Sértődékeny és bosszúálló személyiség volt a fizika forradalmasítója, Isaac Newton
2021. augusztus 19. 12:52 Múlt-kor
Korábban
Az alma és a gravitáció
Newton neve a köztudatban egyet jelent a fejére eső almával, amelynek segítségével felfedezte a gravitációt. A történet szerint otthon, Woolsthorpe-ban ült egy almafa alatt, amikor megtörtént.
A valóságban erre nincs bizonyíték vagy utalás sem Newtontól, sem mástól, azonban könnyen lehet, hogy egy földre hulló almát is megfigyelt munkája közben. A gravitáció működéséről szóló elmélet ettől függetlenül Newton érdeme, azonban ehhez is – ahogy gyakori mondásával jellemezte a tudományt – „óriások vállain” kellett állnia.
A 16. század végén az olasz polihisztor, Galileo Galilei a források szerint kísérletek egész sorát hajtotta végre a pisai ferde torony tetején: különféle tárgyak zuhanási sebességét mérte.
Azt fedezte fel, hogy a különböző tömegű, de azonos anyagból készült tárgyak ugyanolyan sebességgel esnek a földre. Newton felismerte, hogy ez a jelenség az űrben is megfigyelhető.
Az „óriás” ebben az esetben Johannes Kepler volt, akinek a bolygók mozgásáról szóló első törvényét („a bolygók pályája ellipszis, és annak egyik gyújtópontjában van a Nap”) kiegészítette azzal, hogy a bolygók Nap körüli pályáját a gravitáció idézi elő – azaz a teljes világegyetemet ugyanazon törvény, a gravitáció törvénye határozza meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap