Ötven éve zajlott le Magyarország legsúlyosabb túszdrámája

1973. január 7. vasárnap este 22 óra és 12. péntek 12 óra között a tizenkilenc éves Pintye András és a tizenhét éves Pintye László testvérpár a balassagyarmati Geisler Eta Leánykollégiumban öt napon át tartott túszul tizenkét diáklányt, míg nyolc lánynak időközben sikerült kiszabadulnia a fogságból. Az ötven évvel ezelőtti eseményről kiszivárgó hírek nem csak a helyieket, hanem a teljes országot megrázták. A tragikus eset szűkebb térségen túlmutató társadalmi utórezgései részben máig feltáratlanok.

Az öt napon át tartó rettegés

Bedők Péter–Halász Tibor: Rosszabb volt, mint 56 – A balassagyarmati túszdráma társadalmi hatásai című tanulmánya az Archívnet 22. évfolyamának 5–6. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva olvasható teljes egészében.

Civitas Fortissima kitüntető címről híres Ipoly-menti város 1973-ban újra országos figyelmet kapott – ezúttal az első magyarországi túszdráma miatt. Balassagyarmat fejlődési lehetőségei 1920 után a határmentiségéből fakadóan fokozatosan beszűkültek. 1950-ben még megyeszékhely rangjától is megfosztották, amelyet a térség egyre növekvő ipari centruma, Salgótarján kapott meg. Habár ezt követően is jelentős közigazgatási intézmények is maradtak Balassagyarmaton (megyei főügyészség és bíróság, fegyház, Határőrség Kerületi Parancsnoksága), valamint a helyi ipar (vágóhíd, szikvízüzem, betonárugyártó üzem, fatömeg-cikkipari üzem, nyomda és vegyesipari üzem) is foglalkoztatott számos aktív keresőt a városban és annak környékén.

A kortársakban még elevenebben élő 1956-os forradalom hétköznapi tapasztalataival is kapcsolatba hozták a tizenhét évvel későbbi történéseket, a túszdráma okozta felfordulást a városban. A forradalom idején az országos eseményekhez hasonlóan Balassagyarmaton is történtek megmozdulások: a helyi vasúti dolgozók ledöntötték a kórházi szovjet emlékművet, valamint több középületről eltávolították a kommunista jelvényeket és jelképeket. Az 1956-os forradalmat követően viszonylagos nyugalom köszöntött a városra, egészen a helyiek mindennapjait felborító 1973. januári történésekig.

Az 1970-es évek elején a fiatalok jelentős része nehezen találta helyét a kisvárosban.  Többek között már Baranyai Antal szociológus is felhívta a figyelmet a balassagyarmati fiatalok esetében előforduló visszáságokra. A „Kisvárosi fiatalok” címen a Népművelési Intézet belső használatára készített 1976-os kiadványban Baranyai Antal által 1972-ben a fiatalok körében készített kérdőíves vizsgálat eredményei szerepeltek, és ezzel kapcsolatban a szociológus megemlítette, hogy:

„A város négyezer fiatalja közül négy–ötszáz, akár családi, akár munkahelyi, akár egyéb problémák miatt, szocializációs nehézségekkel küzd. [...] Az utolsó másfél–két évben több fiatalkorú bandát számolt föl a rendőrség (betörés, sorozatos lopás stb.). Jelentős részben nem a remélhető anyagi haszon szerepelt csak indítékként, hanem egyszerűen az, hogy idejükkel nem tudnak mit kezdeni, s lassan bűnöző társaságokká, galerikké álltak össze. […] Gyarmat az országos listán első helyre került a bűnözésben, ha a fiatalkorú bűnözők számát nézzük, a helyzet még egy fokkal rosszabb. A józan ész azt tanácsolná, hogy a helyi szervek a fiatalság problematikus tíz százalékát a közösségi foglalkozásokra alkalmas intézményekben megpróbálná mintegy ’szociálisan leépíteni’.

Megsegítésére és nem adminisztratív megfékezésre gondolunk. Ehhez a város szórakozási, kulturális lehetőségeinek szaporítására volna szükség, amelyhez egyébként a Népművelési Intézet módszertani és anyagi segítséget adhatna.”

A Balassagyarmaton történt tragikus események ötvenedik évfordulójához közeledve szükséges felhívni a figyelmet, hogy a számos, eddig született értékes mű mellett még mindig maradtak feldolgozatlan források és kevésbé elemzett részletek a túszdráma egész országra kiterjedő utóhatásaival kapcsolatban. A korabeli hírzárlat ellenére a tragikus eseményekről kiszivárgó információk nem csak a helyieket, hanem az egész országot megrázták.

A Pintye testvérek a tragikus akciójuk példáját az első modernkori túszdrámáról, a müncheni olimpián 1972. szeptember 5-én történt esetről vették, amikor a palesztin terroristák tizenegy izraeli sportolót ejtettek foglyul. A balassagyarmati túszdráma ügye a korabeli pártelitnek is kellemetlen volt, hiszen a tettesek szülei kiemelt szerepet vállaltak a helyi pártszervezetben, továbbá a fiatalok elsődleges célja a disszidálás volt.

A két testvér, a tizenkilenc éves Pintye András és a tizenhét éves Pintye László a balassagyarmati Geisler Eta Leánykollégiumban 1973. január 7. vasárnap este 22 óra és 12. péntek 12 óra között, öt napon át tartott túszként húsz diáklányt, akik közül időközben nyolcan kiszabadultak. Az akciójuk végrehajtásához a fegyvereket az idősebbik testvér, Pintye András a balassagyarmati laktanyából szerezte (édesapja kulcsának ellopását követően) 1973. január 7-én a délelőtti órákban.

