Sok magyar menekült az Egyesült Államokban töltötte 1956 karácsonyát

1956-ban sok honfitársunk nem a megszokott módon ünnepelhette a karácsonyt. Szerte a világban tudták, hogy mi történt a forradalmunkkal, itthon sokakat letartóztattak, számos család gyászolta a harcokban vagy a sortüzekben elesett hozzátartozóját. Közel kétszázezren pedig Ausztriában, Jugoszláviában vagy már az új befogadó országukban töltötték a szeretet ünnepét. S voltak, akik eddigre már az Egyesült Államokig jutottak.

Iskolázott egyedülálló férfiak

A menekülteket befogadó nyugati és déli szomszédaink a rájuk hárult terhek miatt az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez fordultak segítségért. A nemzetközi támogatásnak köszönhetően pedig segélyszállítmányok érkeztek Ausztriába és Jugoszláviába, s több ország jelezte, hogy kész befogadni a magyarokat. A legtöbben az Egyesült Államokba akartak eljutni, ahová végül 1957-ig a legnagyobb számú menekültkontingens érkezett.

Sokaknak élt már korábban kivándorolt hozzátartozója a szuperhatalom területén, de a visszaemlékezések alapján nem kevesen voltak olyanok, akiket az országról kialakult pozitív kép vonzott. A hazánkra eső éves bevándorlási kvótát az amerikai kormányzat felfüggesztette, így több ezer magyar szelhette át az Atlanti-óceánt.

Ők előzőleg Ausztriában vagy Jugoszláviában a helyi amerikai külképviseletnél vagy a menekülttáborokat járó bizottságoknál jelentkezhettek a hivatalos formanyomtatványokért. Ezt követte egy elbeszélgetés és az egészségügyi vizsgálat, amelynek során mellkas-röntgenfelvételt készítettek, mintavételt végeztek a szifilisz kiszűrésére, s a menedékkérők feketehimlő elleni oltást is kaptak.

A sikeres jelentkezést követően az Egyesült Államok fedezte a befogadás költségeit, s ezért megszervezte az Operation Safe Havent (Biztonságos Menedék Hadművelet), amelyben a haditengerészet és a légierő közel húszezer magyar menekültet szállított át a tengeren. Ez volt a berlini válságot követő legnagyobb, békeidőben végrehajtott katonai szállítási hadművelet.

A magyar menekültek befogadására újranyitották és bebútorozták a New Jersey államban, New Brunswick városában található Camp Kilmer katonai bázist. A településen nagy számban éltek magyarok, illetve közel volt a tengeri kikötőhöz és a katonai repülőtérhez is. Itt 850, de 1957-re már 3400 katona várta a magyar menekülteket, akik megérkezésüket követően bevándorlási, vám- és egészségügyi vizsgálatokon estek át.

Ezt követte a munkaalkalmassági interjú. A hadsereg az egész országban kereste a magyarul beszélő tagjait, így a csúcsidőszakban 167 amerikai magyar katona dolgozott a táborban. Segítségükre volt több tucat civil tolmács és technikai személyzet.

A tábor működtetését és a befogadás logisztikai hátterét a hadsereg az Operation Mercy (Könyörület Hadművelet) keretében bonyolította le. Ideiglenes szállásuk területét az ott lakók csak hozzátartozóval, elfogadott állásajánlattal, ösztöndíjszerződéssel vagy befogadó családdal hagyhatták el végérvényesen.

Azért pedig, hogy az utazás során szétválasztott barátok, rokonok vagy a helyi hozzátartozók találkozhassanak, hangosbemondó állt rendelkezésre, és egy központi épületben cédulákon is kereshették egymást. Camp Kilmerben 1957. május 9-ig, a bázis bezárásig 31 983 magyar menekült fordult meg, akiknek közel a fele, 15 140 fő már 1956 szilveszteréig megérkezett az Egyesült Államokba.

Közülük 6388-an az év utolsó napján is a táborban voltak. Az összesített felmérések szerint az „átlagos” magyar menekült 30 éves volt, középfokú végzettséggel rendelkezett, ám nem beszélt angolul. Többségük egyedülálló férfi volt, jelentős részüknek hozzátartozója élt az USA területén.

Az egyéni szabadság áldásai

1956 karácsonyára több különleges programot és ajándékot kaptak a tábor magyarjai az amerikai hadseregtől. A napi jelentésekből tudható, hogy 1956. december 23-án református, katolikus és zsidó istentisztelet is volt négy különböző templomban, szenteste pedig éjféli misét is celebráltak.

25-én és 26-án a római katolikus és protestáns híveken túl még a görögkatolikusok is részesülhettek külön szertartásban. Karácsony napján Tab Hunter és Natalie Wood ünnepelt filmsztárok élő műsort adtak, 25-én pedig filmvetítést rendeztek a színházteremben.

Továbbá a helyi magyarság segítségével betlehemi játékot is tudtak tartani, valamint a gyermekek Jézuska, majd a Télapó után megismerkedhettek Santa Clausszal is.

A menekültek Dwight D. Eisenhowertől kaptak magyar nyelvű karácsonyi üdvözletet, amelyben az elnök szavatolta, hogy segíteni fogják a magyarok hazatérését, amint „minden magyar magyarországi szülőhazájában élvezheti az egyéni szabadság áldásait.”

Karácsony után, december 27-én pedig Richard M. Nixon alelnök is meglátogatta őket, miután napokkal korábban hazaérkezett Bécsből, ahol szintén a magyar menekültek sorsát igyekezett rendezni az osztrák politikusokkal.

