Róma eladja a Mussolini idején emelt épületeket
2015. február 18. 13:37 MTI
Magánszemélyek és közintézmények is megvásárolhatják az olasz fővárosban a Benito Mussolini vezette fasizmus időszakában emelt épületeket, amelyek korábban az olasz történelmi örökség részeinek számítottak és eladhatatlanok voltak.
Korábban
Egyelőre öt épületről van szó az olasz főváros dél-keleti részén fekvő EUR (Esposizione Universale di Roma) kerületben. Rómának ezt a részét az 1942-ben tervezett, majd elmaradt világkiállításra emelték a kor szellemét tükröző építészeti stílusban. A hatalmas téglatestekből álló épületek mindegyikét fehér márványból vagy szintén világos travertin kőből építették a császárkori Rómát idézve.
A Benito Mussolini (1883-1945) halála és a második világháború vége után az EUR épületeibe bankok, állami hivatalok és múzeumok költöztek, egy részüket az olasz történelmi örökség részeivé nyilvánították. Közéjük tartozott az olasz nemzeti levéltár, az olasz néprajzi és késő középkori múzeumnak otthont adó egykori fasiszta épület is, valamint az, amelyben állandó kiállítás mutatta be eddig az őskori és ókori Róma történetét.
Az épületek piacra kerültek - közölte Pierluigi Borghini az EUR városnegyed urbanisztikai felvirágoztatására létrehozott részvénytársaság vezetője. A társaságnak kilencven százalékban az olasz pénzügyminisztérium a tulajdonosa, tíz százalékban pedig Róma önkormányzata.
A Mussolini-korból fennmaradt épületek értékesítéséből 300 millió euró (több mint 90 milliárd forint) bevételt remélnek. Ebből finanszíroznák az EUR-ban épülő modern kongresszusi központ befejezését. A Massimiliano Fuksas olasz építész tervezte központ egy felhő alakú acélszerkezet. Építése 2007-ben kezdődött el, majd pénzhiány miatt megakadt. A Felhő eddigi költségei már túllépték a 250 millió eurót.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Kilencszáz nap rémálom – 80 éve ért véget Leningrád ostroma
- Nem hiába kapta a „Lucky” becenevet a jég hátán is megélő New York-i maffiavezér
- Bizalmatlansággal és németbarátsággal kellett megküzdenie a II. világháborúból kilépni akaró miniszterelnöknek
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap