Új kiállítás árnyalja George Washington rabszolgatartó örökségét

George Washington történelmi megítélését és rabszolgatartó múltját állítja fókuszba a virginiai Szépművészeti Múzeum legújabb, az Egyesült Államok alapításának 250. évfordulójára időzített kiállítása. A tárlat egy 19. századi és egy kortárs alkotó műveinek ütköztetésével rámutat, hogy az alapító atya idealizált mítosza helyett a történelmi tények, köztük a rabszolgatartás és a felszabadítás kettősségének tárgyilagos bemutatása adhat teljesebb képet a nemzet múltjáról.

A „Titus Kaphar and Junius Brutus Stearns: Pictures More Famous Than the Truth” (Titus Kaphar és Junius Brutus Stearns: Az igazságnál is híresebb képek) címet viselő tárlat Junius Brutus Stearns 19. századi amerikai festő klasszikus, széles körben ismert jeleneteit állítja párhuzamba Titus Kaphar kortárs alkotó hat, formabontó művével.

Míg Stearns az 1840-es és 1850-es években festett képein – Maurie D. McInnis, a Yale Egyetem elnökének kutatásai szerint – a korabeli politikai narratívákhoz, így az 1850-es szökött rabszolgákról szóló törvényhez illeszkedve kvázi „jóságos intézményként” ábrázolta a rabszolgaságot a virginiai ültetvényeken, addig Kaphar radikálisan átalakítja ezt a fókuszt. A kortárs művész vegyes technikával – olajfestékkel, szakadt vászonnal, formázott kátránnyal és rozsdás szögekkel – dolgozik, hogy a történelem elhallgatott szereplőit emelje a középpontba.

A kiállítás kiemelt darabjai közé tartoznak azok a festmények, amelyek Washington rabszolgáit, köztük Hercules Posey séfet és Christopher Sheels inast ábrázolják - hangsúlyozza a The Atlantic. Stearns egyik legismertebb, Washington halálos ágyát bemutató festményén Sheels csupán a háttérben, árnyékba burkolózva jelenik meg, Kaphar újraértelmezésében azonban központi, hangsúlyos alakká válik.

Kaphar művészetének fontos eleme az afrikai kongo-hagyományokat idéző szögek használata: a Washingtonról készült portréit gyakran az általa fogvatartott rabszolgák nevét viselő, felszögelt vászoncsíkokkal takarja el. Jason Stanley filozófus, a Gagosian magazinban megjelent értékelése szerint ez a technika az elnyomottak cselekvőképességének materiális megnyilvánulása, amely egyszerre jelképezhet történelmi szerződést és kritikát.

A művészeti reflexiók történelmi alapját George Washington végrendelete adja, amely az amerikai alapító atyák között kivételes módon rendelkezett a saját tulajdonában lévő rabszolgák felszabadításáról, ám a dokumentum ezt felesége, Martha Washington halálához kötötte. (Martha Washington végül saját biztonsága érdekében, a felszabadításra várók magas száma miatt már korábban szabadon engedte őket.) Kaphar „In the Name of God Amen” című festménye ezt a jogi és erkölcsi dilemmát jeleníti meg: a végrendelet szövegét tartalmazó vászonszalagok elegáns gallérként fogják körbe az elnök arcát.

Az amerikai függetlenség 250. évfordulója alkalmából rendezett richmondi tárlat célja a történelmi emlékezet bővítése. Ahogy arra egykor Pavel Szvinyin 19. századi orosz diplomata is rácsodálkozott az amerikaiak szentképjellegű Washington-kultusza kapcsán, a jelenlegi emlékezetpolitikai diskurzus a feltétlen tisztelet helyett az árnyaltabb múltfeltárást szorgalmazza, bemutatva a rabszolgatartó, ugyanakkor a rabszolgáit végrendeletileg felszabadító államférfi történetét.