Öt kontinensnyi múmia Budapesten

A múmia szó hallatán sokan még mindig csak Egyiptomra gondolnak - ezt a megszokást szeretné felülírni a Magyar Természettudományi Múzeum októberben megnyílt, Múmiavilág című tárlata, amely öt kontinens 28 emberi és 10 állati múmiáját mutatja be az érdeklődőknek. A világ különböző részeiről származó, más-más időben, igen eltérően mumifikálódott különös testemlékeket eddig mintegy 1,7 millió ember látta Európában és Amerikában. A körút végeztével a múmiák visszakerülnek az anyaintézményekhez, és nagy valószínűséggel többé nem lesznek együtt láthatóak.

Az első múmiakészítők

A mai Peru és Chile part menti területén több ezer évvel ezelőtt élt halásznépek lehettek a legrégebbi múmiakészítők, akiket egy öböl után chinchorróknak neveztek el a régészek. Ezen népek az i. e. 5. évezred elején kezdték mumifikálni halottaikat, kezdetben csak magzatokat, csecsemőket, gyermekeket, valamint a szoptatós anyákat. Később, körülbelül i. e. 3500-tól kezdve már nem válogattak az elhunytak között. A latin-amerikai régészek mindezidáig körülbelül 300 chinchorró múmiát fedeztek fel, ám ezeknek csupán fele volt mesterségesen tartósítva, a többi tetemet az Atacama-sivatag forró és száraz homokja természetes úton mumifikálta.

Újszülött chinchorro kisgyermek múmiája. Chilében, az Atacama-sivatagban találták, i. e. 5000-1700-ból származik, arcát agyagmaszk, fejét emberi hajból készült paróka fedi.

A chinchorrók igen egyedi eljárással biztosították elhunyt szeretteik túlvilági boldogulását: először a holttest belső szerveit távolították el (az így kialakult űrt agyaggal, lámaszőrrel és szárított növényekkel tömködték be), majd a csontokról lefejtették a húst. A csontvázat ágakkal erősítették meg, az izomszöveteket náddal és tengeri fűvel helyettesítették, ezt követően pedig fogták a korábban gondosan lenyúzott emberi bőrt, és befedték a tartósított testet. Ahol esetleg elszakadt vagy megrongálódott a természetes bőr, azt oroszlánfóka bőrével helyettesítették. Utolsó lépésként hamuval kevert sárral, majd feketés vagy vöröses festékkel kenték be. Az elhunyt arcát agyagmaszk fedte.

Nacza férfi múmiája tollas fejdísszel

Peru partvidékén i. e. 1700 körül - habár nem tűntek el végleg a chinchorrók - megváltozott a halottakkal való bánásmód. Húsukat már nem fejtették le, nem érte őket penge, hanem egyszerűen oldalra fektetett, zsugorított helyzetben kerültek sírjukba, ahol a forró homok és a száraz sivatagi környezet mumifikálta őket. Kiss-Stefán Mónika, a Magyar Természettudományi Múzeum szóvivője a Múlt-kornak elmondta, hogy a chinchorrók után csak i. e. 800-tól tűntek fel ismét a halottaikat szándékosan mumifikáló civilizációk.

Ebéd a mumifikált őssel

A Csendes-óceán szigetvilágának, Óceánia lakóinak különleges szokásaik voltak a halottkultuszt illetően. Kevesen tudják, de a Föld ezen pontján is készítettek múmiákat, azonban ezeknek a célja merőben más volt, mint amit megszoktunk az egyiptomiaknál vagy a dél-amerikai népeknél. Az óceániai szigetvilágban a törzsek azért mumifikálták szeretteiket, hogy azok halálukat követően is az élőkkel maradhassanak.

A törzsfőket és a harcosokat a célból tartósították, hogy az elmúlásukat követően is védelmezhessék az élőket. Annyira tisztelték őseiket, hogy a különböző ünnepeik során előhozták a múmiákat, felöltöztették, majd étellel és itallal kínálták őket. Ausztrália őslakosai körében is megfigyelhető ez az eljárás, ráadásul az ősök tisztelete még ma is élő hagyomány, ezért sem láthatunk ausztrál múzeumokban az országból származó múmiákat. Nyomtatásban sem jelenhet meg a róluk készült fénykép, s sokszor még a tudósok elől is el vannak rejtve.

Az indonéziai Baliem-völgyben a danik, illetve a hubulák különösen nagyra becsült vezetőik testét a többi halandótól eltérően nem hamvasztották el, hanem rituális célból, a napon történő kiszárítással mumifikálták. Ily módon a vezetőknek nem csupán a szelleme, hanem a teste is rokonai körében maradhatott. Ez a kulturális szokás még a 20. század közepén is elterjedt volt az említett törzsek között, változást e téren az 1961-ben megérkező misszionáriusok hoztak, akiknek köszönhetően a hagyomány azóta teljesen feledésbe merült.

