Nyolc vad parti, amely beírta magát a történelem lapjaira

„A bor, a buja szavak, az éjszaka és a nemek közti közösülés a szemérem utolsó szikráját is kioltotta…” – Livius szavai korántsem csak az ókori Róma erkölcsi életét felbolygató bacchanáliákat jellemzik. Királyok, művészek és amerikai elnökök egyaránt képesek voltak világraszóló ünnepségeket szervezni úgy az ókorban, mint a 20. században is.

Egy igazi gyilkos parti

Bajor Izabella francia királyné 1392-ban egy fényűző bankettet szervezett Párizsban egyik udvarhölgye menyegzője alkalmából. Az est fénypontja a tervek szerint az lett volna, amikor maga a király, VI. Károly öt nemes kísérője társaságában egy különleges tánccal szórakoztatja majd az egybegyűlteket. A mutatvány igazi különlegességét az adta, hogy uralkodó és az öt nemes erdei vadembereknek öltöztek és magukra lenvászon jelmezeket öltöttek.

A tánc valóban az este csúcspontja lett, bár valószínűleg teljesen másképp, mint ahogy azt bárki tervezte volna. Történt ugyanis, hogy miután a király és emberei nekiláttak a táncnak, megérkezett a terembe a király öccse, Orleans hercege már meglehetősen ittas állapotban – és egy égő fáklyával a kezében. Az imbolygó léptű herceg aztán túl közel került a táncosokhoz, és véletlenül lángra lobbantotta egyikőjük jelmezét, a tűz pedig gyorsan átterjedt a kompánia többi tagjára is. A királyt egy gyorsan reagáló asszonyság mentette meg, beborítva őt a szoknyájával, kioltva a rajta égő lángokat. Az egyik táncos a közelben lévő boroshordóba vetette magát, ezzel szintén túlélte az incidenst, de a másik négy nemes férfi halálra égett a tragikus eset során.

A részegség, amely megmentette az emberiséget

A Kr. e. 15. századi Egyiptomban évente rendezték meg a „Részegség fesztiválját”, amelynek helyszíne a Mut istennő tiszteletére emelt templom volt Luxorban. Az ünnepség gyökerei egy vallási hagyományra nyúltak vissza, amely szerint egy alkalommal a vérszomjas Szahmet istennő csak azért nem pusztította el az emberiséget, mert túl sok sört ivott és elájult mielőtt véghezvitte volna tervét.

Az egyiptomiak ezért minden évben azzal ünnepelték az emberiség megmenekülését, hogy követték az istennő példáját és leitták magukat a sárga földig. Az éjszaka a vad mulatozásé volt a főszerep, tánccal és alkalmi szexuális együttlétekkel fűszerezve. A habos sörtől kidőlt ünneplőket másnap dobosok keltették – ami valószínűleg az egész ünnepség legfájdalmasabb pillanata volt sokak számára.

Tevepúp, leopárdembrió és majomagy

1720-ban Kang-hszi császár 66. születésnapja alkalmával rendezték meg először a nagy Mandzsu-Han Lakomát. A fényűző ünnepség célja az volt, hogy egyesítsék a mandzsu uralkodó réteget a kínai lakosság nagyobb részét kitevő han népességgel. A három napig tartó lakomán mintegy 2,500 személy vett részt, akik a töméntelen mennyiségű bor mellett 300 különféle fogással tömték meg magukat.

A hagyományosnak mondható kacsa- és disznóhús mellett olyan bizarrnak ható étkek is helyet kaptak a menüben mint a medvemancs, a tevepúp, a madárfészek, a leopárdembrió és a majomagy. Az ünnepség akkora sikert aratott, hogy később több alkalommal megismételték és Kínában napjainkig kínálnak az éttermekben a lakoma által inspirált fogásokat.

Ókori lakoma egy modern sah udvarában

1971-ben az iráni sah, Mohammad Reza Pahlavi világraszóló ünnepségsorozatot szervezett a Perzsa Birodalmat 2,500 évvel korábban egyesítő Nagy Kurus (II. Kurus, magyarul ismertebb, görögös formában Kürosz) tiszteletére. A többnapos ünnepség az ősi Perszepolisz romvárosában zajlott, amely köré sátrak valóságos tengerét húzták fel a szervezők. A nagyszámú külföldi vendégsereg tagjai között volt Hailé Szelasszié, Etiópia császára, III. Rainier monacói herceg és 60 további királyi személy vagy államfő a világ minden tájáról.

Az eseményre szakácsok valóságos armadáját importálták Franciaországból, továbbá 50,000 énekesmadarat is rendeltek. A felszolgált finomságok között találhatjuk a sült pávát és a fürjtojást, valamint közel 5,000 palack válogatott pezsgőkülönlegességet. Az étkezések között tűzijáték, táncosok és történelmi korok egyenruháiba öltözött perzsa katonák előadásai szórakoztatták a nézőket. A sah még egy külön propagandafilmet is forgattatott az eseményről, amely a Perzsia lángjai címet kapta.

Két király, ha összejönnek...

