Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején

2018. augusztus 24. 08:32 Múlt-kor

IV. Murád szultán (1623-1640) elődjeihez hasonlóan betiltotta az „iszlám borát”, ám ő következetesen ellenőrizte is a parancs végrehajtását. A szóbeszéd szerint maga is álruhát öltött, és éjjelente felkereste az engedetlen kávéházakat, és miután számon kérte alattvalóitól, hogy miért is veszik magukhoz a fekete italt a tiltás ellenére, felfedte valódi kilétét, és olykor saját kezével végzett a bűnösökkel. Olyan forrás is van, amely szerint a kávészürcsölés közben fejezett le többeket. Máskor bőrtömlőbe varrták a bűnös feketézőt, és a folyóba dobták, ahol hagyták megfulladni.

Korábban

Az Oszmán Birodalom lakói I. Szelim szultánnak (1512-1520) köszönhették a kávét, ugyanis miután legyőzte a mamelukokat, birodalmába olvasztotta Egyiptomot, aminek eredményeképpen a kávé megkezdte diadalútját észak felé. Az „iszlám borának” nevezett nedű hamar elterjedt a törökök által meghódított népek fiainál és lányainál, ugyanis az alkohollal ellentétben ezt nem tiltotta a Korán. A konzervatívabb vallási vezetők körében azonban a kávé feltűnése a hívők mindennapjaiban nem aratott osztatlan sikert. Már 1511-ben mekkai vallási vezetők betiltották a kávéfogyasztást, annak stimuláló, valamint függőséget okozó hatásai miatt. A tiltás nem volt hosszú életű, I. Szulejmán 1524-ben engedélyezte, és kultúrája szédületes sebességgel terjedt szét.

A kávéfogyasztás általánossá válásával a társadalom minden rétege képviseltette magát a kávéházakban. A leggyakoribb látogatók között a török szellemi elit képviselői voltak, akik tudtak írni-olvasni, és akik jártasak voltak az irodalom területén is. Jogtudósok, tanárok, bírók stb. felolvasásokat tartottak, vagy megvitatták a legfrissebb eseményeket. De a tulajdonosok is mindent megtettek azért, hogy a vendégek jól szórakozzanak: egyesek zenés kísérettel ellátott mesemondókat fogadtak fel, akik a történeteikkel feldobták a hely hangulatát, sőt, Evlia Cselebi, 17. századi török történetíró beszámol arról, hogy a kávéházakban fellépő bábjátékosok külön céhbe tömörültek.

Később egyre inkább összekapcsolódott a kávézás szokásával az ópium, illetve a hasis szívása, így a vallási tekintélyek és maga a szultán is rosszallani kezdte a függőséget okozó kávé és a főként azt kínáló kávéházak elterjedését. II. Szelim szultán (1566-1574) parancsot adott a bezárásukra, és a bordélyházak működését is megtiltotta. Természetesen egyik parancs sem volt hosszú életű, és a század végéig, illetve a 17. században is több esetben ismét betiltották őket.

Az ördög itala

IV. Murád szultán (1623-1640) szintén betiltotta az „iszlám borát”, csakúgy mint a dohányzást és az alkoholt is, ugyanis az utóbbinak is igen nagyszámú híve volt a birodalomban. Néhány évtizeddel korábban maga II. Szelim is közéjük tartozott, a „korhely” szultán a halálát is az alkoholnak köszönhette, ugyanis 50 éves korában elesett részegen a fürdőházban. Tehát Murád betiltotta a bódító szereket, és igen szigorúan vette a rendelet betartását, járőröket küldött ki, hogy fenntartsák a rendet és ellenőrizzék parancsainak végrehajtását.

A szóbeszéd szerint maga is álruhát öltött, és éjjelente felkereste az engedetlen kávéházakat, és miután számon kérte alattvalóitól, hogy miért is veszik magukhoz a fekete italt a tiltás ellenére, felfedte valódi kilétét, és olykor saját kezével végzett a bűnösökkel. Olyan forrás is van, amely szerint a kávészürcsölés közben fejezett le többeket.

A 11 évesen trónra került szultán tehetséges fiatalnak bizonyult, ám főként vérengzéseiről vált híressé. Az utolsó olyan török uralkodónak, aki személyesen vezetett hadjáratot, több lázadással is szembe kellett néznie, amelyek leverését követően több tízezer kivégzésre került sor.

A kávéfogyasztást is hasonló szigorral büntette. Állítólag az első „tévelygésnél” még csupán botozásra ítélte a bűnöst, a második alkalommal azonban volt, akiket parancsára bőrökbe varrva a folyókba dobtak, és hagyták őket megfulladni. A széles körben elterjedt kávézást azonban már ily módon sem lehetett visszaszorítani, így a büntetések sora egyre csak szaporodott. Murád véresen komolyan vette a vallási és politikai propagandát, amelyet a nagyvezírek indítottak el a kávéfogyasztók ellen. E szerint a helytelen viselkedésnek egészségügyi hatásai is vannak, gyakorlatilag azt vallották, hogy szó szerint kiszárítja az agy-gerincvelői folyadékát, amelyből egyébként minden emberben 120-250 ml található. Tehát a kávé lebénítja a fogyasztóit.

Steward Lee Allen, „Az ördög csészéje” című könyv szerzője szerint a török vezetőség azért sem szívlelte túlságosan a kávét, mert az kijózanító és „elmeélénkítő” hatással van az emberre, és a józan emberek gyakrabban lázadoznak a tekintélyéből a 17. századra egyre inkább veszítő Portával szemben. Az uralom és a birodalom stabilitására ugyanakkor az alkoholos italok is veszélyt jelentettek néhány forrás szerint, pedig az alkoholizáló embert ritkán éri az a vád, hogy józan lenne. A gyakorlatban az lehetett a kormányzat nagy félelme, hogy a kávéházakban vagy a kocsmákban lehetőség nyílik a gyülekezésre, az eszmecserére és a lázongás melegágyaivá válhatnak.

IV. Murád szultán még gyermek volt, amikor a helyette uralkodó édesanyja, Köszem szultána idején több lázadás is lezajlott, így a kivégzések mellett a dohányhasználatot, a kávéházakat és a bort árusító üzleteket is bezárták. Később kivégeztetett mindenkit, aki ezen bűnös dolgokat árusított.

Érdekesség, hogy nem egyedül a Török Birodalomban folytatott propagandát a kormányzat a kávé ellen. Angliában 1674-ben petícióban akarták betiltatni a fekete nedűt, amelynek fogyasztása a szöveg szerint a férfiaknak szexuális impotenciát okoz. II. Károly angol király el is rendelte a kávéházak bezárását, amelyeknek félhomályában számos, számára sértő írás született. A francia forradalom idején szintén bezárták ezen intézményeket.

IV. Murád szultán egyébként igen képmutató volt, ugyanis bár megtiltotta alattvalóinak a kávé, alkohol és a dohány használatát, masszívan hódolt mindhárom élvezeti cikknek. 27 évesen májzsugorodásban hunyt el.