Orgiák helyszíneként vált hírhedté a hányattatott sorsú Hungária fürdő

A Hungária Budapest egyik legjelentősebb fürdője volt, a mellette álló Continental Szállóval a főváros egyik közkedvelt szállás- és fürdőhelyeként funkcionált. Több tulajdonosváltást, botrányt, bezárást és újranyitást élt meg, története olyan viharos volt, akárcsak a főváros 19–20. századi históriája.

A szegények fürdője

Az 1827-ben megnyílt Hungária hosszú időn át Pest egyik legjelentősebb fürdője volt. Sodorta el árvíz, süllyesztette meg metróépítés, működött benne színház, Patyolat. Rövidebb-hosszabb szünetekkel tarkított fennállásának másfél évszázada alatt egy-két botrány sem kerülte el. Hosszú út vezetett el odáig, hogy a felújított Hungária tíz évvel ezelőtt, 2010. szeptember 22-én újra megnyithatta a kapuit.

A tisztálkodási szokások és a fürdőszobák száma a századforduló előtti fővárosban még egészen más képet mutatott, mint napjainkban. A fürdőszoba presztízsértékkel bírt, de gyakorlati használata csak fokozatosan terjedt el.

Akinek nem volt otthon fürdési lehetősége, az a népfürdőkbe járt, amelyek kizárólag a személyi higiénia fenntartását szolgálták. Nem tudni, pontosan kik látogatták ezeket az intézményeket, de a polgárságnak valószínűleg csak az alsóbb, szegényebb rétege. A 19. századi fővárosban a belvárosi Hungária volt az egyik leghíresebb ilyen tisztasági fürdő.

A Nyár utca mentén 1827-ben bukkantak rá a hideg vizű, vasas forrásra. Gamperl András selyemkereskedő nyitotta meg a fürdőt 1827-ben a Dohány-Nyár-Klauzál utcák által közrezárt tömb területén. Miután a fürdőt az 1838-as árvíz lerombolta, a környék fürdőigénye indokolttá tette az újjáépítést.

A 1850-es években 12 szobában 15 kád várta a vendégeket, az 1910-es évekre már egy egész fürdőkomplexum. A szecessziós épület 1908-ra készült el Ágoston Emil tervei alapján, akinek egy másik épülete sokak számára ismerős lehet, ő tervezte ugyanis az Astoria Szálló Múzeum körúti sarokrészét is.

Ráday Mihály városvédő ezt írja az épületről: „Ágoston Emil építész remekbe szabott, keleties hangulatú de az általa oly sokra becsült angolszász kortárs építészettel is sok rokonságot mutató épületet tervezett. 1500 kabinról és saját 'divatosztályról' tudhatunk, meg arról, hogy a fürdő látogatói többek között a New York kávéházból érkező, hajnalonként itt ejtőző írók, művészek voltak.”

Sötétkék majolikával burkolt medence, villanymotor-meghajtással nyitható, csukható üvegezett tető, panorámás napozóterasz biztosította az esztétikus környezetet és a kényelmes pihenést.

Ekkortól négy gőzfürdő, két olcsó népfürdő, hatvan kád, termálmedence, uszoda, szálloda, mosoda és vendéglő is működött a Dohány utca mögötti, hét házhelyet elfoglaló tömbben. A három kútból feltörő vízben pedig egyszerre akár ezer ember is megfürödhetett.

Kozmetika, luxus és botrányok

Az első férfi kozmetikai szalon itt nyílt meg 1938-ban. Az egyedinek számító vállalkozás hamar nagy népszerűségre tett szert. Megfordultak itt színészek, politikusok és újságírók is. Volt aki a hajnalig eltartó mulatozás nyomait akarta „levarázsoltatni” magáról, a közéleti emberek pedig ráncaik elhalványodását remélték a különféle kozmetikai kezelésektől. Állítólag egyes politikusok parlamenti felszólalásaik alkalmával szónoki tehetségük megvillantását a kedvezőbb hatás elérése érdekében egy szemöldök- és bajuszfestéssel is megfejelték.

A Drogista Szemle egyik férfi szerzője a következőképpen üdvözölte az ötletet: „Az egyik napilapban olvasom, hogy megnyílt az első férfi kozmetikai szalon Budapesten. Elgondolkozom: immár több ezer esztendeje, hogy a nő kozmetikázza magát, sőt már annak is húsz éve van minimum, hogy Budapesten kutya-kozmetika van, amikor végre egy üzlet arra mert gondolni, hogy a férfi külső megjelenésének ápolása is van olyan fontos és jövedelmező, mint mondjuk a Bobby névre hallgató foxi rendszeres trimmelése.”

A fürdőt, ahol naponta több ezer ember is megfordult – a nagy számok törvénye alapján – nem kerülték el a különféle botrányok sem. 1912-ben egy 27 éves férfi belefulladt az egyik medencébe. Az ügy azért kavart vihart, mert a rendőrség rosszullétről írt és nem említették meg jelentésükben, hogy az eset a személyzet szeme láttára történt, akik nem tudtak szakszerű segítséget nyújtani a fuldoklónak.

A Népszava azonban kinyomozta az igazságot és megírták, hogy a rendőrség a „világra szóló botrányt a Hungária-fürdő dúsgazdag tulajdonosainak érdekében el akarta tussolni, le akarta hazudni és volt bátorsága közönséges rosszullétről fecsegni.”

1914-ben a főváros erkölcsi életére jellemző „áldatlan állapotokra” hívták fel a figyelmet a korabeli sajtóban. Előkelő helyre került a fürdő a panaszok által megcélzott intézmények sorában: „az általános megbotránkozás kilencven százaléka a Nyár utcai Hungária-fürdőt illeti.” Nem itt, hanem ennek Kazinczy utcai pótfürdőjében ugyan, de azonos tulajdonosi kört érintve, „a leglehetetlenebb ocsmányságok” történtek.

