Öt különös gyilkossági jelentés a középkori Oxford sikátoraiból
Néhány napja a Cambridge-i Egyetem kutatói mutattak be egy interaktív térképet, amelyen a középkori Londonban elkövetett gyilkosságokat böngészhetjük. A híres egyetemi város, Oxford sem volt sokkal békésebb hely a korszakban, nem egy brutális gyilkosság rázta meg az ott élőket is. A halálesetek után a városi halottkémek rendszeresen vizsgálatokat tartottak, amelyek jegyzőkönyveiből évszázadok múltán is átélhetjük a középkori bűneseteket.
Egy késő esti légyott veszélyei (1296. december 22.)
„Szombaton történt, Szent Tamás apostol ünnepének másnapján, Edward király uralkodásának 25. évében”, hogy egy David Trempedhwy nevű klerikus meghalt otthonában. Ugyanezen a napon megvizsgálta őt Oxford halottkéme, Adam de Spalding, aki egy hosszú késsel ejtett mély sebet talált rajta a bal mellkasán.
A halottkém ezután vizsgálatot tartott a négy közeli plébániatemplomban, ahol eskü alatt minden tanú ugyanazt vallotta. Történetük szerint a Szent Miklós ünnepét követő vasárnap (két héttel az áldozat halálát megelőzően) este David egy bizonyos Christiana nevű „szajha” társaságában belépett a Scolestrete nevű utcán található iskola épületébe. Itt azonban váratlanul több, ismeretlen nevű pap – akik már lesben vártak rá – megtámadta Davidet, aki a dulakodás során megsebesült. Ezután majdnem két hétig élt még, majd az említett napon elhalálozott. A halottkém vizsgálata nem tudta kideríteni a merénylők kilétét.
Miért ne zavarjunk meg imádkozó embereket? (1297. április 22.)
Néhány hónappal az előbbi eset után, Adam de Spalding egy John Laurence nevű férfi holttestét vizsgálta meg, aki láthatóan teljes össze volt verve. A szokásos eljárás szerint összehívta a környékbelieket a közeli templomokba és igyekezett összerakni az áldozat halálához vezető eseményeket.
Kiderült, hogy a történet két héttel korábban, virágvasárnap vette kezdetét, amikor is egy bizonyos David de Northampton nevű férfi estefelé éppen hazafelé tartott az utcán, imákat mormolva az orra alatt, amikor szembetalálkozott John Laurence-el. John vállával löködni kezdte az imádkozó férfit, mire az megkérte, hogy hagyja őt békén. Ennek ellenére John egészen hazáig követte Davidet, majd amikor az bement a házába, kétszer is rásújtott az ajtóra.
Úgy látszik ez már kihozta béketűréséből Davidet, aki erre újra kilépett a házból, kezében egy nagy rúddal, amivel előbb John fejére mért egy nagy ütést – aminek hatására ő összerogyott –, majd egész testét ütlegelni kezdte.
Az eset gyorsan a hatóságok elé került és mindkét férfit börtönbüntetésre ítélték. Itt azonban megegyezést kötöttek egymással, így mindkettejüket szabadon engedték. David szabadulását követően azonnal távozott a városból és azóta sem látták többet, míg John a fentebb említett napon végül belehalt sérüléseibe.
Ezért nem jó ötlet írekkel verekedést kezdeni egy kocsmában (1298. szeptember 19.)
Adam de Spaldingot 1298. szeptember 19-én a városi börtön egyik rabjához hívták. A John Burel nevű férfi fején két súlyos seb tátongott: egy vágás a homlokán, illetve egy mély, egészen az agyáig érő repedés a feje búbján. Burel halálát az utóbbi okozta.
A vizsgálat kiderítette, hogy a tragédiába torkolló eset egy kocsmai veszekedésként kezdődött. Bural ugyanis összekülönbözött egy Írországból érkezett, Nicholas de Uilere nevű klerikussal és annak egy társával, John de Suthfolk-al. Szó szót követett, mire az ír pap és Burel kimentek az utácra, ahol az angol férfi kardot rántott. Nicholas életét féltve menekülőre fogta, miközben kiáltozni kezdett. Mikor észrevette, hogy nem tud meglógni üldözője elől, megállt és ő is kardot rántott. Védekezés közben sikerült megvágnia a támadó homlokát, de az nem állította meg Burelt.