A Fülöp-szigeteki ibalo törzs családi sírbarlangokban, fateknőkben helyezte el az elhunyt ősöknek a sós vízzel és akár hat hónapig tartó, tűz fölötti szárítással, magzati pózban mumifikált testét. Ezeket az európai szemmel igen bizarr sírboltokat nem védelmezik annyira, sőt gyakran mutogatják a turistáknak, ami nem kedvez a fennmaradásuknak.

Az új-zélandi maorik tetoválással díszített harcosaik fejét mumifikálták. Többször megesett azonban, hogy ellenségeik fejét varrták ki, hogy azokat fegyverekre cserélhessék. Először a szemet, majd az agyat távolították el a maori mumifikálók, ezt követően pedig a koponyaüreget gyógynövényekkel tömködték ki, hogy a tartósítást biztosíthassák, a bomlást pedig megakadályozzák. Végül a fejet tűz fölé helyezték, s kiszárították. Érdekes, hogy miután megjelentek a nyugati gyűjtők, az élelmes maorik hamisítani kezdték ezeket az ereklyéket, s nem egyszer esett meg az, hogy egy törzsi vezető fejeként adták el rabszolgáik fejét. A mumifikált fejekkel való kereskedést 1832-ben tiltották be, tudhattuk meg Kiss-Stefán Mónikától.

Évezredek a lápok mélyén

Észak-Európa (főként Nagy-Britannia, Írország, Németország, Hollandia és Dánia) lápvidékeiről eddig több mint kétezer mumifikálódott test került elő. A konzerválás szemszögéből nézve kiváló körülmények (magas savtartalom, alacsony hőmérséklet, oxigénhiány) biztosították a véletlenül a mocsárba került, vagy szándékosan oda helyezett ókori vagy középkori testek állagának megőrzését. 

A weerdingei pár

A vízben lévő cserzőanyagok és huminsavak feloldják a csontok mésztartalmát. A csontok hajlékonnyá válnak, a belső szervek elenyésznek, a bőr azonban kiváló állapotban marad meg. A lápi múmiák feltűnő tulajdonsága, hogy szinte kivétel nélkül laposak. (Ide kapcsolódó érdekesség, hogy a múzeumban is látható weerdingei pár lápi testeinek megtalálásánál először a rendőrséget riasztották, amelynek egyik tagja kerékpárral közelítette meg a "tett helyszínét". Mivel nem tudták pontosan, miről is van szó, a rend őre bevitte az őrsre a holttesteket, mégpedig a biciklije csomagtartóján, összetekerve.)

A "mocsári hulla" létrejötte olykor a véletlen műve (a szerencsétlenül jártak egyszerűen belecsúsztak a lápba, és nem tudtak kimászni belőle), többségük azonban szándékosan került a mocsár fenekére: némelyikük torkát elvágták, másokat a nyakukra tekert kötéllel fojtottak meg - valószínűleg feláldozták őket.

A Természettudományi Múzeumban lehetőségünk van megtekinteni az Yde nevű leány lápi múmiája arcának háromdimenziós rekonstrukcióját is. Az 1897-ben, Hollandiában tőzegvágók által megtalált múmiát kegyetlen módon végezték ki: haját levágták, majd megfojtották, amire a testen található sérülések mellett a nyakon háromszor körbetekert kötél is utalt. A házasságtörésen ért vagy boszorkánynak tartott, i. sz. 1. században élt, körülbelül 16 éves leány holttestétől a munkások nagyon megijedtek, az ördöggel azonosították, s kisebb-nagyobb darabkákat el is vittek belőle.

Buddhista önmumifikálás

Pár napja számoltunk be róla, hogy Mongóliában egy nagyjából 200 éve elhunyt, lótuszülésben látható, mumifikálódott buddhista szerzetes teteme került elő. Kevesen tudják, de a Természettudományi Múzeumban is látható egy buddhista ereklyemúmia. Az ereklye egy 1100 körül élt 30-40 éves buddhista szerzetes múmiáját rejti, aki önmumifikálás során tartósította a testét. Holland gyűjtője azt gondolta, hogy egy szobor tulajdonosa, később, egy vizsgálat során derült csak ki, hogy egy szerzetest rejt az "alkotás".

A buddhista szerzetesek a Nirvana, a legmagasabb lelki szint elérésére meditációval készültek fel. Az egész napos meditációt több éven át tartó speciális diétával egészítették ki, amelynek végén készen álltak a halálra és testük mumifikálására. Ezer napig sóban gazdag, folyadékban szegény táplálékot fogyasztottak, majd ezt követően ezer napon át egy fa rovarölő hatású kérgét rágták.

Ezután visszavonultak egy sátorszerű építménybe, amelynek csak a tetején volt nyílás, ezen keresztül kaptak levegőt, táplálékot azonban már nem vettek magukhoz. A kezükbe csengettyűt fogtak, reggelente ezzel jelezték szerzetestársaiknak, hogy még életben vannak. Az utolsó csengőszó után pár nappal befedték az építmény tetejét, és csak ezer nap után nyitották ki újból. Az önmumifikált szerzeteseket a buddhisták szentként tisztelték, díszruhába öltöztették, vagy agyaggal beborítva, aranyfestékkel fedték be. A szerzetesmúmiákat templomaikban helyezték el, amelyeknek védelmezőiként szolgáltak.

