Tíz találmány a történelemből, amelynek működését máig sem sikerült megfejteni
2017. október 19. 14:51
Bár a modern kor embere általában rendkívül büszke az elmúlt évszázadokban végbement technológiai fejlődésére, azért már az ókori és középkori emberek is meglehetősen fifikásak tudtak lenni. Nem egy régen használt eszköz vagy technika pontos működési elve vagy rendeltetése máig ismeretlen a kutatók előtt.
Korábban
A görögtűz, avagy napalmtámadás a középkorban
A középkori hadviselés egyik legfélelmetesebb fegyvere a bizánciak által használt görögtűz volt. A 7. században kifejlesztett „kvázi-napalmbomba” jelentős technikai fölényt biztosított a bizánciak számára a tengeri csaták során, lévén a görögtűz a víz felszínén lebegve is képes volt tovább égni. Konstantinápolyt például két alkalommal is a görögtűz bevetésével tudták felszabadítani az arab ostromlók fenyegetése alól.
A bizánciak évszázadokon keresztül féltve őrizték fegyverük titkát, így a kutatók még ma is csak találgatni tudnak a görögtűz pontos összetételét illetően. Az egyik valószínűsíthető rekonstrukció szerint fenyőgyanta és kőolaj keverékéből készítették el a gyúlékony anyagot, amelyet aztán egy bronzpumpa segítségével vetettek be a harcban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.