Soha nem látott 1956-os fotók kerültek elő Kecskemétről
2016. április 21. 17:59
Az elmúlt napokban eddig nem publikált és soha nem látott fotók kerültek elő Kecskeméten. Hajagos Csaba, a Kecskeméti Katona József Múzeum történész, muzeológus munkatársa, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának kutatója 32 darab, 1956 novemberében készült fotót lelt fel Bajtay Ferenc hagyatékában.
Korábban
„A fotók az 1956-os események leverését követően készültek, és a Kecskeméti Városháza épületének levéltári részlegét ábrázolják. A történetet ismerjük, miszerint a Városháza homlokzata is a tűzharc "áldozata" volt, a képeken lövedék által betört ablakok, szétlőtt dobozok, feldúlt irodahelyiségek láthatóak, amelyek hű képet adnak a kecskeméti események, ezáltal a vidék forradalmának eddig fel nem tárt vonatkozásainak történeti jelentőségéről.”
„A fotókat digitalizáltuk, minőségüket javítani fogják múzeumunk szakemberei, majd az 1956-os Emlékév kapcsán felhasználjuk, illetve szakmai kiadványban publikáljuk őket. Rendkívül büszkék vagyunk rá, hogy ezek a fotók pontosan 2016-ban, a forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján kerültek elő, hiszen nemzeti emlékezetünk számára kiemelkedően fontos az ehhez hasonló adalékok feltárása, illetve nyilvánosságra hozása.”
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![Múlt-kor magazin 2015/ősz](/ih0Ax/label/.cut-640x400/645.jpg)
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/cabc38b0df2e8e8e1cf1e4d55e411bd6.jpg)