Válasz a whiskyadóra: pucérra vetkőztetett, kátránnyal és tollal behintett adószedők

Az amerikai függetlenségi háború lezárultával a legtöbb amerikai békére vágyott. A párlatokra 1791-ben kivetett adó azonban belerondított a vágyálmokba. A whiskylázadás során újra ezrek ragadtak fegyvert, de most nem az angolok, hanem az újonnan alakult állam végrehajtó szervei és közvetve a függetlenségi háború hőse George Washington ellen.

A megtagadók

1794-ben Nyugat-Pennsylvania farmerei fegyvert fogtak, amikor a szövetségi kormányzat adószedőket küldött szülőföldjükre. Jogaikat megvédendő egy nagyjából 7000 főt számláló tömeg indult Pittsburgh felé.

Washington felkelőknek bélyegezte a forrongó farmereket és egy milíciát küldött megfékezésükre. Az esemény, amely whiskyfelkelés néven vonult be a történelembe, Washington elnökségének legkritikusabb kríziseként ismert. De hogyan fajultak idáig a dolgok?

A függetlenségi háborút követően számos állam eladósodott. 1790-ben a hivatalban lévő pénzügyminiszter, Alexander Hamilton azt javasolta, hogy a szövetségi kormányzatnak át kellene vállalnia az adósságot ezektől államoktól.

Ennek a racionális lépésnek köszönhetően viszont a központi kormányzat került bajba. A költségvetési hiány kiküszöbölése végett a kongresszus elfogadta a whiskyadót.

A honatyák csak azzal nem számoltak, hogy az adó a határvidékeken élő farmereknek sokkal nagyobb megterhelést fog jelenteni, mint a zömében a keleti parton tevékenykedő, nagy mennyiségű alkoholos italt előállító lepárlóüzemeknek. Ráadásul a közterheket pénzben kellett fizetni abban az időben, amikor sok farmer még pénzt sem használt.

A konfliktus elmélyüléséhez az is hozzájárult, hogy a határvidéki gazdálkodók nagy része a fölös gabonából whisky-t főzött, mert ekkoriban még elég bonyolult volt a terményt keletre szállítani. A magasabb adókulccsal sújtott kistermelőknek ez maga volt az anyagi csőd.

Nyugat-Pennsylvaniában sokan úgy érezték, hogy a szövetségi kormányzat megsérti jogaikat, beleavatkozik az üzleti szabadságba, így megtagadták az adófizetést. Az elkövetkező három év, a whiskylázadás ideje alatt erőszakos összetűzésekre került sor a kormányzat emberei és a farmerek között.

Kátránnyal öntötték le a pucér adószedőket

Az adó nemcsak anyagilag érintette érzékenyen a farmereket, de új rendelkezéseket is tartalmazott. Minden lepárlóüzemet regisztrálni kellett. Aki nem fizette be az adót, annak a szövetségi bíróságon kellett megjelennie. Nyugat-Pennsylvaniában a legközelebbi ilyen intézmény majd 500 kilométerre volt a határvidéken élő farmerektől.

Miközben a keleti part lepárlóüzemei rendesen fizették az illetéket, többek között azért, mert a nagyobb mennyiségű whisky-t előállító vállalatokat alacsonyabb adókulccsal sújtották és ezek az üzemek a nagyobb felvevőpiac miatt a vásárlóikra tudták áthárítani a termékre kivetett adót, addig a határvidék farmereit anyagilag ellehetetlenítette a kivetett közteher. Sokan egyszerűen nem fizettek, de egyesek az erőszak útjára léptek.

A szövetségi kormányzat adószedőit igen megalázó módon kezelték a forrongó határvidéken. 1791. szeptember 11-én egy csapat nőnek öltözött férfi Robert Johnson hivatalnokot egyszerűen levetkőztette, majd a kátránnyal bekent és madártollakkal körbehintett adószedőt egyszerűen az erdőben hagyta.

Johnson természetesen panaszt tett a helyi kormányzatnál, amely letartóztatási parancsot adott ki a merénylők ellen, de a rendelkezés végrehajtói is hasonló módon jártak, az ellenállók kátrányos kakast csináltak belőlük.

