Őslakos amerikai népek genetikai múltja új megvilágításban

Az amerikai őslakos népek genetikai múltja sokáig hiányosan szerepelt a tudományos kutatásokban. Egy új, átfogó nemzetközi vizsgálat most ezt a hiányt pótolja: közel kétszáz őslakos egyén genomjának elemzésével minden eddiginél részletesebb képet rajzolnak a kontinens benépesüléséről. A kutatás feltárta az egyes népcsoportok környezeti alkalmazkodásának nyomait, a vándorlási hullámokat, valamint az európai gyarmatosítás genetikai következményeit is.

A kutatók összesen 199, Észak-Amerikától egészen Patagóniáig származó egyén genomját elemezték — ezek közül 128 korábban még nem jelent meg tudományos publikációban. Ennek köszönhetően a projekt a jelenlegi legnagyobb ilyen jellegű genomikai adatbázist hozta létre. Az eredmények új perspektívát nyitnak e közösségek történetének megértésében.

A vizsgálat során 128, nagy lefedettségű teljes genomot szekvenáltak nyolc latin-amerikai országból — Argentínából, Bolíviából, Brazíliából, Kolumbiából, Ecuadorból, Mexikóból, Paraguayból és Peruból. Ezek összesen 45 populációt és 28 nyelvcsaládot képviselnek.

Az adatokat korábbi adatbázisokból származó, kiváló minőségű genomokkal bővítették, így a teljes minta 199 mai őslakos egyént foglal magában, 53 populációból és 31 nyelvcsaládból. Az elemzésbe ősi DNS-adatokat is bevontak, hogy részletesebb képet kapjanak történetük és evolúciós folyamataik egyes vonatkozásairól.

Korábban mindössze két amazóniai őslakos populáció genetikai jellemzése történt meg, ám sajátos környezetük és elszigeteltségük miatt ezek nem tekinthetők igazán reprezentatívnak — tette hozzá Marcos Araújo Castro e Silva, az IBE posztdoktori kutatója és a tanulmány vezető szerzője. A kutatás a mai napig a legnagyobb genomikai adatgyűjteményt állítja össze ezekről a populációkról, különös figyelmet fordítva földrajzi elhelyezkedésük és nyelvi sokféleségük bemutatására.

Ismeretlen genetikai változatok nyomában

Az egyik legfontosabb eredmény, hogy több mint egymillió olyan genetikai variánst azonosítottak, amelyeket más populációkban korábban nem figyeltek meg.

A kontinens rendkívül változatos természeti környezete - az amazóniai esőerdőktől az andokbeli magashegyi területekig - különféle alkalmazkodási stratégiákat alakított ki. 

Az emberek Ázsiából Beringián keresztül jutottak el Amerikába. Ez volt az utolsó nagy vándorlás a kontinensek között. A mai amerikai őslakosok többsége ettől a kb. 15 000 évvel ezelőtti bevándorlástól származik, néhány arktiszi népcsoport kivételével. Az első terjeszkedés közvetlenül azután történt, hogy ezek a népek beléptek Észak-Amerikába.

Ezt követően további migrációs hullámok formálták a kontinens népességét. Körülbelül kilencezer éve egy újabb csoport jelent meg, amely részben felváltotta a korábbi lakosságot. A legfrissebb eredmények egy harmadik, viszonylag késői vándorlást is kimutattak: nagyjából 1300 évvel ezelőtt mezóamerikai népek indultak dél felé, és eljutottak a Karib-térségbe is.

Az európai gyarmatosítás következményei

A genetikai adatok egy másik, drámai történelmi folyamatot is tükröznek. Az őslakos népesség 90%-a eltűnt ebben az időszakban, ami erőteljesen beszűkítette a genetikai változatosságot. Ennek ellenére bizonyos térségekben meglepően hosszú, több ezer éves genetikai folytonosság mutatható ki.

Néhány amerikai őslakos nép génjeinek kb. 2%-a hasonlít Ausztrália, Új-Guinea és az Andamán-szigetek lakóinak génjeihez. Ez a kapcsolat több mint 10 000 éves, és arra utal, hogy volt egy ismeretlen, ősi ázsiai nép (Ypykuéra, vagyis Y-vonal), amely keveredett az amerikai őslakosok őseivel. Emellett a génjeik 1–3%-a archaikus emberfajoktól (például neandervölgyiektől és gyenyiszovaiaktól) származik. Az ősi gének segítettek alkalmazkodni az amerikai kontinens körülményeihez.