Több ezer éves temetőket tártak fel a bükkábrányi bányánál

Kivételes gazdagságú, az időszámításunk előtti 5500-tól egészen a középkorig ívelő régészeti leletanyagot és kiterjedt temetkezési helyeket tártak fel a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Bükkábrány térségében. A Herman Ottó Múzeum szakemberei által, az MVM Mátra Energia Zrt. bányászati munkálatait megelőzően végzett megelőző feltárások során az elmúlt másfél évben bronzkori aranyékszerek, fegyverek és rönkkoporsós temetkezések tucatjai kerültek napvilágra.

A Németh Attila által vezetett hatfős régészeti kutatócsoport jelenleg a Csincse-patak mentén, két kijelölt lelőhelyen folytatja a munkát a külszíni lignitfejtés megkezdése előtt. Az eddigi ásatások legkorábbi nyomai a középső újkőkorig (neolitikum, Kr. e. 5500) vezetnek vissza, de a rézkorból (kiemelten a badeni kultúra időszakából), a bronzkorból, a vaskorból és a középkorból is kerültek elő megtelepedésre utaló bizonyítékok, köztük egykori agyagnyerő helyek, lakóépületek és lakomagödrök maradványai.

A feltárás eddigi legjelentősebb eredményét a temetkezési helyszínek, különösen a középső bronzkorhoz köthető, eddig 150-160 sírt számláló temető feltárása jelenti. A szakemberek több esetben tölgyfából készült rönkkoporsók maradványait azonosították. A temetkezési rítusok szigorú szabályrendszert követtek: a halottakat enyhén zsugorított testtartásban (a medencéig felhúzott térdekkel) helyezték el, a férfiakat nyugati, míg a nőket keleti tájolással.

A csoportokban elhelyezkedő sírgödrök keleti végződéseinek egy vonalba rendezése arra utal, hogy a sírokat a felszínen is megjelölhették. Emellett a Füzesabonyi- és a Halomsíros kultúrához köthető hamvasztásos temetkezések nyomait is rögzítették. Bár a sírok egy részét már az ókorban kifosztották, a kutatók így is rendkívül értékes mellékleteket, köztük egy 35 centiméteres bronz ruhatűt, bronztőrt, arany fátyoldíszeket, változatos gyöngyöket, valamint egy 3500 éves, teljesen ép agyagbögrét is biztonságba helyeztek.

A bükkábrányi megelőző feltárás (amelynek helyszíne korábban a 7 millió éves mocsáriciprus-erdő felfedezéséről is ismertté vált) kulcsfontosságú a Kárpát-medence északkeleti régiójának településtörténeti rekonstrukciójában. A vizsgált 8-as számú lelőhelyet például egy 2,5–3 méter széles, változó mélységű (akár 1,7 méter mély), három azonosított kapuval rendelkező monumentális körárok veszi körül, amely a feltételezések szerint a bronzkori temető szakrális vagy védelmi határa lehetett. A közeli 14-es számú lelőhelyen a kora bronzkori Makó-kultúra kerámiáit is azonosították.

A feltárt tárgyi emlékek a restaurálást követően részben már megtekinthetők a miskolci Régészeti Látványraktárban, az intézmény és a bányatársaság hosszú távú célja pedig egy önálló, a régió évezredes rétegződését bemutató kiállítás létrehozása. A kutatások a geofizikai felmérések által kijelölt új, mintegy 5000 négyzetméteres területen folytatódnak.