Az nyugati határszéleken elharapódzó erőszakra válaszul 1792. szeptember 15-én az Egyesült Államok elnöke, George Washington határozott lépésre szánta el magát: tulajdonképpen mindenkit bűnösnek bélyegzett, aki bármilyen módon akadályozta az Egyesült Államok kinevezett adószedőit a munkájukban.

Az elnöki dörgedelemnek nem sok foganatja volt, a határterületen élők továbbra sem fizették az adót. 1794 nyarán aztán betelt a pohár, a szövetségi kormányzat elhatározta, ha kell, erőszakkal is érvényt szerez a törvényeknek. David Lennon szövetségi rendőrbírót küldték nyugatra, hogy regulázzon meg 60 rebellis lepárlót.

A rendőrbíró és a melléje beosztott hatósági elemek ellenállásba ütköztek. Kátrány helyett most már előkerültek a lőfegyverek is, és több ember halálával végződő összeütközésre került sor. 1794. július 17-én egy hétszáz fős tömeg megrohamozta a helyi adószedő rezidenciáját, porig égetve az ingatlant.

A szabadságjogok élharcosa, David Bradford helyi ügyvéd pedig egybegyűjtötte az elégedetlenkedőket, és egy nagyjából 7000 fős tömeggel elindult Pittsburgh felé. Amikor a városvezetés meglátta fegyvereseket, eléggé ironikus módon több hordó whisky-t küldött a tüntetőknek, hogy lecsendesítse őket.

Washingtonnak elege lett

A whiskylázadás aláásta a szövetségi kormányzat pénzügyi helyzetét, tovább mélyítetve az eladósodást, és egyben az új államrendszert is megkérdőjelezte.

Washingtonnak finoman kellett lavíroznia a különböző érdekek között, mivel a függetlenségét csak nemrégiben kivívott országban még mindig sokan tartottak a zsarnokság visszatérésétől. A másik oldalon viszont ott voltak az egyre szaporodó nyugat-pennsylvaniai adóellenes összejövetelek és az adószedők elleni halálos támadások, amelyek megkérdőjelezték a szövetségi kormányzat hatalmát.

Washington tudta, ha nem cselekszik, a lázadás alapjaiban rázza meg a fiatal Egyesült Államokat. Az elnök egy 13 ezres milíciát állított fel. Ez az erő nagyobb volt, mint amellyel az amerikai függetlenségi háború egyik legfontosabb ütközetében, a yorktowni csatában rendelkezett.

Miután a tárgyalások zátonyra futottak, Washington újra lóra pattant és elindult az Allegheny-hegység felé. Az egy hónapig tartó menetelés végén a fegyveres erők vezetését Henry Lee-re, a későbbi konföderációs tábornok, Robert E. Lee apjára és az akkor regnáló pénzügyminiszterére, Alexander Hamiltonra bízta. Lee-t és Hamiltont azzal indította útjukra, hogy teremtsenek rendet. Az elnök kijelentette, hogy az „Egyesült Államok egy kis része nem diktálhat az egész uniónak”.

Washington milíciája benyomult Nyugat-Pennsylvaniába és 1794 októberében az ellenállás központjába érkezett. A kormányzóvá lett Lee erői 150 lázadót letartóztattak, akiket később 33, a zavargásokban aktívan résztvevő kivételével szabadon engedtek. 

A whiskylázadás öröksége

A szövetségi kormányzat erői több hónapon keresztül gyakorlatilag megszállva tartották Pennsylvaniát. A kormányzat számos lázadót bíróság elé állított, de közülük csak kettőt ítéltek el hazaárulás vádjával. Washington 1795-ben őket is felmentette.

A szövetségi kormányzat elleni ellenszegülés törésvonalakat hozott létre a fiatal köztársaság politikai térképén. Thomas Jefferson Washington akcióját úgy minősítette, hogy az elnök visszaélt a hatalmával és a farmerek mellé állt.

Az erőszakos ellenállásnak vége lett, ám a farmerek megbosszulták a fegyveres beavatkozást, 1800-ban Thomas Jefferson lett az elnök, aki 1802-ben elérte, hogy a Kongresszus eltörölje a whiskyadót. A szövetségi kormányzat onnantól fogva leginkább a vámbevételekből tartotta fenn magát.