Két uralkodó találkozója a középkorban mindig nagyszabású esemény volt, de valószínűleg mindent felülmúlt 1520-ban az akkor még angol fennhatóság alatt álló Calais mellett lezajlott királytalálkozó VIII. Henrik angol és I. Ferenc francia király között. A korszak két meghatározó egyénisége egy közösen szervezett ünnepségen igyekezett lezárni a több évszázados angol-francia háborúskodásokat és megágyazni a két királyság jövőbeli barátságának. Természetesen a két fiatal és ambíciózus monarcha nem tudta félretenni az egóját a nemes cél érdekében, így a két és fél hétig tartó ünnepség gyorsan ádáz vetélkedéssé alakult, ahol a két udvar mindent megtett, hogy fényűzőbb legyen a másiknál.

Egymást érték a lovagi tornák, íjászversenyek, lakomák és ivászatok. Sosem látott díszes sátrak és pavilonok borították a mezőt, bárányok, borjak és ökrök ezreit küldték a hentes kése alá és bort spriccelő szökőkutakat állítottak. Az esemény csúcspontja pedig kétségtelenül a két király birkózómérkőzése volt, ahol a hagyomány szerint Ferenc végül a földre küldte Henriket.

Bár a becslések szerint az ünnepség költségei mindkét állam kincstárát kimerítették, az igazi cél végül is nem sikerült megvalósítani: 1521-ben Anglia és Franciaország ismét hadban állt egymással.

Éjfélig csak maszkban!

Truman Capote az amerikai közélet valóságos sztárjává vált 1966-ban megjelent Hidegvérrel című regényével. A szociális élet csúcsára hágó Capote a Washington Post kiadója, Katherine Graham tiszteletére szervezte meg híres „Fekete és Fehér Bálját” az előkelő New York-i Plaza Hotelben 1966 november 28-án. A vendéglistán nem kevesebb mint 540 személy szerepelt, köztük pedig nem kisebb nevek kaptak helyet, mint Frank Sinatra, a regényíró Ralph Ellison, Andy Warhol vagy éppen Henry Fonda, de feltűntek a leggazdagabb amerikai családok, a Vanderbiltek, a Rockefellerek és az Astorok tagjai is.

Capote utasítása szerint a vendégek egészen éjfélig maszkokat viseltek, táncoltak és közel 450 üveg pezsgőt fogyasztottak. Az este azonban egy feszült pillanatot is tartogatott, amikor a sokoldalú író-újságíró Norman Mailer kérdőre vonta a partin szintén jelenlévő McGeorge Bundy nemzetbiztonsági tanácsadót a vietnami háború kapcsán. Bár az eset majdnem verekedésig fajult, a résztvevők összességében mégis egy fantasztikus esteként emlékeztek a pazar ünnepségre.

Az ókori Róma orgiái

A történészek a mai napig vitatkoznak azon, hogy pontosan milyen események is zajlottak híres római bacchanáliákon. Az ünnepségek alapvetően Bacchus, a bor és mámor istenének tiszteletére zajlottak és görög hatásra terjedtek el az ókori Rómában – a görögök ugyanis hasonló ünnepségeket rendeztek Dionüszosz tiszteletére. Bacchus követői az elbeszélések szerint privát otthonaikban vagy a társadalomtól elvonultan, egy erdős vidéken gyűltek össze és egész este lakomáztak, ittak és orgiákon vettek részt.

A római történetíró, Livius szerint ezeken a titkos találkozókon „a bor, a buja szavak, az éjszaka és a nemek közti közösülés a szemérem utolsó szikráját is kioltotta…” Bár eme tivornyákat csak hasonló vázlatos leírásokból ismerjük, az bizonyos, hogy rengeteg botrányra szolgáltatott okot az erkölcsös római társadalom körében. A kicsapongásokról szóló pletykák hatására a Szenátus Kr. e. 186-ban végül el is rendelte a bacchanáliák betiltását.

Egy nem hagyományos beiktatási ceremónia

Egy amerikai elnök beiktatási ünnepsége általában egy komoly, ünnepélyes esemény – persze mindig vannak kivételek. Andrew Jackson egy kemény, politikai sárdobálás által jellemzett kampány révén jutott a Fehér Házba 1829-ben. A frissen megválasztott elnök korának igazi „celebje” volt, nem csoda hát, hogy a beiktatási beszédét követően tartott fogadáson csordultig telt az elnöki rezidencia. A gratulálni igyekvő tömeg egymást és a Fehér Ház bútorait taposva igyekezett akár csak egy pillanatra Jackson közelébe kerülni.

Az egyre feszültebbé váló hangulatban az új elnök személyzete végül az elképzelhető legrosszabb döntést hozta: a vendégek megnyugtatására alkoholos italokat szolgáltak fel. Ahogy azonban a whiskys üvegek kinyíltak, úgy szabadult el igazán a káosz és végül Jackson kénytelen volt egy közeli hotelbe menekülni, nehogy agyonnyomja az őt ünneplő és egyre inkább lerészegedő hatalmas tömeg.