Gátlástalanul kihasználta férfi ismerőseit a szadista kurtizán

Jeanne Brécourt 1837-ben született egy szegény párizsi munkáscsalád gyermekeként. Fiatal korában nagy segítséget kapott egy helyi bárónétól, aki egy ideig magához vette a kislányt, majd amikor felnőtt, munkát is szerzett neki egy selyemgyárban. A báróné ezután is igyekezett egyengetni védence életét, így Jeanne 1855-ben az ő javaslatára ment feleségül egy helyi fűszerkereskedőhöz 1855-ben.

A házasság azonban sikertelennek bizonyult. A fiatal lány boldogtalan volt, a fűszeres pedig némi idő után egyszerűen eltűnt. Jeanne nem várt sokáig férje visszatérésére és egy katonatiszt szeretőjévé vált. Később számos munkakörben feltűnt, majd végül prostituáltként kezdte keresni a kenyerét. Gyorsan felismerte ugyanis, hogy a szépsége által elbűvölt gazdagabb férfiak biztos anyagi hátteret nyújthatnak számára.

Bár megélhetését így teljes mértékben a férfiakra alapozta, ő maga ki nem állhatta a másik nem képviselőit. Saját későbbi bevallása szerint az egyetlen ember, akit igazán szeretett, a húga volt, míg a férfiaknak csak szenvedést kívánt:

„A férfiak egyszerű lépcsőfokok számomra. Amint hasztalanná válnak, megvetően ellököm őket. A társadalom egy nagy sakktábla, a férfiak pedig a parasztok rajta, néhány fehér, néhány fekete, úgy mozgatom őket, ahogy nekem tetszik, és ha untatnak, hát eltöröm őket.”

Ha végigtekintünk szeretőinek sorsán, akkor láthatjuk, hogy Brécourt kisasszony valóban hű volt sajátos ars poeticájához. Kuncsaftjait és „támogatóit” rendszeresen zsarolta és átverte. A szerencsétlenül járt férfiak egyike kábítószertúladagolásban halt meg, egy másik öngyilkos lett, míg egy harmadikat a kórházban érte a halál, miután a nő elhagyta.

A nem szokványos életvitel a nőt is megviselte és saját döntéséből hónapokra egy elmegyógyintézetbe vonult, hogy kipihenje a „fáradalmakat”. Itt magát előkelő származásúként mutatta be, amely történet valószínűleg megtetszett neki, így miután elhagyta az intézetet és a kelet-franciaországi Vittel városába költözött, mindenfelé azt híresztelte, hogy ő valójában egy bárónő.

Az önkényes „rangemelés” mögött valószínűleg Jeanne azon aggodalma húzódott meg, hogy már jócskán a harmincas éveiben járva úgy érezte, egyre kevesebb esélye van elbűvölni a potenciális gazdag szeretőket. Az aggodalom azonban feleslegesnek bizonyult, hiszen új otthonában hamarosan megismerkedett a nála jóval fiatalabb, jóképű, gazdag – és végtelenül naiv – René de la Roche-al, akit néhány hónap leforgása alatt sikeresen el is csábított.

A pár éveken keresztül együtt élt, és úgy tűnhetett, hogy Jeanne élete végre sínre kerül. Az asszony ugyanakkor komolyan aggódott amiatt, hogy René családja nem látja őt „megfelelő menyasszonynak” és inkább egy fiatalabb és társadalmi rangban is jobban hozzá illő feleséget választanak majd neki. Ezt elkerülendő, ördögi tervet kezdett forralni. Arra gondolt, hogy ha szeretője valamilyen módon súlyos és maradandó sérüléseket szenvedne, úgy nem csak a lehetséges „riválisokat” ijesztené el a vele kötött házasságtól, de ő válhatna az ifjú állandó gondozójává is, ami lényegében örökre biztosította volna számára a jómódú életet.

A gondolat nem maradt a tervezőasztalon és Jeanne hamarosan meggyőzte egy gyermekkori barátját, hogy legyen segítségére. Bár a barát, Nathalis Gaudry először visszakozott, amikor meghallotta a nő ötletét, végül beadta a derekát, ugyanis ő maga is szerelmes volt, és azt remélte, hogy így elnyerheti Jeanne szívét.

A merényletre az éjszaka leple alatt került sor. Jeanne és René éppen az operából tartottak hazafelé, amikor Nathalis váratlanul előugrott rejtekhelyéről és kénsavat öntött René arcába. A támadás következtében a szerencsétlen ifjú arca súlyosan roncsolódott, egyik szemére megvakult, és a másik is komolyan sérült.

Jeanne terve látszólag bevált: sem szeretője, sem a de la Roche család nem gyanakodott semmire kezdetben és valóban ő vehette kezébe René mindennapi gondozását. Amikor azonban később a nő kitalálta, hogy párjával inkább Olaszországba költözne, a család gyanút fogott és a rendőrséghez fordult. A kiküldött nyomozó pedig nem elégedett meg azzal, hogy René magát továbbra is boldognak tartotta, így inkább házkutatást tartott náluk. Ennek során pedig gyorsan nyomára akadt a nőt terhelő bizonyítékoknak, sőt nem sokkal később a tényleges támadót is sikerült kézre kerítenie. Jeanne Bricourt és Nathalis Gaudry így 1877-ben végül bíróság elé álltak, ahol a nőt 15 év kényszermunkára, míg a férfit 10 év börtönbüntetésre ítélték.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés

• A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
• Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
• Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
• Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
• A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
• Így működött a kádári megtorló gépezet