A túszdráma csúcsán

A fegyverek birtokában a Pintye testvérek aznap este tíz óra körül törtek be a leánykollégiumba miután a bentlakó lányok éppen visszatértek a téli szünidőből. A két fiatal számára a tervezett disszidálást követően úticélként – a túszejtők és a rendőri szervek között közvetítő Samu István főorvos tanúvallomása szerint – felmerült többek között Görögország is. Miután a húsz lányt foglyul ejtették, közölték velük, hogy követeléseket akarnak leadni, és ha az illetékes hatóságok nem teljesítik a kéréseiket, akkor sorban kivégzik a túszokat.

Az első éjszakán öt lány szökött ki az épület egy be nem szegezett ablakán keresztül, és értesítette a járőrszolgálatban levő rendőröket a túszejtésről. A kálvária végül csak tizennégy lány számára folytatódott, ugyanis még egy lány el tudott menekülni, amikor a járőrök behatoltak az épületbe. Ezt követően a tettesek elbarikádozták az ajtót és a diáklányokat az ajtóhoz ültették, és már senkit nem engedtek ki a túszejtők a szobából, annak ellenére, hogy élelmük és vizük sem volt.

Január 8-án reggel Benkei András belügyminiszter is tudomást szerzett az eseményekről, és Balassagyarmatra utazott, miközben teljes riadókészültséget rendeltek el a határőrségnél és a helyi rendőralakulatoknál. Hamarosan a leánykollégium környékét hermetikusan lezárták. Miután hiába próbálták a saját szüleik megadásra bírni a testvérpárt, végül a helyi kórház ideg- és elmegyógyász szakorvos főorvosát, dr. Samu Istvánt bízta meg a rendőrség, hogy tárgyaljon a túszejtőkkel. Több lehetőség is felmerült a fiúk kiiktatására (roham, altatógáz), végül a főorvos javaslatára az idegi kimerítés (többek között a testvérpár közötti feszültségek növelése, ezáltal pedig az egymással való szembefordításuk) mellett döntöttek.

Másnap a túszul ejtett lányok egyike kiugrott a szoba egyik ablakából: több csonttörést (térdkalács, a jobb lábfej és orrcsont) szenvedett, ezért a városi kórházba szállították. A testvérpár azonban csak később vette észre a lány eltűnését. A túszejtésből szabaduló lányok, és dr. Samu István főorvos beszámolói alapján egyre egyértelműbbé vált, hogy bátyjával szemben a kisebbik fiú tartózkodóbb és nagyobb kétségei vannak a túszejtéssel kapcsolatban, ezáltal nagyobb lehetőséget láttak a két testvér belső megosztására.

1973. január 10-én már professzionális mesterlövészek érkeztek a leánykollégiummal szembeni tanácsházára. A hatóságok hírzárlatot rendeltek el, mivel az eset politikai jellege egyre növekedett azáltal, hogy a Szabad Európa Rádió is tudomást szerzett a balassagyarmati eseményekről. Január 11-étől a túszejtők elvesztették a kapcsolatot a külvilággal, mivel dr. Samu István már nem tárgyalt velük: a főorvos korábban többször vizet és élelmet is juttatott be az épületben tartózkodó fiúknak és a túszoknak. A több napos pszichikai és fizikai nyomás következtében (a lányokat a mosdóba sem engedték ki az első órákban történt szökések után) az indulatok is egyre inkább elharapóztak a túszejtők és a fogvatartottak között: az egyik lány rátámadott az idősebb fiúra, de végül a fegyverét nem tudta megtartani.

A túszejtők a fenyegetések ellenére a lányokon súlyosabb testi sértést nem követtek el, azonban nem engedték őket aludni. A helyzet fokozása céljából Pintye László az ablakból több lövést is leadott a szemben levő tanácsházára, azonban senkit nem ért találat. A túszdráma utolsó óráiban a túszok és a fogvatartóik egyre inkább kimerültek. Annak ellenére, hogy a kisebbik fiú többször is tárgyalt a rendőrökkel, nem született megállapodás a követelések teljesítése és a lányok szabadon bocsátása ügyében.

A kálvária január 12-én ért véget a raboskodó lányok számára, miután a délelőtti, utolsó tárgyalás során egyértelművé vált, hogy a túszejtők nem adják meg magukat, ezért a rendőrök a munkásőrökkel közösen a kollégium megrohamozását imitálták. Miközben Pintye András tíz-tizenkét másodpercig az ablaknál tartózkodott (korábban csak lányokat mertek küldeni az ablakhoz), a tanácsházán tartózkodó egyik mesterlövész az óvatlan pillanatot kihasználva fegyverével halálosan megsebesítette a mellkasán. Miután a lányok elhúzták az ajtótól a vaságyat, kitörtek a szobából – csak ezt követően rohantak be a rendőrök kutyákkal a terembe. Az egyedül maradt Pintye László nem fejtett ki ellenállást és megadta magát a rendőröknek.

A kisebbik fiút a hatóságok őrizetbe vették, és a Balassagyarmati Fegyház és Börtön épületébe zárták. Dr. Samu István elmeorvosi szakvéleménye alapján László esetében nem állt fenn az elmebetegség, vagy tudatzavar állapota. 1973. február 19-én a megyei bíróság tizenöt évnyi szabadságvesztésre és tíz év közügyektől való eltiltásra ítélte, amely a korszakban a kiskorúak számára legmagasabb kiszabható büntetés volt.