Erotikus falfestmények díszítették a reneszánsz pápák fürdőszobáit
A reneszánsz kori Rómában a pápák és bíborosok előszeretettel díszítették fürdőszobáikat antik és erotikus motívumokkal, ami a korabeli humanista műveltség sajátos megnyilvánulása volt. Erről az ellentmondásosnak tűnő kulturális jelenségről az Epochentrotter és a Gerda Henkel Alapítvány L.I.S.A. tudományos portáljának közös podcastműsorában beszélgettek, rámutatva arra, hogy ezek a helyiségek valójában társadalmi reprezentációs célokat szolgáltak.
- Egy új művészettörténeti interjú a tizenötödik és tizenhatodik századi római pápai fürdőszobák antik és erotikus falfestményeit vizsgálja.
- A vatikáni és angyalvári fürdőkben az egyházi vezetők a keresztény motívumok helyett a görög-római mitológia jeleneteit részesítették előnyben.
- A rendkívül díszes, de kisméretű helyiségek a tényleges tisztálkodás helyett leginkább presztízsberuházásként szolgáltak a humanista elit számára.
A tizenötödik század végén és a tizenhatodik század első felében Róma jelentős gazdasági és kulturális fellendülést élt át. A pápai udvar konstanzi zsinatot követő visszatérése után a városba áramlottak az egyházi méltóságok, tudósok és művészek. Ez az időszak egybeesett az ókori emlékek iránti rajongás, a humanizmus kibontakozásával. A művészetre nagy hatást gyakorolt Nero császár palotájának, a Domus Aureának a felfedezése. Az ott talált groteszk falfestmények divatot teremtettek, és hamarosan megjelentek az egyházi vezetők magánpalotáiban is.
A korszak elitjének építkezési szokásait jól példázza VII. Kelemen pápa fürdőszobája az Angyalvárban, amely az 1520-as években épült. A kisméretű, stukkókkal gazdagon díszített helyiség a római fürdőkultúra vívmányait, köztük a padlófűtést is alkalmazta.
A falfestményeken keresztény szimbólumok helyett a görög-római panteon alakjai, köztük Vénusz és különféle nimfák kaptak helyet. A vizesblokk felett egy bronzszobor állt, amely egy meztelen női alakot ábrázolt, ebből folyt a víz a kádba. A keresztény ikonográfia hiánya arra utal, hogy a fürdőzés terét az ókori mitológiának tartották fenn.
A látszólagos ellentmondást a szigorú egyházi normák és az erotikus falfestmények között a tisztességes gyönyör, latinul a honesta voluptas humanista fogalma oldotta fel. A mitológiai keretbe ágyazott testiség a műveltség bizonyítéka volt, így a klerikusok számára is elfogadhatóvá vált a pogány istenek megfestése.
Ez is érdekelhet
A beszélgetés rávilágított arra, hogy ezeket a rendkívül díszes, de szűkös fürdőszobákat feltehetően sosem használták tényleges tisztálkodásra. Presztízsberuházások voltak, ahová a pápák csak a legszűkebb, humanista műveltséggel rendelkező elit tagjait engedték be.
Az egyházi vezetők magánterei már a kortársakban is vegyes érzelmeket keltettek. Egy 1536-ban Rómába látogató német protestáns utazó feljegyzéseiben iróniával emlékezett meg arról, hogy az egyházfő miként mossa magát meztelen női alakokat ábrázoló szobrok társaságában. A feltárt fürdőket jellemzően férfiak rendelték meg, de a kutatások során azonosították II. Gyula pápa lányának, Felice della Roverének a fürdőjét is a braccianói kastélyban. A mitológiai szerelmespárokkal díszített tér így egyben azt is igazolja, hogy az ókori mintára kialakított fürdőkultúra ekkorra az olasz arisztokrácia szélesebb köreiben is megjelent.
