A titkolózástól az elhallgatásig: 85 éve volt a Babij Jar-i mészárlás
Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1941 szeptemberében a német megszálló csapatok két nap alatt több mint harmincháromezer zsidót végeztek ki a Babij Jar-i szurdokban. Az események a kelet-európai holokauszt egyik legtragikusabb fejezetét jelentik, amelynek teljes körű társadalmi feldolgozása csak a Szovjetunió felbomlása után vehette kezdetét.
- Az 1941 szeptemberében lezajlott kijevi tömeggyilkosság áldozataira emlékeznek a tragédia nyolcvanötödik évfordulóján.
- A német megszálló csapatok két nap alatt több mint harmincháromezer zsidót végeztek ki a Babij Jar-i szurdokban.
- A szovjet vezetés évtizedekig elhallgatta a holokauszt áldozatainak etnikai hovatartozását, a célzott emlékművek csak a rendszerváltás után épülhettek fel.
A német csapatok 1941. szeptember 19-én szállták meg az ukrán fővárost. Röviddel ezután a városközpontban történt, valójában a visszavonuló szovjet erők által hátrahagyott robbanószerek okozta detonációkat a megszállók ürügyként használták fel a helyi zsidóság elleni megtorlásra.
Szeptember 29-én és 30-án a lakosságot a város szélén található Babij Jar-i szurdokhoz terelték, ahol a Sonderkommando 4a egységei, kiegészülve más német és helyi kisegítő erőkkel, tömeges kivégzéseket hajtottak végre. A hivatalos német jelentések szerint ezen a két napon 33 771 zsidót lőttek agyon. A gyilkosságok 1943 őszéig folytatódtak, az áldozatok között romák, szovjet hadifoglyok és pszichiátriai betegek is voltak. A meggyilkoltak teljes számát mintegy százezerre becsülik.
A német hadvezetés 1943 nyarán kísérletet tett a bűntettek nyomainak eltüntetésére. A közeli Szirec tábor foglyait kényszerítették a tömegsírok exhumálására és a holttestek elégetésére. Az akció során megszökött foglyok vallomásai később perdöntő bizonyítékként szolgáltak.
A háborút követően a szovjet hatóságok hivatalos emlékezetpolitikája elhallgatta a tragédia etnikai jellegét, az áldozatokra kizárólag szovjet állampolgárokként hivatkoztak. Évtizedekig nem épült emlékmű, a terület egy részét pedig ipari hulladékkal töltötték fel. Ez a beavatkozás vezetett az 1961-es kurenyivkai katasztrófához, amikor az iszapár lakónegyedeket árasztott el, újabb emberéleteket követelve.
A hivatalos elhallgatás ellenére a civilek folyamatosan látogatták a helyszínt. Az áttörést egy 1966-os megemlékezés jelentette, amelyen a huszonötödik évforduló alkalmából Ivan Dzjuba irodalomtörténész nyilvános beszédben vetette fel az emlékezés felelősségének kérdését. Az első állami emlékművet 1976-ban állították fel, de a feliraton nem tettek említést a zsidó áldozatokról. A független Ukrajna létrejötte hozott gyökeres változást a történelmi tények kezelésében. A mészárlás ötvenedik évfordulóján, 1991. szeptember 29-én avatták fel a zsidó áldozatokra emlékező Menóra-emlékművet.
Ez is érdekelhet
Napjainkra a Kijev Dorozsicsi metróállomásának közelében elterülő helyszín kiterjedt emlékparkká alakult. A területen 2001-ben adták át a kivégzett gyermekek emlékművét, 2016-ban pedig a meggyilkolt romák tiszteletére emeltek egy szekeret formázó szobrot. A helyszín 2021-ben a Manuel Herz építész által tervezett, fából készült, szimbolikus zsinagógával bővült.
Ezek az objektumok az 1976-os szovjet emlékművel együtt nemcsak a tragédia különböző dimenzióit mutatják be, hanem az emlékezetpolitika évtizedes, a részleges elhallgatástól a tények teljes elismeréséig ívelő folyamatát is dokumentálják.
