A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor

2019. szeptember 25. 13:24 Németh Máté

623 évvel ezelőtt Luxemburgi Zsigmond magyar király és a nemzetközi keresztes ármádia megsemmisítő vereséget szenvedett a terjeszkedő Oszmán Birodalomtól. Az 1396. szeptember 25-én (más források szerint szeptember 28-án) lezajlódó nikápolyi csatában a keresztény seregben felsorakozott az európai országok színe-java, de a mintegy 25 ezer főt számláló hadsereg az elbizakodottság és a taktikai fegyelmezetlenség miatt nem volt képes a rendkívül fegyelmezett és némi számbeli fölényt is mutató török alakulatok fölé kerekedni. A csata végül egyoldalú mészárlással ért véget, a vereség magyarázatai és következményei pedig nem sokat várattak magukra.

Vay Titusz megmenti Zsigmond király életét a nikápolyi csatában Lohr Ferenc 1896-os festményén (kép forrása: Wikimedia Commons)

Korábban

Oszmán terjeszkedés, keresztény szövetségépítés

Miután I. Oszmán sikeresen egyesíteni tudta a 13. században Kis-Ázsia területén a Sakarya folyó mentén letelepedett török törzseket, hamar megkezdődött azok hódító tevékenysége is, mind keleti, mind nyugati irányban.

E politika - amely a Bizánci Császárságot elsők között érintette - egyik élharcosa volt I. Murád szultán, aki kihasználva azt, hogy a balkáni délszláv népek egymás ellen háborúznak, megkezdte Szerbia és Bulgária területének elfoglalását.

Több szempontból is kulcsfontosságú volt az 1389-ben lezajlódó első rigómezei ütközet, amelyben a csaknem 40 ezres oszmán hadsereg mért vereséget a nagyjából 20 ezer főt számláló egyesített szerb-bosnyák-havasalföldi-albán csapatokra.

A harc alatt azonban I. Murád szultánt meggyilkolta egy szerb nemes, a hatalom ennek következtében a szultán fia, Bajazid kezében összpontosult. A rigómezei ütközet után Magyarország ellen is megindultak az első török betörések, a jelenség pedig annak fényében volt különösen aggasztó, hogy az új szultán remek hadvezér hírében állt.

A várható eseményekre az elhúzódó trónharcok során magyar királlyá előlépő Luxemburgi Zsigmondnak kellett megtalálni a válaszlépést. A fiatal uralkodó több ízben vezetett hadjáratot Szerbia, valamint Havasalföld területére a törökök ellen, 1395-ben a Duna partján fekvő Kisnikápolyt is sikerült megszereznie, de figyelmet fordított az ország délvidéki várainak megfelelő karbantartására is.

Mindezek mellett Zsigmond számára világos volt, hogy az Oszmán Birodalom legyőzéséhez egy nemzetközi keresztes hadseregre van szükség, így meg is kezdte ez irányú tevékenységét a diplomáciában egyébként otthonosan mozgó király.

következő oldal 1 / 5