Múzeumban a születéssel kapcsolatos népi hiedelmek Londonban
Öt évszázad szülészeti gyakorlatát, valamint a terhességet övező félelmek és hiedelmek történelmi változásait mutatja be a londoni Wellcome Collection új történelmi kiállítása. A tárlat a korabeli néphit és a képzőművészet ritkaságait tárja a látogatók elé: mintegy ötszáz év távlatában ismerhetjük meg az egyetemes folklór terhességgel, születéssel és meddőséggel kapcsolatos hagyományait.
A gyermekáldás kultúrákon és történelmi korszakokon átívelően örök misztérium. A londoni galéria ezúttal középkori tárgyak és kortárs műalkotások képében szó szerint tapintható közelségbe hozza a születés drámáját és intimitását: a kiállítás középpontjában egy 1500 körül Angliában készült, több mint 3 méter hosszú pergamentekercs áll. Az imákkal, varázsigékkel és szentképekkel díszített, hasonló pergamentekercseket az anya teste köré tekerték, hogy védelmet nyújtson a szüléssel járó veszélyek ellen.
A tárlat részeként láthatunk egy 15. századi itáliai szülőszoba rekonstrukciót, de megtekinthetünk egy korabeli orvosi receptkönyvet is; amely a terhességgel együtt járó komplikációk kezeléséről szól. A kiállítás részét képezik kortárs képzőművészeti alkotások is, amelyek a szüléssel kapcsolatos egészségügyi ellátások modern problémáira hívják fel a figyelmet.
A védőtekercsek gyakori képi motívuma volt az „Arma Christi.” A Megváltó szenvedésének képi ábrázolása arra szolgált, hogy az anya azonosuljon Krisztus fájdalmával a vajúdással járó kínok során. A tekercs aktív használatának nyomai a mai napig is láthatóak. Egy 2021-es tudományos vizsgálat például megerősítette, hogy egy hasonló, 15. századi pergamentekercsen méhnyak- és hüvelyváladék, valamint tej, méz és gabonafélék nyomai is megtalálhatók.
Ez is érdekelhet
A kiállításon a látogatók most kézbe vehetik a középkori születési tekercs másolatát, digitális érintőképernyőkön korabeli szülések körülményeit szemléltető videókat tekinthetnek meg, sőt, megalkothatják saját védőtekercsüket is.