Napóleon szerint Mária Karolina volt Európa legveszélyesebb asszonya

Mária Terézia magyar és cseh királynő, valamint I. (Lotaringiai) Ferenc német-római császár tizenharmadik gyermekeként született Bécsben 1752. augusztus 13-án. Életének számos titka és uralkodói eredményei máig megosztják a történészeket, de abban alapvetően konszenzus van, hogy tehetségét Nápoly és Szicília felemelkedésének áldozta. Nelson admirális szerint ő volt Mária Terézia egyetlen igazi lánya, aki anyja politikai tehetségét saját királyságában is képes volt kamatoztatni. 

Egy zabolátlan hercegnő

Gyermekkorát és nevelkedését a kor szokásos etikettjén túl a Habsburg-dinasztia 18. század közepi politikája határozta meg. Vagyis a szigorú tervek és elvárások szerint kidolgozott oktatási program, valamint a lánytestvéreknek nyújtott kézimunka és társalgás mellett a dinasztikus kapcsolatokban való majdani tevékeny részvételre is felkészítették az uralkodócsalád 14 életben maradt gyermekét.

Az osztrák örökösödési háború (1740–1748) során meggyengült közép-európai nagyhatalom az egyre inkább megerősödő és területi igényekkel fellépő Porosz Királysággal szemben kívánta megerősíteni hatalmát, ezért Mária Terézia egy olyan házassági stratégia kidolgozásán dolgozott tanácsadói és kancellárjai segítségével, amely során gyermekeit azokkal a dinasztiákkal hozza közelebbi kapcsolatba, amelyek ellenpólust jelenthetnek II. Frigyes porosz király célkitűzéseivel szemben.

Ennek köszönhetően a császárné lányai – természetesen akaratuk ellenére – olyan címek birtokosaihoz mentek hozzá feleségül, mint a pármai herceg, a toszkánai nagyherceg, a nápolyi király vagy éppen a francia király. Vagyis ismét igazzá vált a jól ismert aforizma: „Bella gerant alii, tu felix Austria nube!” azaz „Háborúskodjanak mások, te boldog Ausztria, házasodj!”

A gyermekek nevelését gondosan szem előtt tartó édesanya a kissé vadóc, szertelen és lázadó természetű Mária Karolina előremenetelét is figyelemmel kísérte, sőt hasznos tanácsokkal is ellátta a zabolátlan kislányt: „Neveletlenségedet nem felejthetem el és nem bocsáthatom meg. Az a hang, amit használsz, és ahogy beszélsz, már több mint kellemetlen. Sohasem emelheted fel a hangodat. Pallérozd az elmédet, mert csak ez tarthat vissza attól, hogy oda nem illő megjegyzéseket ejts.”

A nápolyi királyi udvar folyamatosan ott legyeskedett a bécsi császári család lánygyermekei körül, hiszen az egymással perszonálunióban álló Nápolyi és Szicíliai Királyságnak égetően nagy szüksége volt a Habsburg-kapcsolatok megerősítésre. Egy, a bécsi udvarral köttetett lehetséges frigytől a dél-európai állam megerősödését és gazdasági fellendülését várták.

A dinasztikus igények így gyorsan egymásra találtak, de a kapcsolatok gyors megszilárdulását családi tragédiák sora árnyékolta be. IV. Ferdinánd nápolyi királyt (1751–1825) először Johanna Gabriella főhercegnővel jegyezték el, de ő 1762-ben meghalt himlőben. Helyette húga, Mária Jozefa főhercegnő lett kiszemelve a frigyre, de 1767-ben ő is a himlő áldozata lett. Miután nővérüket, Mária Amália főhercegnőt a nápolyi király túl öregnek találta (5 évvel idősebb volt nála), Mária Karolina került a képbe, és lett IV. Ferdinánd felesége (1768).

A bécsi (per procurationem, azaz a férj jelenléte helyett egy meghatalmazott képviselő útján történő) esküvő után a Nápolyba induló, mindössze 17 esztendős friss királynét Mária Terézia ezekkel az anyai jótanácsokkal látta el: „Semmi se történjék a király beleegyezése és helyeslése nélkül. Még ha a király meg is engedné Neked, hogy részt vegyél a kormányzásban, még ha be is avatna az államügyekbe, ha ki is kérné a tanácsodat, ennek semmi jelét sem adhatod kifelé. Hagynod kell, hogy az egész világ a férjedet tisztelje, Te magad elégedj meg az ő bizalmával.”

A királyságba érkezés után az igazi esküvőt 1767. május 12-én, a casertai palotában tartották meg, de hamar kiderült, hogy a szinte azonos életkor ellenére (Ferdinánd egy évvel volt idősebb) komoly ellentétek feszülnek a mézesheteiket még éppen csak megkezdő ifjú pár között. Az alapvető nézeteltérések a két fiatal különböző neveléséből fakadtak: az uralkodónak, illetve uralkodófeleségnek nevelt Karolinával szemben Ferdinánd nem részesült komoly oktatásban, hiányos tudását és műveltségét vadászattal, mértéktelen evéssel és festegetéssel palástolta el. Házasságuk éppen emiatt sokáig boldogtalan és gyermektelen maradt, mígnem négy évvel később – köszönhetően leginkább a kölcsönösen bölcs elfogadásnak és együtt élni akarásnak – megindult a bőséges gyermekáldás.

