Az 1956-os forradalom cenzúrázott filmjeit vetítik Budapesten
Az 1956-os forradalom közelgő hetvenedik évfordulója alkalmából a kommunista diktatúra által betiltott és cenzúrázott történelmi filmeket mutat be a Budapesti Klasszikus Film Maraton. A rendezvénysorozat programja rámutat arra, hogy a hazai filmművészet az elmúlt évtizedekben milyen változatos keretek között, az állampárti kultúrpolitika nyomásával küzdve kísérelte meg feldolgozni a huszadik századi magyar történelem legviharosabb időszakát.
- A hetvenedik évfordulóhoz közeledve a Budapesti Klasszikus Film Maraton az 1956-os forradalom és a Kádár-korszak történelmi emlékezetét feldolgozó alkotásokat tűz műsorra.
- A válogatásban olyan politikai okokból betiltott vagy cenzúrázott művek is szerepelnek, mint a Keserű igazság és az Eltüsszentett birodalom.
- A program bemutatja, hogyan változott a hazai kultúrpolitika viszonya a múlthoz az ötvenes évek keményvonalas diktatúrájától a rendszerváltásig.
A vetítéssorozat kiemelt figyelmet fordít azokra az alkotásokra, amelyek azonnal a politikai megtorlás áldozataivá váltak. Várkonyi Zoltán 1956-os Keserű igazság című drámája elsőként mutatta be a Rákosi-rendszer embertelenségét, a hatalom azonban több mint harminc évre betiltotta a vetítését.
Hasonló sorsra jutott Banovich Tamás Eltüsszentett birodalom című szatirikus mesefilmje is. A narrátor, a forradalomban vállalt szerepéért bebörtönzött Darvas Iván hangját a hatalom nyomására Gábor Miklóséval utószinkronizálták, de a mű így is a rendszerváltásig dobozban maradt.
A személyi kultuszt kigúnyoló A csodacsatár című vígjáték csak cenzúrázva kerülhetett mozikba, a nyugatra emigrált Puskás Ferenc jeleneteit Hidegkuti Nándorral forgatták újra, az ugyancsak disszidáló Méray Tibor nevét pedig eltüntették a stáblistáról.
A kádári konszolidáció éveiben a filmesek keresték a cenzúra által még elfogadott formákat az események ábrázolására. Révész György Éjfélkor című 1957-es filmje egy szerelmi háromszögbe ágyazva tárgyalta a tömeges kivándorlás dilemmáját.
A hatvanas évekre a tabuk enyhültek, amit Herskó János 1963-as Párbeszéd című munkája is jelez. Az alkotás egy fiatal házaspár sorsán keresztül vizsgálta az ötvenes évek traumáit, és eredeti 1956-os archív felvételeket, valamint Nagy Imre beszédének részleteit is felhasználta, igaz, a bemutatás feltétele egy rendszert legitimáló epilógus volt.
A kultúrpolitika határait Kósa Ferenc Tízezer nap című filmje is élesen tesztelte. A forgatókönyvet a cenzúra kilencszer íratta át, mert a történet forradalomnak nevezte az októberi eseményeket. A hazai tiltást végül az törte meg, hogy a film 1967-ben elnyerte a cannes-i filmfesztivál legjobb rendezői díját.
A későbbi évtizedekben a rendszerkritika egyre inkább a mindennapok és az egyéni sorsok szintjén jelent meg a hazai mozgóképeken. Rényi Tamás 1972-es Makra című munkája a hivatalos ideológiától eltérő, kiábrándult munkásképet festett a társadalomról, míg a nyolcvanas évek puha diktatúrájában készült Szamárköhögés már egy kisfiú szemszögéből, humorral láttatta a forradalmat. Gárdos Péter 1986-os alkotása mindössze két mondat kivágásával átjutott a cenzúrán, és egy generáció meghatározó filmjévé vált.
Ez is érdekelhet
A történelmi szembenézés folyamata a rendszerváltással és a cenzúra eltörlésével teljesedhetett ki, amit a programban Simó Sándor 1997-es, Franciska vasárnapjai című műve képvisel. A fesztivál történelmi vetítéseit korabeli, a társadalmi erjedést dokumentáló filmhíradók és animációk egészítik ki.
