A terhesség rejtett politikai dimenziói a viking korban

Sokan hajlamosak a viking érát kizárólag harcos férfiak, hódító királyok és dicsőséges csaták világaként elképzelni. Egy friss tanulmány azonban más aspektust vizsgált, mégpedig a nők várandósságának szerepét a népcsoport életében, amit korántsem magánügyként, hanem a társadalmi identitás és hatalom fontos kérdéseként kezeltek.

Kardot forgató, harci sisakot viselő terhes nők, apjukat megbosszulni készülő gyerekek és egy zord világ, ahol nem minden baba születik szabadnak. Többek között ezzel a kérdéskörrel foglalkozik az első interdiszciplináris tanulmány, amely a viking kori terhességre összpontosít, és amelyet a Body-Politics projekt keretében Marianne Hem Eriksen, Kate Olley, Brad Marshall és Emma Tollefsen írtak – adta hírül a The Conversation.

Romantizált kép

Az emberi történelemben betöltött központi szerepe ellenére a várandósságról gyakran nem vesznek tudomást a régészetben, főként azért, mert kevés tárgyi nyomot hagyott maga után.

Különösen figyelmen kívül hagyták a terhességet az olyan korszakokban, amelyeket hagyományosan harcosokkal, királyokkal és csatákkal azonosítunk – például a sokak által romantizált viking időkben (Kr.u. 800–1050).

Az olyan témák, mint a terhesség és a szülés, gyakran „női kérdésként” jelentek meg, amelyeket magánéleti szférába soroltak. A tanulmány szerzői azonban azt állítják, hogy az olyan kérdések, mint például a „mikor kezdődik az élet?”, nem pusztán magánjellegűek – épp ellenkezőleg, jelentős politikai súllyal bírnak, ma is, ahogyan a múltban is.

Terhesség a viking mondákban

Elsőként a terhességet jelentő szavakat és történeteket viszgálták meg az óészaki forrásokban. Bár ezek a mondák és jogi szövegek a viking korszakot követő évszázadokból származnak, a gyermekvállalásról szóló kifejezések és elbeszélések a vikingek közvetlen utódaitól maradtak ránk.

A terhesség leírására használt kifejezések között olyanokat találtunk, mint „pocakos”, „nem könnyű” és „nem egész”. Emellett betekintést nyertünk abba a lehetséges hiedelembe is, hogy a magzatnak saját személyisége lehetett: „Egy nő nem egyedül jár.”

Helgi és Guðrún története – gyermeki bosszú

Az egyik monda epizódja azt a gondolatot támasztja alá, hogy a születendő gyermekek – legalábbis magas társadalmi státusz esetén – már világra jöttük előtt beágyazódhattak a rokonság, szövetségek, viszályok és kötelezettségek hálózatába. A Laxdæla-saga egyik központi alakja, a várandós Guðrún Ósvífrsdóttir, és férje gyilkosa, Helgi Harðbeinsson közötti összecsapást meséli el.

Helgi provokációként véres lándzsáját Guðrún ruhájába, majd hasába törli. Azt mondja: „Azt hiszem, annak a kendőnek a sarka alatt lakozik a saját halálom.” Jóslata valóra válik, amikor a születendő fiú felnő, és bosszút áll apja haláláért.

Kismamák a harcmezőn

Egy másik történet, a Vörös Erik sagájából inkább az anyai bátorságra összpontosít. A terhes Freydís Eiríksdóttirt skrælingek (Grönland és Kanada őslakosainak északiak által használt megnevezése) támadják meg. Amikor áldott állapota miatt nem tud elmenekülni, Freydís felkap egy kardot, amivel meztelenül hagyott kebleire csap és ezzel elijeszti az agresszorokat

Bár a tudomány hajlamos túlzásként tekinteni erre a történetre, a kutatók érdekes párhuzamra bukkantakk egy terhes nőt ábrázoló figurális medálban.

Az áldott állapot ábrázolása a művészetben

A függőt egy 10. századi nő sírjában találták a svédországi Askában. Ez az egyetlen hitelesnek tartott viking kori terhességábrázolás. A medálon egy női ruhát viselő alak látható, aki kezeit hangsúlyos, előre domborodó hasára helyezi – talán a születendő gyermekkel való kapcsolatot szimbolizálva. A figura különösen figyelemre méltó, mert a nő harci sisakot visel.

A női harcosokkal kapcsolatos legújabb régészeti kutatásokkal együtt ez új megvilágításba helyezi a viking társadalmakban betöltött nemi szerepeket, amelyeket sokszor túlságosan férfiközpontúnak képzelünk el.

Furcsa temetkezések

Kutatásuk utolsó szakaszában a történészek a viking kori temetkezési feljegyzésekben kerestek bizonyítékokat a szülés során bekövetkezett halálesetekre. A legtöbb ipari forradalom előtti társadalomban az anya-gyermek halálozási arány igen magas volt. Ennek ellenére több ezer viking kori sír közül mindössze 14-ben találtak anya-csecsemő közös elhantolására utaló nyomokat.

Ez arra utalhat, hogy az elhunyt terhes nőket nem feltétlenül temették el magzatukkal együtt . Olyan esetek is előfordultak, hogy az újszülötteket felnőtt férfiak vagy idősebb nők mellé temettek el – ezek lehetnek családi sírok, de akár valami egészen mást is jelezhetnek.

A svédországi, Fjälkingében feltárt sírban például egy kisbabát helyeztek közvetlenül a nő combjai közé, akinek lábát egy szikla nyomta le – ennek jelentése nem egyértelmű, de a testhelyzet különös figyelmet érdemel.

Nem zárható ki az sem, hogy a csecsemőket – akik a temetkezési nyilvántartásokban amúgy is alulreprezentáltak – más módon temették el vagy kezelték haláluk után. 

Áldott állapot vagy átok?

Ez éles emlékeztető arra, hogy a terhesség és a csecsemőkor sebezhető, átmeneti életszakaszok. Egy utolsó bizonyíték különösen erőteljesen világít rá erre a tényre. Egyesek számára a várandósság és a születés többlépcsős folyamat volt abban, hogy valaki szabad, elismert személy legyen.

Az egyik jogi szöveg szárazon közli, hogy amikor rabszolgasorban élő nőket kínáltak eladásra, a terhességet testi hibának tekintették.