Valós bűnökért, de jogtalanul ítélték el a Wesselényi-összesküvés tagjait
Margóra szorított epizódja a történelemtanításnak az 1670-es magyar- és horvátországi Habsburg-ellenes felkelés, amelyet olyan történelmi famíliák sarjai vezettek, mint a Zrínyi-, Rákóczi-, vagy a Nádasdy-dinasztiák családfői. A szervezkedő magyar, horvát és osztrák főurak uralmuk alá vontak három vármegyét és a megmaradt Horvátország nagy részét, mire a kor egyik legjobb hadvezérét, Lotharingiai Károlyt kellett a bécsi udvarnak küldenie, hogy pontot tegyen a „lázadás” végére. 352 éve, 1671. április 30-án végezték ki a szervezkedés négy vezérét: Frangepán Ferencet, Nádasdy Ferencet, Bónis Ferencet és Zrínyi Pétert. A kivégzések rövid távon hozzájárultak a Frangepán és Zrínyi családok fiági kihalásához is.
Arisztokraták a vérpadon
A magyar főurak elégedetlenségének oka nem kizárólag az ún. „lipóti abszolutizmus” volt. Az 1663–1664-es győzedelmes török elleni háborút – ahol minden magyar nemes vállvetve harcolt a török ellen – Lipót magyar király és német-római császár gyalázatosnak minősülő békével zárta le, ami nemcsak feleslegessé tette a véráldozatokat, hanem felbomlasztotta a nehezen összehozott keresztény koalíciót is, továbbá nem aknázta ki a szentgotthárdi csata és az Erdély elfoglalása nyújtotta elsöprő sikereket.
Sőt az 1664. augusztus 10-én megkötött, majd a császár által szeptember 27-én jóváhagyott békeszerződés elismerte a török hódításait, például Érsekújvárat illetően.
De a legnagyobb baj Magyarország számára különösen előnytelen békével az volt, hogy Lipót azt a rendek megkérdezése nélkül kötötte meg.
Nyilvánvalóvá vált: a Bécsben székelő Habsburg-király a külpolitikában sem veszi figyelembe a magyar érdekeket. A belpolitikában – a magyar rendek úgyszintén nagy sérelmére – a nagyjából 20 fős (ez a szám változó volt) bécsi Titkos Tanács akarata érvényesült, az éppen Lobkowitz gróf vezette császári tanácsadó testületnek pedig csak ausztriai tagjai voltak. A császár mellett működő Magyar Tanácsnak alig volt beleszólása Magyarország ügyeibe.
Mivel a magyar nemesek éppen a Habsburgok ereje miatt választották az 1438 óta német-római császárokat adó családot a királyság élére, a Habsburgokkal való szakításhoz sem lehetett elég a saját erejük.
De vajon milyen erőkre számíthatott a XVII. századi Magyarországon egy rendi ellenállás a nyugati és török háborúkban edzett Habsburg reguláris haderővel szemben?
Az alulfizetett ,,vitézlő rend” a végvári katonaság harcedzett ereje volt, de rájuk az volt a jellemző, hogy azt szolgálták, aki a zsoldot adta – ez pedig lehetett egy főnemes, de maga a király is.
A magyar rendeknek mindig is „láthatatlan” háttértámaszt adó Erdélyi Fejedelemség – legalábbis az Apafi-fejedelmek idején – már nem mozdulhatott hűbérura, a török szultán nélkül.
A külhatalmakhoz fordulás már 1665-ben felmerült, mégpedig a Német-római Császárság ősellensége, a francia király személyében, aki akkor XIV. Lajos volt.
A Napkirály bécsi követe, Gremonville biztatta is Wessélenyiéket. Lengyelország mellett a török merült fel lehetséges támogatóként, de a szultán segítségéért mindig magas árat kellett fizetni.
A rendi szervezkedés kezdetei
A vasvári békét követően az elégedetlenség nem alulról jövő volt, sőt: a király után Magyarország három legelső méltósága kezdett szervezkedni. Wesselényi Ferenc nádor és Zrínyi Péter horvát bán 1666 augusztusában kötöttek szövetséget a felvidéki Strubnya fürdőjében.
Nádasdy Ferenc országbíró júliusi csatlakozása után az összeesküvők Wesselényiné Széchy Mária birtokán, Murány várában gyűltek össze augusztus 23–27-én, hogy a tettek mezejére lépjenek.
Az alibi egy lakodalom volt, vendégek tömegével, igy az országnagyok esténként Murányváralja egyik pajtájában gyűltek össze, testőreik által őrizvén.
Itt eldöntötték: követet küldenek IV. Mehmed szultánhoz (1608–1687), aki ha sereggel segíti a felkelést, Magyar- és Horvátország a szabad királyválasztas fejében elfogadja a török uralmat, egy Erdélyhez hasonló vazallusi állapottal.
