Szendrey Júlia költészete neuroinkluzív előadásban elevenedik meg
Kalocsay Mercedes író-rendező legújabb, Selyem című színházi előadása Szendrey Júlia költői, alkotói világát és irodalmi útkeresését állítja a színpadi cselekmény középpontjába: a november 22-én a Bethlen Téri Színházban debütáló darab a hagyományos szabályoktól eltérő, úgynevezett neuroinkluzív formában valósul meg. Az alkotófolyamat során az irodalomtörténeti forrásokat interdiszciplináris módon ötvözték a kortárs zene és a kortárs tánc vizuális nyelvezetével.
- A Bethlen Téri Színházban debütál a Selyem című, Szendrey Júliáról szóló darab.
- Az előadás neuroinkluzív formában, autista és ADHD-s szakértők bevonásával készült.
- A produkció a kortárs táncot, a zenét és az irodalmat ötvözve ábrázolja a költőnő életét.
A darab cselekménye Szendrey Júlia verseiből, naplóiból és fennmaradt levelezéséből építkezik, arra a kérdésre fókuszálva, hogyan próbálta megteremteni saját alkotói függetlenségét a 19. század női szerepköreinek szigorú korlátai között. A produkció címe magára a színpadon megjelenő textíliára, a selyemre utal, amely a költőnő belső, elfojtott énjét hivatott szimbolizálni. A vizuális megjelenítés fontos eleme a selymen táncoló mitikus erdei lény, a Hamadriád (Kiss Rebeka Petra alakításában), aki Szendrey Júlia képzeletvilágát formálja meg, éles kontrasztot alkotva az 1848–49-es forradalom és szabadságharc bukása utáni hétköznapok fojtogató valóságával.
A produkció legfőbb innovációja a neuroinkluzív, vagyis az idegrendszeri sokszínűséget (neurodiverzitást) figyelembe vevő színházi tér megteremtése. Az autista, az ADHD-s, valamint a fogyatékossággal élő nézők számára a hagyományos színházi közeg a sötétség, a hangos zajok és a kötött szabályok miatt gyakran megterhelő, a Selyem azonban egy rugalmasabb befogadási formát kínál. A közönség tagjai az előadás alatt szabadon elhagyhatják a termet, segédeszközöket vehetnek igénybe, valamint egy különálló elvonulóhelyiség is a rendelkezésükre áll. A fény- és hanghatásokról előzetesen részletes tájékoztatást nyújtanak, a darab megértését pedig egy vizuálisan felépített segédanyag támogatja.
Az alkotófolyamat a Kisvilág Alapítvány szakmai iránymutatásával, autista és ADHD-s tapasztalati szakértők bevonásával zajlik, a bemutatót megelőzően pedig november 15-én a Jurányi Produkciós Közösségi Házban egy nyilvános műhelypróbát is tartanak a részvételükkel. Reed Zsuzsanna, az alapítvány vezetője a produkció sajtóközleményében rámutatott, hogy a színházi keretek fellazítása nem teljesen új keletű jelenség. A kötetlenebb reakciókra lehetőséget adó, úgynevezett "relaxed performance" (könnyített befogadású) előadások koncepciója részben a shakespeare-i színház hagyományaiból merít, ahol az állóhelyes közönség jóval aktívabban és szabadabban kapcsolódhatott a színpadi történésekhez. A kutatás és a darab tapasztalatait a jövőben egy ingyenesen hozzáférhető neuroinkluzív előadóművészeti kézikönyvben összegzik a készítők.
A reformkorban és a 19. század közepén az európai, így a magyarországi társadalom is merev elvárásokat támasztott a nők társadalmi szerepvállalásával kapcsolatban. A nyilvános alkotói, különösen a költői és írói pálya szinte kizárólag a férfiak kiváltsága volt; a művelt nőktől a háttérben maradó múzsa, a gondoskodó feleség és az anya szerepét várták el. Szendrey Júlia, akit a kortársak gyakran csak "Petőfi feleségeként" vagy "özvegyeként" tartottak számon, ezen a merev rendszeren belül próbált önálló irodalmi hangot találni. Műveltsége, nyelvtudása és írói ambíciói (versei, naplóbejegyzései és Andersen-fordításai) révén messze túllépett a korabeli társadalmi konvenciókon.
Ez is érdekelhet
Szendrey Júlia irodalmi megítélése a halála utáni évtizedekben rendkívül igazságtalan volt; második házassága miatt (amelyet a nemzeti gyász idején kötött Horvát Árpád történésszel) Arany János és a magyar irodalmi kánon sokáig a hűtlen, a nemzeti ikont eláruló nőként stigmatizálta. Saját jogon írt verseit és műfordításait a 20. század második feléig jórészt elhallgatták vagy marginalizálták.
A modern irodalomtörténeti kutatások és a mostanihoz hasonló összművészeti feldolgozások azonban egyre inkább ráirányítják a figyelmet önálló, tragikus, mégis autonóm alkotói profiljára, amely jóval sokrétűbb volt annál a leegyszerűsített képnél, amelyet a 19. század végének nemzetépítő emlékezete kialakított róla.