A politika bűvkörében

A következő huszonegy év során a házaspárnak 18 gyermeke született, akik közül a felnőttkort csak heten élték meg. Közülük Mária Terézia Karolina személyének van leginkább magyar vonatkozása, mivel a későbbi I. Ferenc magyar király felesége, ezáltal magyar királyné lett.

Anyja tanácsát semmibe véve Mária Karolina már a kezdetektől fogva nagy érdeklődéssel fordult országának legégetőbb problémái felé. A bajok alapvetően abból származtak, hogy a kormányzásban egyébként igen tehetségtelen Ferdinánd, és vele együtt a nápolyi udvar mind gazdaságilag, mind politikailag nagyban függött a spanyol koronától. (Apja, a Bourbon-házból származó III. Károly 1759 óta volt spanyol király.)

A királynő anyjától örökölt páratlan intelligenciája, céltudatos politikai látásmódja, valamint problémamegoldó képessége hamar utat tört magának: egyre nagyobb elszántsággal növelte befolyását férjére és vele együtt az egész királyi udvarra, amelynek eredményei is szép lassan megmutatkoztak.

Miután Mária Karolina hivatalosan is a koronatanács tagjává vált, a felvilágosult abszolutizmus reformista törekvéseit igyekezett megvalósítani döntéseiben: sikeresen korlátozta az egyház és az arisztokrácia politikai aktivitását, javította országának gazdasági mutatóit és enyhítette a szegények helyzetét.

Bár kezdetben mutatott némi szimpátiát a francia forradalom egyes elemei iránt, húga, a francia királyné, Mária Antoinette 1793-as kivégzése után zsigerileg meggyűlölte a jakobinusok irányítása alá került forradalmi irányvonalat, és azonnal csatlakozott a Franciaország ellen létrejövő első koalícióhoz. Politikai motivációit az unokaöccsének írt egyik levelében így fogalmazta meg: „Megesküszöm, hogy én sohasem fogok szegény húgom, Mária Antoinette sorsára jutni. Elszántam magam, hogy a legvégső esetben mind a hét gyermekemet tengerbe vetem, és magam is utánuk ugrom. Semmiképpen sem leszek e gazemberek zsákmánya, és senkitől sem fogok könyörületet koldulni.”

1797-ben a Nápolyi Királyság kis híján a forradalmi Franciaország áldozatává vált: miután Napóleon az Itáliai Hadsereg főparancsnokaként könnyűszerrel elfoglalta az észak-itáliai Nizzát és Savoyát, elűzte trónjáról a toszkánai és lombardiai uralkodókat, dél felé fordította csapatait. Mária Karolina nem habozott: hogy elkerülje országának francia megszállását, 1797. október 10-én különbékét kötött Franciaországgal.

Ám az inváziót így sem sikerült elkerülni. Egy évvel később a Nápolyi Királyság – hogy biztosítsa magát Napóleonnal szemben – csatlakozott a második koalícióhoz. Ezt követően Napóleon elfoglalta Nápolyt, a király pár pedig Szicília szigetére menekült.

A függetlenségét elvesztő országban francia bábáskodással forradalmi kormány jött létre, amely végül rövid életűnek bizonyult, hiszen a második koalíció seregei, azon belül is leginkább a Nelson admirális által vezetett brit flotta hathatós közreműködésével 1799 nyarán kiűzték Nápolyból a francia alakulatokat. A királyi pár visszatérhetett.

A forradalmi és napóleoni háborúktól zajos Európához képest viszonylagos nyugalomban teltek a dél-európai királyság mindennapjai. A helyzet akkor lett ismét forróbb, amikor Napóleon – immár császárként – egész Itália Királyává (Rex totius Italiae) koronáztatta magát, és ezzel nyilvánvalóvá tette, hogy nem mond le dél-itáliai törekvéseiről.

Miután az austerlitzi csatában (1805. december 2.) Napóleon szétzúzta a harmadik koalíció hadseregét, már semmi nem állt útjában: a következő év elején a franciák ismét elfoglalták a Nápolyi Királyságot, Mária Karolinának és az udvarnak ismét Szicíliába kellett menekülnie, immár végérvényesen.

Bonaparte Napóleon hatalma csúcsán a dinasztikus kapcsolatok megerősítésén fáradozott. Ennek leglátványosabb eleme mindenképpen a Habsburg-házból származó feleség kiszemelése volt. Amikor Mária Karolina hírt kapott arról, hogy unokája, Mária Lujza lesz a francia császár felesége, így sóhajtott fel: „Már csak az hiányzott nekem, hogy az ördög nagyanyjává legyek.”

A száműzetésben élő királyné 1813-ban – miután férje és közös fiuk hathatós brit támogatással és bábáskodással, az ő hivatalos kiutasítása után visszatért a nápolyi trónra – éppen Bécsbe tartott, amikor hírt kapott a lipcsei csata eredményéről és Napóleon vereségéről. A császárvárosba érkezvén azonnal belevetette magát a nagypolitikába és mindent elkövetett, hogy a nagyhatalmak segítségével visszatérhessen a nápolyi trónra. Azonban a bécsi kongresszuson való felszólalása előtt váratlanul, 1814. szeptember 8-án agyvérzést kapott és meghalt. Sem Napóleon végső bukását, sem fiának, a később I. Ferenc néven a Két Szicília Királyságra átkeresztelt nápolyi trónra kerülését nem élhette meg.