A brit haderő mellett a himlőt is le kellett győznie George Washington seregének

Amikor Nagy-Britannia amerikai gyarmatainak lakói fellázadtak az anyaország ellen, hamar egy másik, láthatatlan ellenségbe ütköztek, amely a teljes Kontinentális Hadseregük megsemmisítésével fenyegetett: a rendkívül ragályos fekete himlőbe.

Védtelen sereg

A függetlenségért harcolók szerencséjére a sereg vezére, George Washington tábornok ismerte a betegséget, és – a Kontinentális Kongresszus ellenállásával szemben is – az akkoriban elérhető tudományosan megalapozott intézkedések mellett döntött, amivel valószínűleg a korai totális vereségtől mentette meg a hadsereget.

Washington bölcsessége a himlővel kapcsolatos személyes tapasztalataira épült. „Erősen megtámadott engem a fekete himlő” – írta kamaszként 1751-ben, egy Barbadoson tett látogatás során.

A Poxvirus variolae vírus által okozott betegség ekkoriban még akár a fertőzöttek felével is végezhetett, Washington azonban a szerencsésebbek közé tartozott: csaknem egy hónapnyi hidegrázás, láz, és a fájdalmas kelések elviselése után a túlélőkre jellemző, himlőhelyes arccal kilábalt a betegségből – és immunitást is szerzett rá.

Ifjúkori szenvedése a születendő új ország számára rendkívül szerencsésnek bizonyult: 1775-ben a fekete himlő a felkelőket leverni érkező brit, kanadai és német katonákkal megérkezett Boston városába.

E katonák többsége Washingtonhoz hasonlóan már átesett rajta, ezáltal immúnis volt, a Kontinentális Hadsereg állományában azonban ez jóval ritkább volt – az amerikaiakra óriási veszélyt jelentett a betegség.

Washington és csapatai a várost észak és nyugat felől határoló Charles folyó túlpartján vertek tábort, és a brit csapatok elől menekülő városlakókat – azok meglehetős megrökönyödésére – a fertőzésveszély miatt nem engedték át a folyón.

„Minden óvintézkedést fel kell használni a terjedés megakadályozására” – figyelmeztette egyik beosztottját írásban Washington. A Kontinentális Kongresszus elnökének, John Hancocknak azt írta egy levélben, „a legnagyobb éberséggel folytatjuk a harcot e mindnél veszélyesebb ellenséggel szemben.”

Azáltal, hogy saját csapatai közt azonnal elkülönítette a fertőzésgyanús személyeket, a külvilággal való érintkezést a minimumra csökkentette, Washington megakadályozta a járvány elharapódzását a katonák körében.

Miután 1776 márciusában a királyi csapatok elhagyták Bostont, kizárólag azok az amerikai katonák mehettek be a városba, akik már átestek a betegségen, és immúnisak voltak.

A járvány leküzdése

Washington azonban többet is akart tenni a vírus ellen. A himlő elleni védőoltást már az ókori Kínában is ismerték, a kora újkori nyugaton azonban éppen ekkoriban fedezték fel e lehetőséget, és igencsak megoszlottak vele kapcsolatban a vélemények.

A „varioláció” néven ismert folyamat abból állt, hogy a beoltandó páciens karján egy kis vágást ejtettek, amelybe egy nemrég gyógyult emberből vett mintát – a kelésekből nyert folyadékot, vagy az ezek helyén keletkezett sebekről lekapart vart – dörzsöltek bele, ezzel gyakorlatilag a vírus egy halott, vagy legalábbis kevésbé aktív mintáját ismertették meg az illető immunrendszerével.

Az eljárás egyáltalán nem volt kifinomult, és számos veszélyt hordozott a veszélyes víruson kívül is, köztük a vérmérgezés lehetőségét.

Az éppen gyarmataiért küzdő III. György brit király nyolcadik fia, Octavius herceg 1783-ban, négyéves korábban a beavatkozást követően megbetegedett és meghalt, míg 1769-ben Nagy Katalin orosz cárnő és fia, az akkor 14 éves Pál herceg (a későbbi I. Pál cár) sikeresen átestek a varioláción. Washington szülőállamában, Virginiában törvényellenes volt az eljárás.

Washington azonban mélyen hitt a beavatkozás hatásosságában, és még feleségét, Marthát is rávette 1776 májusában. Ugyanebben a hónapban azonban megtiltotta végrehajtását csapatain – hetekbe is telhetett a felépülés, a tábornok pedig attól félt, éppen ekkor kell harcba bocsátkozniuk. „Az ellenség, ismerve azt, minden bizonnyal kihasználná a helyzetünket” – írta ekkoriban.

Akadályozta az immunizálást több állam és helyi kormányzat is, amely törvényben tiltotta a variolációt, A Kontinentális Kongresszus is megtiltotta végrehajtását a katonaorvosoknak. Washington ennek ellenére azt rendelte el, hogy a bejövő újoncokon mind végezzék el, hogy mire kiképzésük végére érnek, felépüljenek.

Eddigre azonban már túl késő volt a kanadai Quebec ellen indított több ezer amerikai katona számára. Parancsnokuk, John Thomas vezérőrnagy nem tartotta be Washington előírásait a fertőzött és fertőzésgyanús egyének elkülönítéséről, és a tízezer fős sereg harmada vagy akár fele is a vírus áldozatául eshetett, maradéka pedig megsemmisítő vereséget szenvedett.

„A fekete himlő tízszer félelmetesebb a briteknél, a kanadaiaknál és az indiánoknál együttvéve” – írta John Adams massachusettsi politikus 1776-ban.

1777 februárjában Washington rászánta magát a cselekvésre: közölte Hancockkal, „lehetetlennek látom megakadályozni természetes terjedését az egész seregben.”

Megparancsolta minden katona immunizálását. „A szükség nem csupán megengedi, de úgy tűnik, megköveteli e lépést” – jegyezte meg főorvosának. Az év végére 40 000 katona esett át a varioláción.

A történészek egybehangzó véleménye szerint Washington merész lépése létfontosságú volt a függetlenségi háború sikere szempontjából. „Elmondható, hogy a himlőjárványra adott gyors válasza volt katonai pályafutásának legfontosabb stratégiai döntése” – mondta el Joseph J. Ellis amerikai történész.

Amikor a fertőzöttség 20 százalékról 1 százalékra esett a parancsot követően, az addig szkeptikus Kontinentális Kongresszust is meggyőzte az eredmény. A törvényhozók visszavonták a varioláció tilalmát országszerte, a láthatatlan ellenség legyőzése után pedig a Kontinentális Hadsereg a látható felett is győzelmet aratott.