Tetvek a péniszbe, parázsló gyökerek az aranyérre – bizarr orvosi praktikák a történelemből

Az orvostudomány az elmúlt kétszáz évben szinte felfoghatatlan fejlődésen ment át. Amíg az emberek nem voltak tisztában egyes betegségek okaival, mivel nem ismerték a pontos folyamatokat, hajlamosak voltak valamilyen természetfeletti erő szeszélyének, rosszabb esetben pedig sátáni erő segítségével folytatott emberi machinációnak betudni rosszullétüket. Az orvostudomány célja egy betegség mögött rejlő oksági összefüggések feltárása, korábban azonban nagy tér jutott a kuruzslóknak, akik jobb esetben téves következtetéseket vontak le a betegséggel semmilyen kapcsolatban nem lévő jelenségekből, rosszabb esetben pedig szándékosan vezették félre pácienseiket. Az eredmény ugyanaz volt: mára elavulttá vált orvosi gyógymódok végeláthatatlan sora, amelyekből az alábbiakban felvillantunk néhányat.

Bagolymaradványok és gladiátorvér

A történelem egyik első ismert orvosi szakkönyve az Indiában, szanszkrit nyelven írt Sushruta Samhita. A szöveg keletkezésének időpontját nem lehet pontosan meghatározni, mivel az eredeti kézirat nem maradt fenn, és a művet csak későbbi másolatokból ismerjük, a szakértők azonban egyöntetűen i. e. 600 körüli időpontra datálják a művet.

A Samhitában többek között egy szürkehályogműtét leírása is szerepel. Eszerint a páciensnek az orra hegyét kellett néznie, miközben az orvos a hüvelyk- és mutatóujjával széthúzta a szemhéjakat, majd egy tűszerű szerkezettel oldalról keresztülszúrta a szemgolyót. Ezután anyatejjel hintette be a testrészt, és egy gyógynövényekből készült főzettel mosta le a szemet. Az orvos a hályogot a tűszerű alkalmatossággal távolította el. Kulcsfontosságú volt, hogy a páciens a műtét alatt ne köhögjön, tüsszentsen, böfögjön, vagy bármilyen más tevékenységet folytasson, amellyel nyomást gyakorolhat a szemre. Sikeres kezelés esetén a beteg látása javulhatott, ám a műtét fókuszálatlan látást eredményezett.

Mint a fenti példából is látható, már az ókorban is számos különös orvosi eljárás létezett a Föld különböző pontjain, a középkor pedig különösen gazdag tárháza volt a szokatlan „gyógymódoknak”. Ezekben a századokban gyógyító praktikákra a rettenetes higiénés viszonyok közepette nagy szükség volt, tekintve, hogy számos, ma már könnyedén kezelhető kór halálos lehetett.

A köszvény nem tartozott ezek közé, az általa okozott számtalan kellemetlenség azonban megkeseríthette az emberek életét. Az emberek esetében a köszvény tehát nem fenyegetett közvetlen életveszéllyel, a baglyok számára azonban igen. Az ízületi betegségre ugyanis egy recept egy megpucolt, sóval behintett bagoly elégetését, majd a hamvak disznózsírral való összekeverését javasolta. A furcsa kenőcsöt ezt követően már csak fel kellett vinni a fájó testrészekre.

A kövér macskáknak és a sündisznóknak is lehetett félnivalója. Egy másik recept ugyanis torokgyulladás esetére azt javasolta, hogy a beteg vagy annak ápolója egy megnyúzott és kibelezett, kövér macskába tegyen többek között görög széna és zsálya mellett medve- és sündisznózsírt is, majd süsse meg a macskát. Az így kapott anyaggal aztán be lehetett kenni a beteget.

Előfordult azonban, hogy nemcsak különféle állatok, hanem emberek maradványai is felhasználásra kerültek. Az orvosi célú kannibalizmus ugyanis évszázadokon át számított elterjedt gyakorlatnak Európában. A rómaiak az elesett gladiátorok vérének tulajdonítottak az epilepszia gyógyítására alkalmas erőt, a középkorban pedig virágzott az Egyiptomból elrabolt múmiák gyógyítónak hitt porának kereskedelme, amelyet gyakran pult alól, titokban árultak a patikusok. Bár a múmiamaradványok fogyasztása idővel visszaszorult, 1910-ben egy német gyógyszeripari katalógusból még mindig lehetett múmiaport rendelni.