Az angol férfi valószínűleg megölte volna az ír látogatót, de az utolsó pillanatban megérkezett a helyszínre annak barátja, John de Suthfolk, kezében egy fejszével, amivel hatalmasat sújtott Burel fejére. Hamarosan nagy tömeg csődült köréjük és a helyszínre érkező hatóságok a „kocsmai verekedés” minden résztvevőjét bebörtönözték. Míg John Burel nem sokkal később meghalt a börtönben, addig Johnt – lévén klerikus volt – a városi hatóságok a Lincolni püspöknek adták át, hogy ítéljen felette.
A rejtélyes oxfordi arcfelmetszők (1305. március 8.)
1305. márciusában a város hivatalos halottkémei éppen távol voltak, ugyanis a király meghívására a Parlamentben kellett megjelenniük. Így amikor egy Richard de Canterbrigg nevű férfi egy hullát talált az északi fal mentén futó utcán, a városi hatóságok két helyettes-halotkémet jelöltek ki Ralf de Hampton és John Fraunceys személyében.
Vizsgálatuk megállapította, hogy a meggyilkolt férfi Philip Port of Westwall volt és igencsak brutális módon végeztek vele. Fejét két vágás volt látható, az egyik a homlokán haladt végig egyik fülétől a másikig, olyan mélyen, hogy agyának darabkái szétszóródtak a tetem mögött. A másik, rövidebb vágás a szerencsétlen áldozat állkapcsát szakította szét. A holttest mellett pedig ott hevert levágott jobb karja is.
A kihallgatások alapján egész pontosan tudták rekonstruálni Philip életének utolsó óráit. Kiderült, hogy egy ismerőse, John de Berdon hívására hagyta el este otthonát. Berdon azt ígérte neki, hogy fizet egy italt a közeli kocsmában, így a két férfi be is ült az ivóba. Miután elfogyasztották a sörüket, búcsút intettek egymásnak és elindultak mindketten saját otthonuk felé.
Philip azonban már sosem érhetett haza, ugyanis amikor a Keleti Kapu mellett haladt el, öt férfi váratlanul rátámadt, amelynek eredményét nem sokkal később már minden járókelő „megcsodálhatta.” A merénylők kilétét nem sikerült kideríteni.
A szerencsétlen csősz története (1306. június 26.)
Thomas de Weston az Oxford közelében álló Oseney apátság csőszeként dolgozott. 1306. június 26-án este, szokásához híven kiment a rendház földjeire, ellenőrizni, hogy minden rendben van-e. Éjfélig maradt kint, majd ekkor úgy döntött, hogy hazaindul. Lakóhelye az apátság Waltonban (ma már Oxford egyik városrésze) fekvő majorságban volt.
Éppen Waltonba ért, amikor szembetalálta magát egy csapatnyi férfival, akik közül a tanúk hármat tudtak névszerint azonosítani. Louis de Marchia, John de Pekeford és Henry de Sutton – névtelen társaikkal – ekkor ismeretlen okból rátámadtak a szerencsétlen csőszre. Thomas kétségbeesetten védekezett, de a támadók pengéi kétszer is elérték az arcát. Bár a vágások mindkét esetben a csontig hatoltak, nem bizonyultak halálosnak, így a csősz hamarosan menekülőre fogta.
Ez is érdekelhet
Thomas talán már azt hitte, hogy sikerül meglógnia a támadók elől, amikor Louis de Marchia egy nyílvesszőt eresztett a menekülő férfi hátába. A lövés egy hajszálnyival kerülte el a csősz gerincét, így azonban éppen elérte a szívet, ami már végzetesnek bizonyult. Thomas holttestének megtalálása és az események rekonstruálását követően a hatóságok elfogató parancsot adtak ki az eset után kereket oldó merénylőkre.