A „szemérmetlen orgiák” az utcán kezdődtek a szomszédok megbotránkoztatására és a fürdőben folytatódtak. A cikk írója szerint a rendőrfőkapitány sokáig nem lépett fel, pedig köztudomású volt városszerte, hogy a Hungária nem is fürdőként, hanem találkahelyként működött. Úgy vélték, azzal, hogy efelett szemet hunytak, a „tisztességes vendégeket tették ki különféle inzultusoknak”.

1934-ben szintén a fürdő munkatársai kerültek a kritikák kereszttüzébe, de ezúttal az úszómestertől magasabb szinteken. Ekkor ugyanis kiderült, hogy a Hungária bérlői tudatosan manipuláltak az egészségügyi szolgáltatásaikkal a MABI (Magánalkalmazottak Biztosító Intézete) kárára. Beváltották például a MABI által beutalt betegek szénsavfürdő-utalványait úgy, hogy a Hungáriának nem is volt szénsavas fürdője.

„A betegtől elveszik az utalványt és szépen betessékelik a – gőzbe. A különbség kettős. Egyrészt a szénsav és a gőz „gyógyító” hatása közti, másrészt az a csekélység, amely mint differencia jelentkezik ama összegek között, amelyet a MABI fizet a szénsavas fürdőért és amennyibe a tényleg nyújtott gőz kerül a Hungáriának.” – tárta fel az esetet a Magyar Közélet nevű lap.

A sós- és az iszapfürdőnél ugyancsak találtak nyomós okot a hasonló manipulációk feltételezésére. Emellett a tisztaságra is érkeztek panaszok, a fürdővíz napi cseréje helyett a piszkosat klórozták, a használt lepedőket pedig nem kimosták, hanem betették a gőzbe.

Egy fürdő ezer arca

Az épület mintha kissé nehezen „döntötte” volna el, mi is akar lenni tulajdonképpen, vagy a kezelői láttak bele mindig mást és mást ugyanazokba a terekbe. A Hungária 1920-ban egy bankérdekeltség tulajdonába került, ekkortól fokozatosan leépítették a fürdőrészleget, helyére mozit, bérházat és a Continental Szállót építették.

Ezzel együtt házi mosodáját az akkori Pest egyik legnagyobb nyilvános mosodaüzemévé fejlesztették. Az uszoda Kamara-mozgó néven alakult filmszínházzá. A Hotel Continentalt pedig az 1930-as években a „legteljesebb komforttal” rendelkező „finom családi szálló”-ként hirdették. Leginkább vidéki kereskedők, ügynökök és kistisztviselők kedvenc szálláshelye volt fővárosi kiruccanásaik alkalmával.

A térhasználatban az 1945 utáni évek hoztak igazán „sokszínűséget”. Mint sok régi épületnek, ennek az lett a veszte, hogy használni nagyon sokan akarták, de karban tartani, felújítani már jóval kevesebben. Az 1950-es években itt működött a Honvéd Színház, majd a fővárosi Nagy Varieté. Itt mutatták be a kor legendássá vált operettjét, a Bástyasétány 77-et, végül Tarka színpad néven zárták be az ajtót az utolsó előadás után. A medencék csempéi az 1980-as években még megvoltak, a nézőtér alatt.

1945 után sokan osztozkodtak az államosított épületen. Egy 1982-es újságcikkben a szálloda egykori dolgozója így elevenítette fel a lehetetlen állapotokat: „A felszabadulást követően, sorrendben az Állami Szállodaüzemi Igazgatóság, a Patyolat Vállalat, a Fürdőigazgatóság, az Operett Színház egytől egyig a gondos gazda buzgalmával látott hozzá, hogy házrészét saját céljaira átalakítsa. A jogi és gazdasági függetlenséget demonstrálván, csupán kazánházból épült vagy öt, és válaszfalak sokasága jelezte a határokat.”

Valószínűleg a metró építésekor felborult a környék talajvízrendszerének az egyensúlya és a víz elöntötte a pincéket. A Continental és a Hungária épülete süllyedni kezdett. Egy másik magyarázat szerint az épület hajdani gazdái nem bántak megfelelően a ház alatti hőforrással, a gyakori szivattyúzás ugyanis fellazította a talajt. Ekkor a két kutat betömték, a pincerészt feltöltötték, ennek ellenére a víz utat talált magának.

Ahogy az egyik 1984-es cikkben írták, „a teljes pincerendszer olyan, mint valami búvópatakokkal át- meg átszőtt barlangrendszer”. 1955-ben a fürdő épületét, 1970-ben a szállodát is bezárták. 1984-ben az épület jövőjét illetően a következő elképzelések voltak napirenden: a hajdani Continental-épületekben az IBUSZ, az Illetményhivatal és a KISZ Rock Színháza készült beköltözni.

Ugyanitt az egykori alkalmazott az 1970-es bezárás utáni időkre sötét képet festve emlékezett vissza: „Ott voltam, az utolsó napig. Megsirattuk a búcsúzást... Mindent széthordták. Még a márványlapos, sárgaréz veretes mosdókból sem találtam egyetlen darabot se, amikor a vendéglátósoknak gyűjtöttünk múzeumi anyagot.”

A rendszerváltás után is hányattatott sorsú épületet 2005-ben műemléki védettség alá helyezték és 2010-ben felújítva nyitotta meg újra kapuit. Ennek során a Hungária fürdő kapuzatát és belső íves csarnokát – amely a hotel főbejárataként és aulájaként funkcionál – eredeti állapotában felújították.