Új indoeurópai nyelvet fedeztek fel Hattušában

2023-ban Hattuša romjai közt régészek egy eddig ismeretlen, több mint 3000 éves nyelv töredékes írásnyomát találták meg. A kálašma nyelv az indoeurópai nyelvek anatóliai csoportjába tartozik, és vallási szertartás szövegében maradt fenn. Ez az új indoeurópai nyelv új megvilágításba helyezi az ókori Anatólia nyelvi sokszínűségét és a hettita birodalom kultúrpolitikáját.

Véletlen lelet a Hattuša szívében

A felfedezés 2023 nyarán történt, Hattuša palotamagjában, Büyükkale északnyugati részén. A régészek egy ékírásos agyagtábla alsó részét találták meg, amely az időszámításunk előtti 13. századra datálható.

A tábla, mely a Bo 2023/12 = KBo 71.145 számot viseli, kivételes állapotban került elő. Egy részben feltárt épületből származik, és sem újrahasznosítás, sem szándékos megsemmisítés nyomait nem mutatja. Ez emeli ki dokumentációs értékét.

A tábla szövege a hettita nyelven írt bevezetővel kezdődik. Ebben istenségnek szánt állatáldozatról van szó: ökrök és juhok húsát kellett elkészíteni és bemutatni. A szertartás szövege egy kulcsmondattal fordul át egy másik nyelvre: „Így hangzik el a kalašma nyelven.”

Ezután következik a rituális előadás a teljesen új, eddig ismeretlen nyelven. A kétnyelvű szerkezet segítette a kutatókat a nyelv földrajzi eredetének meghatározásában, és a szöveg szakrális funkciójának megértésében.

Kalašma: egy elfeledett régió

Kalašma a hettita birodalom északnyugati szélén, a mai Törökország területén fekvő régió volt, valószínűleg a mai Bolu tartományban. Neve több forrásban is szerepel, például II. Murszili hadjáratainak leírásában, amely a terület bekebelezését írja le.

Egy másik forrás Hantili királyt említi, aki Kalašmából visszatérve nem tisztította meg csapatait, így „tisztátalanságot” vitt be a főváros palotájába. Ez is utal a régió vallási és rituális jelentőségére.

A rituális szöveg részleges értelmezése több módszer kombinációjával történt: morfoszintaktikai elemzések, fonetikai rekonstrukciók és összevetések más anatóliai nyelvekkel. Bár a tábla csak körülbelül 15 sort tartalmaz, a szöveg szerkezete és célja kirajzolódik.

A szöveg invokációkat tartalmaz egy istenséghez – valószínűleg a Viharistenhez. Néhány mondat rituális formulái más indoeurópai nyelvekből ismerős szerkezeteket idéznek. Ismétlődő részek és nyelvtani partikulák is fellelhetők, amelyek flektáló morfológiai jellemzőkre utalnak.

Egy eltérő, mégis rokon nyelv

A nyelvészeti vizsgálatok alapján a kálašma nyelv az anatóliai nyelvek luvita ágához tartozik, de nem azonosítható sem a hettitával, sem a klasszikus luvitával. Fonológiai és morfológiai sajátosságai – például a magánhangzóra végződő szavak vagy a posztponált alakok – egyedi rendszert jeleznek.

A szöveg párhuzamos szerkezetei, ismétlései és ritmikus elemei arra utalnak, hogy egy kidolgozott, strukturált nyelvről van szó, amelyet valószínűleg szakrális célokra használtak a régióban.

A felfedezés jelentős mérföldkő az anatóliai nyelvek kutatásában. Eddig hat nyelvet ismertek ebből a csoportból: a hettitát, palaít, luvit, lüdöt, lükiait és kariait. A kálašma nyelv új tagja ennek a családnak, bővítve a nyelvi térképet.

Az is figyelemre méltó, hogy a szöveg egy hivatalos hettita dokumentumban maradt fenn. Ez azt mutatja, hogy a hettita állam elismerte a helyi nyelveket, még a főváros szívében is. A rituális szöveg többnyelvűsége a kulturális integráció példája, és betekintést nyújt a birodalom nyelvhasználati gyakorlatába.

Élő nyelv vagy rituális relikvia?

Továbbra is kérdéses, hogy a kálašma nyelv élő nyelvként volt-e használatban a tábla keletkezésekor, vagy már csak rituális célokra alkalmazták. A fennmaradt szöveg liturgikus használatot igazol, és arra utal, hogy a beszélők saját, elismert kulturális szférával rendelkeztek a birodalmon belül.

A kálašma nyelv felfedezése egy új, több mint 3000 éves indoeurópai nyelv hozzáadását jelenti a történeti nyelvészethez. Bár a forrás töredékes, a kutatók máris meghatározták a nyelv nyelvtani, lexikai és morfológiai sajátosságait, amelyek az anatóliai csoporthoz kötik, ugyanakkor elkülönítik a korábban ismert nyelvektől.

Ez a felfedezés nemcsak a dokumentált indoeurópai nyelvek számát növeli, hanem rávilágít arra is, hogyan használták ezeket a nyelveket vallási célokra, és miként kezelte egy ókori birodalom a nyelvi sokszínűséget.