A felkelés szervezése azonban megrekedt, 1667 márciusában ugyanis meghalt Wesselényi Ferenc nádor.
Külpolitikai tekintetben sem állt jól a Habsburg-ellenes rendek szénája: a szultán Kréta elfoglalására összpontosította erőit, a Napkirály pedig titkos szerződésben Spanyolország békés felosztásában egyezett meg Lipóttal II. Habsburg Károly spanyol király halála esetére – így rendezve egyik konfliktusforrásukat.
A második próbálkozás
Az összefogás vallási akadályait Rákóczi Ferenc (felesége, Zrínyi Ilona révén Zrínyi Péter veje) az 1669. áprilisi pataki egyezménnyel hárította el, amely teljesítette a református nemesek követeléseit, átmeneti vallásbékét hozva a Felvidéknek.
A törökök elfoglalták Krétát is, így erejük bevethetővé vált (igaz, azzal később inkább Lengyelországra támadtak), és bár a szervezkedők újabb követeket küldtek Isztambulba, Zrínyi és a boszniai pasa kölcsönös portyázásokkal gyengítették egymást.
A lengyel szál is elszakadt: a királyválasztáson Wiśniowiecki Mihály személyében Habsburg-barát királyt választottak a lengyel nemesek.
Mindez nem rettentette el Rákócziékat, Tattenbach Erasmus stájerországi főúr csatlakozásával az Ausztriába való betörés is kilátásba került. Ám Tattenbachot árulás következtében még 1669 folyamán elfogták.
Gramonville francia követ királya utasításának megfelelően kettős játékot űzött: nem akarta kirobbantani a felkelést, mert Lipótot nem kívánta maga ellen fordítani, ugyanakkor gyengítette is riválisát, mivel egy ízben 6000 forintot adott a főuraknak.
1670. március 12-én a tettek mezejére léptek az összeesküvők: Zrínyi Péter bánként hadba hívta a horvát nemeseket az ország védelmére hivatkozva, míg Frangepán Ferenc is katonaságot toborzott.
A horvátországi mozgalom szinte magától elbukott: bár Zrínyi és Frangepán kezére került majdnem egész Horvátország, a nemesek passzívak maradtak, és a képzett császári katonaság könnyen megfutamította a két horvát-magyar főúr seregeit és a melléjük állt kevés határőrt. Zrínyi már március 25-én követet küldött Bécsbe tárgyalni, akihez nem sokkal később a bán fia, Zrínyi Antal csatlakozott.
Április 9-én Rákóczi Sárospatakon is kirobbantotta a felkelést, mindjárt három vármegyét maga mellé állítva és Kassát ostrom alá véve.
A magyar-horvát Habsburg-ellenes felkelés Magyarországon nagyobb erőket tudott mozgósítani. Közben Zrínyi es Frangepán nem láttak más lehetőséget: a felvidéki harcok kirobbanása után kiverték őket Csáktornyáról és egyenesen Bécsnek vették az irányt, bízva Lipót kegyelmében. Lipót ekkorra már megfosztotta Zrínyit báni címétől és még áprilisban hűtlenné nyilvánította Rákóczit.
Zrínyiék már Bécsben voltak, amikor Rákóczi Ferenc és a melléállt nemesek Gombásnál megverték a császári katonaságot. A bécsi udvar nem késlekedett: Lotharingiai Károlyt 10 ezer fős reguláris katonasággal indította útnak a Felvidék megtisztítására.
Rákóczi már májusban meghátrált, míg az addig Bécsben vendégként lakó Zrínyit és Frangepánt őrizetbe vették és megkezdték kihallgatásukat.
Legutoljára az özvegy Wesselényiné által védett Murány vára adta meg magát augusztus 9-én. Szeptemberben várában letartóztatták, majd Bécsbe hurcolták Nádasdy Ferencet, míg Frangepánt és Zrínyit Bécsújhelyre vitték. A főkolomposok perét Ausztriában készítették elő, a többi felkelő részére pedig rendkívüli bíróságot hoztak létre Pozsonyban.
Igazságtalan igazságszolgáltatás
Zrínyi a követküldést kémkedéssel magyarázta. Nem segített rajtuk az elfogott levelek és üzenetvivők vallomására alapított bizonyítás sem, 1671. április 7–18. között fő- és jószágvesztésre ítélték Zrínyi Pétert, Nádasdy Ferencet és Frangepán Ferencet Ausztriában, míg Bónis Ferencet Pozsonyban.
Frangepán védekezését, miszerint kivégzésével kihalna családja fiúága, nem fogadták el. Rákóczi Ferencet nemcsak korai kihátrálása, hanem vagyona mentette meg: édesanyja, Báthory Zsófia több mint 400 000 aranyforint váltságdíjat adott fia szabadságáért az udvarnak. Ez tetemes összeg volt: az akkori Magyarország éves bevételeinek majdnem a fele.
