Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
2019. december 21. 10:09 Múlt-kor
George S. Patton tábornok Cadillac-je lassan haladt a ködös, szürke decemberi időben a németországi Mannheim városa felé. A kocsi jobb hátsó ülésén elmerengő tábonok fácánvadászatra készült. Patton az ablakon kilesve a nemrég véget ért apokaliptikus világégés mementóit, az út szélén elhagyott, megrongált járműveket mustrálva halkan megjegyezte: „Milyen rémes a háború. Mekkora pazarlás.” Pár pillanat múlva autója balesetet szenvedett.
Korábban
Egy amerikai katonai teherautó minden jelzés nélkül hirtelen balra fordult és nekiütközött a mellette szabályosan elhaladni kívánó Cadillacnek, lebontva annak jobb első oldalát. Az ütközés alacsony sebességnél történt, és Pattonon kívül senki sem sérült meg. Az ablakon kibambuló tábornok viszont beverte a fejét a sofőr és a hátsó ülések között elhelyezett válaszfalba. Mivel végtagjait nem tudta mozgatni a heidelbergi kórházba vitték, ahol később elég váratlan módon tüdőödéma és pangásos szívelégtelenség miatt 1945. december 21-én, 60 éves korában elhunyt.
Halálával az amerikai hadsereg elveszítette egyik legsikeresebb tábornokát, aki a második világháborúban jelentős győzelmekhez segítette a szövetségeseket az észak-afrikai hadszintéren és Szicíliában. Igazi hírnévre azonban az általa vezetett amerikai 3. hadsereg normandiai tevékenysége és az ardenneki utolsó, jelentős német offenzíva visszaverésének köszönhetően tett szert. A németek is elismerték eredményeit: „Önök közül ő a legjobb” – így vélekedett lakonikus tömörséggel Pattonról a fogságba esett német tábornagy, Gerd von Rundstedt.
A hadisikerek ellenére a szövetséges táborban Patton megítélése rendkívül ellentmondásos volt. A tábornok ugyanis nyíltan kritizálta Nagy-Britannia és az USA túlságosan engedékeny politikáját a szovjetek felé. Szinte felrobbant a dühtől, amikor meghallotta, hogy a Vörös Hadsereg egyedül fogja bevenni Berlint, és nyíltan szót emelt a Szovjetunió nagymértékű európai térnyerése ellen.
Patton az új gonoszként emlegette a Sztálin vezette kommunista államot, amellyel az USA-nak nem barátkoznia, hanem háborúznia kellene. „Miután elbántunk egy átkozott fattyúval, (értsd: náci Németország) életre keltettünk egy másikat, (…) sokkal gonoszabbat, sokkal eltökéltebbet, mint az előző volt.” Nyílt és durva megfogalmazásai miatt a szovjetek diplomáciai úton többször tiltakoztak, Patton egyre vállalhatatlanabbá vált a vezető amerikai politikai körökben is.

Egyesek ezért azt a következtetést vonták le, hogy Patton balesete tulajdonképpen egy, az Egyesült Államok második világháborús hírszerzési szolgálatának, az Office of Strategic Services-nek (OSS) a jól kitervelt akciója volt. Az elmélet hívei szerint ez magyarázza, hogy ugyan a legközelebbi kórház közel 25 kilométerre volt a baleset helyszínétől, a mentőautó percek alatt a helyszínen termett, ráadásul tömve volt vezérkari tisztekkel és egy mentőorvos helyett, két-három doktorral.
Robert K. Wilcox történész nézetei szerint Patton nem az ütközés következményeként nem tudta mozgatni lábait, sokkal inkább egy gumilövedéknek köszönhetően, amellyel az OSS egyik ügynöke lőtte hátba a baleset utáni felfordulást követően – a teherautóról rengeteg katona leugrált és a bakák körülvették a balesetet szenvedett kocsit és annak utasait. Wilcox elmélete szerint miután így nem sikerült kiiktatni az áldozatot, az OSS átadta a terepet a szovjeteknek, akiknek az egyik ügynöke a kórházban megmérgezte a tábornokot.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- Csontritkulás és füllgyuladás: ilyen betegségekben szenvedtek a vikingek 13:20
- Hazatért Észak-Amerikából a Sarlós Isten szobra 12:20
- Miért helyeztek szögeket ellenségeik koponyáiba Spanyolország lakói a vaskorszakban? 12:20
- Levágott koponyák, a hatalom sötét rituáléi 10:57
- 10 érdekesség az ördögűzésről 09:57
- Bronzkori nyakéket találtak Lengyelországban 09:06
- Szakmai munkája mellett tevékeny közéleti szerepet is vállalt Gundel Károly 08:20
- Korszakalkotó film lett az 1933-ban bemutatott King Kong tegnap