Tanulni, dolgozni, házasodni

A szavakon túl nemcsak a hadsereg, de az amerikai társadalom is ellátta ajándékokkal a magyarokat. Maine államnak köszönhetően hatalmas karácsonyfát kapott Camp Kilmer. 1956 folyamán a ruha- és bútoradományokon, valamint az ösztöndíj-lehetőségeken túl még házassági és örökbefogadási ajánlatok is érkeztek.

A hadsereg jelentései szerint a munkaügyi felajánlások száma nemritkán a napi százas nagyságrendet is elérte. A híres színházi impresszárió, Felix G. Gerstman például tehetséges művészeket keresett a táborban, hogy a Broadwayen kínáljon nekik állást. Az elhelyezkedést komolyan segítették az amerikai Munkaügyi Minisztérium interjúi alapján készített szakmai ajánlások.

A diákok számára elsősorban a Ford és a Rockefeller Alapítványokon keresztül számos ösztöndíj állt rendelkezésre.

Az adminisztratív feladatok lebonyolítására Eisenhower felállította a Magyar Menekülteket Segítő Elnöki Bizottságot, amely a továbbiakban koordinálta a médiamegkereséseket, felajánlásokat és a befogadásban dolgozó szervezetek tevékenységét.

Az 1956-os forradalom menekültjeinek karácsonyából erőt meríthetünk az idei rendkívüli év után. Ők is egy, a tankönyvekben tárgyalt év főszereplői voltak. Októberben és novemberben napról napra, majd hónapról hónapra szembesültek korábban sokáig elképzelhetetlennek hitt helyzetekkel. Mindeközben belevágtak a mérhetetlen bizonytalanság mellett valami újba, feladva korábbi életüket.

Többségük távol töltötte szeretteitől a karácsonyát. Sokan vesztették el az ünnepek előtt szeretteiket. De kemény munkával, kitartással, mérhetetlen támogatással egy új, sikeres, boldog életet kezdhettek. Bízhattak abban, hogy következő karácsonyra, ahogy Elvis Presley az Ed Sullivan Show-ban énekelte: „There’ll be no sadness, no sorrow, No trouble…”, vagyis: már „Nem lesz bánat, szomorúság, gond.”)

Egy csínytevésnek indult
Turuczkai Imre 1938. november 5-én született Budapesten, 18 éves koráig élt Magyarországon, 13 hónapos volt a kishúga, amikor elhagyta az országot, legközelebb 13 évesen látta. A forradalom napjaiban segédmunkásként dolgozott, fegyvert nem fogott, de mély nyomokat hagyott benne a harcoló Budapest látványa. Novemberben a barátaival megállapodtak, hogy a fizetés felvétele után kimennek Amerikába. Az egész egy csínynek tűnt, de amikor hazatért, a srácok tényleg megjelentek a házánál, a családjától el sem búcsúzott, s indult velük. Autóstoppal, vonattal, végül szekéren utaztak, majd több menekülttel együtt jutottak át a határon. Az utolsó forintjaikat az őket segítő öregembernek adták. Az osztrák oldalon buszra szálltak, először Kismartonba kerültek egy ideiglenes táborba, de hamarosan tovább vitték őket Bécsbe, ahol két hétig egy volt gimnáziumi épületben szállásolták el mindannyijukat. Az ottani amerikai nagykövetség elé jártak mindennap, hogy figyeljék a hirdetményeket, hogy kik kaptak engedélyt a kiutazásra, mindeközben találkoztak és kezet fogtak Richard M. Nixonnal is.Végül Schwechatról indultak el egy Transport America feliratú géppel, amelyen huszonhárman voltak magyarok, de Münchenben felszálltak még 1945 utáni „dipik” (Displaced Person), így megtelt a repülőgép. Az Államokba érve a McGuire reptéren landoltak, ahonnan Camp Kilmerbe szállítottak őket. Ott tisztálkodási csomagot, egy kis harapnivalót és öt dollárt kaptak. Turuczkai Imrének nem voltak rokonai, hozzátartozói a tengerentúlon, így egy helyi, New Brunswick-i pap segített neki elhelyezkedni. Műszaki területen dolgozott 34 éven át a Johnson & Johnsonnál. Kétszer házasodott, először egy amerikai, majd egy magyar nőt vett feleségül. (A szerző által készített interjú alapján.)

Csillaghullástól Chicagóig
Kondor László az erdélyi Fugyivásárhelyen született 1941. március 13-án. 1956-ban középiskolás volt. A forradalom napjaiban Kaposváron volt, az iskolán elhelyezett vörös csillag leverésében segédkezett. Felutazott Budapestre a harcoló testvéréért, hogy hazahozza. A család végül arra jutott, hogy amennyiben a két testvér itthon marad, nagy bajba kerülhetnek. A testvérpár a nyugati határ felé indulva Kaposváron szállt vonatra. László emlékei szerint Szombathely környékén rengetegen voltak nagy bőröndökkel a vonatokon, feltehetően azért, hogy elhagyják az országot. Az osztrák határról Traiskirchenbe szállították és egy kaszárnyába helyezték el őket. Mivel magukkal vitték bizonyítványaikat, neki lehetősége nyílt Ausztriában befejezni a középiskolát, a testvére pedig Rómában tanulhatott építésznek. 1961-ben került Amerikába, egy 1945-ben emigrált rokona támogatta az utazását. Sikerült felvételt nyernie a Chicagói Egyetemre, ahol ösztöndíjat is biztosítottak számára. Bár diplomata szeretett volna lenni, végül fényképészként futott be karriert. Fotózott a vietnámi háborúban, később megbízott fényképésze volt Chicago polgármesterének. (Pigniczky Réka által a Memory Project keretében készített interjú alapján.)