Porrá zúzott koponyák

II. Károly angol király egészsége megőrzése érdekében rendszeresen szedte a „Királycseppeket”. Ennek elkészítése nem is volt bonyolult, mindössze egy emberi koponya kellett hozzá, amelyet porrá zúzva és alkohollal összekeverve már kész is volt az oldat, amelyet egyszerűen csak meg kellett inni.

Amikor 1685-ben a király a halálos ágyán feküdt, orvosai kétségbeesetten itatták az uralkodót ezzel a szerrel – mindhiába. A koponyát emellett más célra is használhatták: a rajta termesztett mohának (nem, nem elírás) vérzéscsillapító hatást tulajdonítottak.

És ha már a koponyáknál tartunk. A legkorábbi, régészeti bizonyítékokkal is alátámasztható sebészeti beavatkozás, a koponyalékelés (trepanáció) technikáját a prehisztorikus idők óta orvosi és rituális célból számos civilizáció alkalmazta. A legkorábbi ismert bizonyítékok Kr. e. 6500-ból, a mai Franciaország területéről származnak. Az ókorban az egyiptomi, kínai, indiai, római és görög orvosok számára a csontlékelés már szinte természetes, rutinműtét lett.

A korabeli orvosok úgy gondolták, hogy az operáció elűzi a migrént, gyógyírt nyújt az epilepsziára és megszünteti a daganatokat. A beavatkozás sokszor életmentő célú volt, számos esetben sebesülés és az azt követő koponyaűri vérzés miatt végezték el. A sebészi trepanáció során eltávolítottak egy csontdarabot, megnyitva ezzel a koponyaüreget. A lékelés megakadályozta, hogy a fokozódó koponyaűri nyomás miatt beékelődjön a nyúltagy, ahol a legfontosabb életfunkciókat szabályozó központok vannak.

A múmiamaradványok és a koponya orvosi célú felhasználása mellett egyéb emberi „csatolmányt” is hasznosítottak orvosságként a közép- és kora újkorban. A koponyán termesztett moha (nem, nem elírás) vérzéscsillapító hatása mellett úgy vélték, hogy az emberi haj porrá összezúzva gyógyszerként szolgálhat a sárgaság ellen.

Jóval bizarrabb „megoldást” találták az időskori szürkehályog kezelésére. Ehhez szárított emberi ürüléket kellett porrá őrölni, majd azt belefújni a beteg szemébe. Fogfájásra, fogszuvasodásra gyakran javasolták egy olyan nyaklánc viselését, amelyen egy elhunyt foga lóg, vagy éppen azt, hogy egy halott fogát érintse a beteg a saját, fájó fogához.

Tetvek a péniszben

Az angolszász kori Angliából mindössze néhány, orvosságokkal foglalkozó munka maradt ránk. Az egyik ezek közül az óangol nyelven, a késő 10. vagy a korai 11. században írt, egyes helyeken óír és latin szavakkal és mondatokkal színesített Lacnunga, amely szintén nem nélkülözi a szokatlan gyógymódok felsorolását. Egy nő hirtelen történő megnémulása esetén például javasolta, hogy daráljunk le borsmentát, csomagoljuk be egy gyapjúszövetbe, majd helyezzük a nő alá, aki ettől hamarosan jobban lesz.

Aranyér esetén a Lacnunga azt tanácsolta, hogy vegyünk 3-4 gyökeret, süssük meg forró parázson, majd vegyünk le egyet, zúzzuk össze, tegyük oda a fenekünkhöz amilyen forrón csak bírjuk, majd ha lehűlt, tegyünk a helyére másikat. Ezt hagyjuk ott egy-két napig.

