mindig gyakorlatias Vay Péter figyelmét és energiáit ekkoriban már leginkább a jótékonyság, a karitatív munkák koordinálása kötötte le. Mozgalmas életpályája zárásaként szűkebb pátriájában még egyszer felpörgette az eseményeket: a gyóni családi fészket parkostul a köz javára ajánlotta fel, a kúriát hadiárvaházzá alakíttatta, és mellette rendházat alapított a szolgálattevő karmelita nővérek számára. Maradék műtárgyait, ingóságait elárvereztette, elajándékozta. 1924-ben visszavonult az új világ zajától, Assisi kapucinusai fogadták be. Még huszonnégy meditatív év adatott meg neki Itáliában. Csak nagy ritkán tett eleget egy-egy „közeli” meghívásnak. A nyughatatlan vándor révbe ért, és emlékeiből élve, bizalommal, reménnyel már egy másik ismeretlen világ örökébe tekintett.
Jelen írás a Vay Péter Kutatócsoport munkájának keretében készült. A Solymári Dániel, Pallós Tamás és Fajcsák Györgyi által létrehozott kutatócsoport – amelynek a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum ad otthont – évek óta kutatja névadójuk életét és munkásságát.
A cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2021. tél (Mesélő naplók) számában jelent meg.
Ez is érdekelhet
