Utolsó leheletéig harcolt az életére törő merénylői ellen I. Jakab

Az országát vasmarokkal irányító, a családtagokat is gyakran megregulázó I. Jakab skót király 1437 februárjában távol a szolgáktól egy rendházban pihent a királynéval és az udvarhölgyekkel, amikor 30 fáklyás fegyveres lepte meg őket. Míg a hölgyek feltartották a merénylőket, az uralkodó elbújt egy, az árnyékszékhez vezető alagútban, amelynek a vége azonban le volt zárva, így csapdába esett. Perceken át fel sem fedezték, ám a felelőtlen Jakab végül elárulta magát.

Sűrűsödő fáklyafellegek

A királygyilkosság az egyik legsúlyosabb vétek volt a középkorban, valamint a kora újkorban, ennek ellenére számos alattvaló próbálta meg kioltani uralkodója életét. Nem menekülhetett sorsa elől I. Jakab skót király sem. (Nem tévesztendő össze I. Jakab angol királlyal, aki VI. Jakab néven volt skót uralkodó.)

Az életét kioltó merényletet a különböző források számos variációban festik le. Az egyik legvalószínűbb forgatókönyv (legalábbis a történet első feléhez) az egyik szemtanú, Johanna királyné nevéhez köthető iratokból bontakozik ki.

A leendő Jakab király (1394–1437) 11 éves volt, amikor 1405-ben édesapja Franciaországba küldte, hogy ezzel biztosítsa életét nagybátyja, Albany hercegének cselszövései ellen.

A százéves háború miatt egyébként sem biztonságos francia földet azonban a trónörökös el sem érte, ugyanis az angolok elfogták, és IV. Henrik angol király túszként magánál tartotta.

Apja, III. Róbert skót király 1406-ban bekövetkezett halála után hivatalosan Jakab lett ugyan a skótok királya, ám nem engedték haza, és 19 évet töltött fogságban. Hazáját 1424-ben láthatta újra, miután tetemes váltságdíj ellenében elengedték a déli szomszédok.

Nem meglepő, hogy Skóciában elég nagy zűrzavar fogadta, hiszen a rokonai (főként nagybátyjai) és a nemesek által irányított királyi kormányzat nem volt túl hatékony. A hazatérő király első intézkedéseivel ellentmondást nem tűrően igyekezett érvényesíteni jogait az uralkodásra a teljes királyság felett.

Azon rokonai, akik tőle eltérően gondolkodtak, hamar a tömlöcökben vagy a vérpadon találták magukat. A következő 13 évben vaskézzel irányította országát, amivel nem kevés halálos ellenséget szerzett.

Jakab király az 1436-os karácsonyt kedvenc városában, az Edinburgh-tól északra található Perth-ben, egészen pontosan a domonkos rendi kolostorban töltötte, ahonnan a következő hetekben sem mozdult ki.

A feljegyzések szerint gyakran játszotta a 12. századból eredeztethető jeu de paume labdajátékot, a tenisz elődjét, amelynek hajnalán még nem ütővel, hanem kézzel kellett a labdát visszaütni.

Esténként pedig sakkozott és kártyázott, vagy a kísérőivel múlatta az időt. 1437. február 20-a estéje is hasonlóan indult, azonban a kártyapartit hirtelen fegyverek zaja és az udvaron egyre sűrűsödő fáklyafellegek világa zavarta meg.

A deszkák fogságában

Johanna királynő udvarhölgyeivel azonnal az ajtóhoz sietett, azonban rá kellett döbbenniük a keserű igazságra: már régen nyitva volt, ugyanis az egyik merénylő, Robert Stewart betörte a zárat. Míg a hölgyek az ajtóval foglalatoskodtak, a király a menekülés útját kereste.

Átvizsgálta az ablakokat, ám azok az ólmozott betétek miatt túlságosan masszívnak bizonyultak, és nem törtek be. Ezt követően a kéményt vette célba, leakasztotta az egyik piszkavasat, majd a padlódeszkákat kezdte felszedegetni, amelyek alatt valamilyen pincehelyiség lehetett.

Egy csatornához hasonlatos járat volt összekötve a közeli árnyékszékkel, ahol el is bújt az uralkodó, sőt el is menekülhetett volna, ha néhány nappal korábban nem zárják le a külső udvari nyílást, ahová korábban számos „teniszlabda” pottyant be.

Mindeközben a királynő egyik udvarhölgye, bizonyos Catherine Douglas saját testével feszült neki a bejárati ajtónak, hogy az illetéktelen behatolókat kizárja. A merénylők azonban végül betörtek az épületbe, a merész ellenálló karját pedig állítólag el is törték.

Az asszonyok heves sikoltozásba kezdtek és a források szerint többen – közülük a királyné is – megsérült az ezt követő dulakodásban. Ám a betörők nem a nők miatt jöttek, így futni engedték őket. Nyomban el is hagyták a kolostort.

A szakirodalom által 30 fősre becsült összeesküvői csoport az épület minden szintjét átvizsgálta, ám nem lelték a királyt. Jakab egy idő után úgy vélte, hogy eleget várt, a betörők már bizonyára elmentek, így megkockáztatott egy röpke kiáltást a hölgyek felé.

Az egyik páncélos férfi meghallotta a zajokat, és visszatért a terembe, ahol észrevette, hogy a padló deszkái nem tökéletesen voltak visszaillesztve. Miután jelzett a többieknek, felszedték a deszkákat, és ráleltek az uralkodóra.

Egyikük egy késsel a kezében ugrott le hozzá. A még mindig jó erőben lévő, 43 éves Jakab megragadta őt a vállánál, és kidobta a pincehelyiségből. A második beugró embert a király torkon ragadta, és hozzávágta a következő merénylőhöz.

A fáradt királynak sok esélye nem volt fegyver nélkül a túlerővel szemben. Végül Sir Robert Grahamnek (Albany hercegének egyik hű embere) sikerült súlyosabb sérülést ejtenie rajta, majd egyre csak érkeztek a tőrdöfések.

Állítólag 16 sebet ütöttek rajta támadói, mire megadta magát. Az események nem kevés zajjal jártak és minden bizonnyal a hölgyek is értesítették Perth lakóit, akik hamar odaértek a kolostorhoz, ahonnan gyorsan elmenekült a néhány merénylő.

Nem jutottak messzire. Bizonyára nem volt gondosan kidolgozott tervük, és nem is számoltak a királyné haragjával. Johanna – miután meggyőződött fia biztonságáról – valóságos hajtóvadászatot indított a merénylők ellen.

A király nem élte túl a támadást (Perth karthauzi rendházában temették el), ám a gyilkosok sem húzták sokkal tovább: mindannyiukat elfogták. Néhányukat megkínoztak (Jakab nagybátyjának, Walter Stewartnak, Atholl earljének kínzása például három napon át tartott), majd kivétel nélkül mindenkit kivégeztek. 1437. március 25-én már az új király, a mindössze hét esztendős II. Jakab fején volt a korona.