Láz esetén amellett, hogy vérehulló fecskefű sörbe történő belemorzsolását javasolta a gyógymódgyűjtemény, az érintettnek a következőt kellett a karjára írnia: + T + ωA. Fogfájás esetén meglehetősen kétségbeesettek lehettek az angolszászok, mivel azt javasolták – Jézushoz hasonlóan, aki a szöveg szerint Péter fogfájása esetén cselekedett így (valójában ilyesmit nem ír a Biblia) –, kérjük az Atya, (a Fiú), a Szentlélek, a föld, a menny, az angyalok húsz kara, a hatvan próféta, a 12 apostol, a 4 evangélista, valamint az összes szent segítségét.

Nem kizárt persze, hogy ez többet használt, vagy legalábbis nem rejtette magában súlyosabb megbetegedés veszélyét, mint az egyiptomiak fogfájás ellen használt módszere, akik egy döglött egeret tettek a szájukba.

Az elsősorban sebészként ismert, 15-16. században élt Hieronymus Brunschwig orvosi könyve, a John Hollybush fordításának köszönhetően I. Erzsébet Angliájában A most excellent and perfecte homish apothecarye or homely physik booke, for all the grefes and diseases of the bodye címen megismert és használt munkája hajhullásra égetett galambürülék használatát javasolta, náthára egy darabka fehérrépa orrba történő feldugását, vizeletürítési problémákra három nagy tetű belehelyezését a péniszbe.

A Svájcban élt doktor nem szerette volna, ha a tuberkulózisban szenvedő betegek túlzottan optimisták lennének kilátásaikat illetően, ezért amellett, hogy közölte, nincs esélyük a felépülésre, a fájdalmak enyhítésére korabeli morfiumként többek között csigák házukkal történő elfogyasztását ajánlotta. Úgy vélte, fülzúgásra a legjobb orvosság, ha a beteg a fülébe kenderolajat önt, majd elkezd ugrálni azon a lábán, amelyik oldali füle cseng, asztma esetén pedig a legtöbb, amit az ember tehet, hogy elfogyasztja egy róka tüdejét, miután borba áztatott gyógyfüvekkel és édesgyökérrel átmosta azt.

Maláriával a szifilisz ellen

Hiába az orvostudomány rohamos fejlődése, a 19-20. században is felbukkantak még bizarr gyógyászati praktikák.

Bár piócákat évszázadokon át használtak, sőt, olykor még manapság is alkalmaznak gyógyászati célokra, a sokak számára visszataszító lények aranykora egy francia orvosnak, François-Joseph-Victor Broussais-nek (1772–1838) köszönhetően meglepő módon a 19. század eleje volt.

Már ha feltételezzük, hogy a piócák örömüket lelték képességeik orvosi célú felhasználásában. A francia doktor úgy gondolta, hogy az állatok segítségével minden gyulladás gyógyítható.

Ezekben az években hordószámra szállították a piócákat a világ különböző részeibe, jól jövedelmező piócafarmokat hoztak létre, és a túlzott érdeklődés következtében egyes piócafajok egyenesen a kihalás szélére sodródtak, miközben a páciensek állapotában nem állt be garantáltan számottevő változás.

Meglepetéseket még a 20. század is tartalmazott. Az osztrák Julius Wagner-Jauregg a 20. század elején olyan módszerrel igyekezett kezelni a végstádiumú szifiliszeseknél jelentkező, az agyvelő sorvadásához, elbutuláshoz és bénuláshoz vezető dementia paralyticát, amelynek már az olvasásába is beleborzonghat az olvasó.

Az osztrák doktor ugyanis úgy vélte, a fenti problémára az a legjobb megoldás, ha megfertőzi maláriával a pácienset, majd, miután azok elmeállapota konszolidálódik, kininnel kigyógyítja őket a maláriából.

Felfedezéseiért Wagner-Jauregg 1927-ben megkapta az orvosi Nobel-díjat, gyógymódját pedig egészen az 1940-es közepéig használták. Mivel azonban a páciensek mintegy 15 százaléka belehalt a kezelésbe, felhagytak a módszer alkalmazásával.