A vádnak a minősített halálbüntetésből a fej karóra tűzését nem sikerült elérnie, az ítelet a jobbkéz, majd a fej levágása volt. De a császárnak nem az elrettentő példa kellett igazán: a király, s ezáltal a bécsi kamara kezébe került Wesselényi-, Frangepán-, Zrínyi- és Nádasdy-birtokok (utóbbi értéke elérte a négymillió forintot) tetemes bevételt jelentettek a kincstárnak.
1671. április 30-án kora hajnalban lezárták Bécsújhely városkapuit és a városi tömeg a piactérre sereglett: itt várt a hóhér fekete posztóval letakart emelvényen az elítéltekre. Zrínyi Péter, miután a városi jegyző felolvasta a halálos ítéletet, kérdésére megtudta, hogy a császár nem utasította el kegyelmi kérvényét: a karcsonkítás elmarad.
Az imádkozva letérdelő Zrínyire háromszor sújtott le a hóhér, mert bár dolmányát kifejezetten ezért kivágatta, nyaka erősen állta a sújtásokat. A lehullott fejet és a testet elvitték, majd a kipatakzott vért újabb réteg posztóval letakarták.
Frangepán Ferenc zsoltárok hangos éneklésével csillapította izgalmát, mikor a hóhérhoz vezették. Fennhangon köszönte meg a császárnak a hasonló kegyelemet – a jobbkéz levágásának elengedését. A ráadott szemfedőt letépte, majd bűneit megbánva így szólt a tömeghez: „Szeressétek Istent, uratokat, császárotokat, legyetek hívek hozzá, és kerüljétek az átkozott nagyravágyást, mely engemet örvénybe sodort.”
A hóhér erőt vett magán, hogy helyrehozza korábbi hibáját, de sikertelenül. Frangepán előrehajolva elkerülte az első sújtást: a pallos a vállába hatolt. A fájdalomtól ordító főúr fejét csak újabb két csapással sikerült elválasztani testétől.
Nádasdy Ferenc kivégzésére ugyanazon a napon, Bécsben került sor. A főváros kapuit szintén bezárták, a katonaságot készenlétbe helyezték, s kijárási tilalom lépett életbe. Nádasdy kivégzése zártkörű volt, a városháza udvarán kapott helyet.
Karosszékben ülve fogadta Lipót kegyelmét a kézlevágás kapcsán. A bécsi hóhérnak már egy csapással sikerült végrehajtania az ítéletet; fiai kérelmét, hogy legalább ne tegyék apjuk testét közszemlére, a császár elutasította, ám kiutaltak számukra 10 000 forintnyi kegydíjat.
A pozsonyi törvényszék a 154 elé került vádlottból 13 halálos ítéletet hozott, de azt csak Bónis Ferencen hajtották végre. A stájer összeesküvőt, Tattenbach grófot december 1-en végezték ki Grazban. A pozsonyi bíróságra szintén a vagyoni jellegű büntetések kiszabása volt a jellemző.
Koncepciós per?
A három Ausztriában kivégzett magyar nemes elleni eljárás több szempontból sem felelt meg a kor támasztotta jogi követelményeknek.
A hűtlenség bűncselekményét a Magyar Királyságban követték el és személyükben is magyar nemesek voltak. A területi és a személyi hatály is amellett szólt, hogy Magyarországon, magyar bíróság ítélje el őket.
Milyen alapon vádolta tehát őket az alsó-ausztriai kamaraügyész? Lipót azzal indokolta ausztriai felelősségre vonásukat, hogy annak a törvényszéke elé tartoznak, akinek hűségére kötelezve voltak.
S valóban, Zrínyi, Frangepán és Nádasdy ausztriai nemesek is voltak, ott is rendelkeztek birtokokkal, de mint magyar nemesek, megillette őket az alkotmány habeas corpus joga, azaz csak bírósági ítélet, vagy tettenérés nyomán tartóztathatták volna le őket.
Ez is érdekelhet
Ezen nem először és nem utoljára ejtettek csorbát a Habsburg-uralkodók. Lipót magyar tanácsosai is javasolták egyébként a hazai bírósági tárgyalást, de félő volt, hogy a magyarországi törvénykezők az abszolutizmus ellen küzdőket nem ítélik fő- és jószágvesztésre.
Másrészről az eljárást még névleg sem a bíróság irányította: a császár Titkos Tanácsának utasításai szerint történt az ítélkezés, még az időpontját is a csúcsszerv határozta meg – nemcsak a főurak, hanem a pozsonyi bíróság esetében is. A hűtlenség vétkét maguk is kínzás nélkül bevallották, tehát az alól (elvileg) az utókor sem mentheti fel Zrínyiéket, ugyanakkor leszögezhetjük: jogtalan eljárás áldozatai lettek.