Az öngyilkosságnak minősített módszert a 19. században betiltották, s ma már egyetlen rendben sem gyakorolható. A szerzetes bizonyára helyi szent volt, különben a hitvilág szerint teste sohasem lett volna képes romlatlan maradni. 

A rejtélyes váci múmiák

1994-ben egy munkás a váci Fehérek templomának falán egy repedésre lett figyelmes, s mikor kalapáccsal megütötte, üreges hangot hallott. Néhány csapást követően az egy téglányi vastag fal kezdett összeomlani. Az áttörést követően a munkás egy lefelé vezető, sötét kőlépcsőt talált. A plébánossal együtt lementek a lépcsőn, s egy mennyezetig díszesen kifestett, koporsókkal telerakott kriptát találtak.

A plébános felismerve a ritkaságok jelentőségét - a koporsók nem gyakran élik túl ilyen szép állapotban az évszázadokat - szakembereket hívott, akik a nyughelyeket felnyitva 265 mumifikálódott holttestet találtak. A kripta mikroklímája megőrizte az elhunytak ruházatát és egyéb melléjük temetett értékeiket a gyapjúzoknitól a főkötőkön és a rózsafüzéreken át a fejükre helyezett rozmaringból készült koszorúig. A helyiség átlaghőmérséklete 8-11 Celsius fok között ingadozott, emellett a szellőzőkürtőn érkező állandó légmozgásnak, valamint a testnedveket felszívó fenyőfakoporsónak köszönhetjük, hogy ilyen kiválóan megőrződtek a testek. Utóbbi azért volt fontos, mert a tűlevelűek terpenoid tartalma megakadályozta a gombák és a baktériumok szaporodását.

Borsodi Terézia és 38-39 hetes magzata

Az elhunyt terhes nőkön elvégzendő császármetszést a keresztény egyház már a kora újkortól kezdve ösztönözte, mondván, a meg nem születettektől sem szabad megtagadni a keresztség szentségét. A második dokumentált magyarországi beavatkozást Borsodi Terézián végezték el, aki szintén a váci templom kriptájába lett eltemetve. A mumifikálódott test kitűnően megőrizte az elvégzett műtét nyomait. Jól látható, hogy a szeméremcsont felett kezdődő, 14 és fél centiméteres műtéti metszésvonal egészen a köldök magasságáig húzódik.

Sándor Terézia (Fotó: Magyar Természettudományi Múzeum)

A Vácott eltemetett Sándor Terézia szerzetesnő múmiáján jól látható, hogy egy lyuk éktelenkedik a mellkasán. A szív eltávolításának legvalószínűbb magyarázata az lehet, hogy a Pozsonyba tartó útja során elhalálozó nővér holttestét a meleg időjárás miatt nem volt célszerű hazaküldeni, így csak a kivágott szívét "temették haza". Egy másik elmélet szerint a tetszhalál állapotát akarták ily módon elkerülni, ugyanis korábban volt arra példa, hogy valaki felébredt a kriptában.

A váci kripta leghíresebb lakója Tridentin Rozália, akinek bal kezéről hiányzik a gyűrűs- és a kisujj. A test mellett, egy cseh nyelvű írást hordozó papírba gondosan becsomagolt ujjakról senki sem tudja, miért vágták le.

Tauber Antónia (Fotó: Kustár Ágnes, Magyar Természettudományi Múzeum) Az arcrekonstrukciót Kustár Agnes készítette.

A váci kripta másik híres "lakója" volt Tauber Antónia, akinek a múmiája elég félelmetesnek hat. A morvaországi Brünnben született, 36 éves korában beöltözött bárónőről készült feljegyzés szerint már életében sem volt egy "szemrevaló teremtés", azonban annál intelligensebb és szeretetreméltóbb volt tanítóként. A múmiájának szája azért áll sikításra, mert a temetést végzők elfelejtették lekötni az állkapcsot, ami az izmok elernyedése következtében kinyílt. A 90-es évek óta folyó kutatások kiderítették, hogy a bárónő súlyos fejlődési rendellenességgel született. Gerincferdülése nem csupán oldalirányú volt, hanem hát-hasi homorulatot és púposságot is okozott. A torzulás pedig gyakorlatilag összepréselte a mellüregi szerveket, s súlyos keringési, valamint légzési nehézségeket okozott.

 

Múmiavilág. Magyar Természettudományi Múzeum 2014. október 1. - 2015. május 17.
A kiállításhoz múzeumpedagógiai foglalkozások is kapcsolódnak.
Belépőjegy árak: felnőtt: 1800 Ft, diák: 900 Ft, csoportjegy diákoknak: 800 Ft/fő, nyugdíjas: 900 Ft
A kiállítás kedd kivételével naponta 10-től 18 óráig várja a látogatókat