Már életében legendává vált a magyar gályarabok holland megmentője

Véletlenek láncolata vezetett ahhoz, hogy 1676-ban éppen a holland Ruyter kapitány mentette meg gályarabságából azt a 26 életben maradt magyar prédikátort és tanítót, akiket az ellenreformációs hullám a tengeri rabszolgaságig üldözött. A 345 éve elhunyt Ruyter nem csak a magyarok jótevőjeként, hanem a hollandok egyik legsikeresebb vezértengernagyaként is beírta magát a történelem lapjaira, emlékéért még az aktuális ellenség, XIV. Lajos is díszsortűzzel adózott. 

Tanoncságtól a főparancsnoki címig

1607. március 24-én született egy tizenegy gyermekes család negyedik tagjaként Michiel Adriaenszoon néven, a de Ruyter nevet csak 1663 után vette fel. Születési helye – Vlissingen – egy holland kikötőváros volt, amelynek adottsága meghatározta szakmai jövőjét is.

Az iskoláit nem végezte el, még a kötélverő mesterséget sem tanulta ki, amikor 11 évesen vitorlamester tanoncként kezdett dolgozni. Szorgalmával gyorsan haladt előre a hajós ranglétrán, másod-vitorlamester, majd első tiszt lett, végül 22 éves korában kinevezték egy kereskedőhajó kapitányának.

Három évig bálnavadászként szerzett további tapasztalatokat, ezután az elhúzódó németalföldi szabadságharcban is szerepet vállalt, hajóját, a „Szalamandrát” Zeeland tartomány admirálisa bérbe vette a spanyol hajóhad ellen. Ruyter lett a hajó parancsnoka, a Szent-Vince foknál le is győzték a spanyolokat 1641. november 4-én.

Az angol-holland háború kitöréséig kereskedőként jelentős vagyont halmozott fel. A spanyol Armada 1588-as bukása után a hollandok és az angolok viaskodása határozta meg, hogy kié lesz a tengerek feletti uralom, illetve hogy a győztes meg tudja-e őrizni vezető szerepét. A felfedezések korában a háború tétje nem csak politikai, hanem gazdasági szempontból is óriási volt.

Karrierje során a háború több szakaszában – összesen háromban – is kivette részét, mindeközben szakmai elismertsége folyamatosan ívelt felfelé. Az első háború sok vesztes csatát eredményezett a hollandoknak 1652-1653-ban, mégis flottaparancsnoki címet ajánlottak fel neki, amelyet ő ekkor udvariasan – „fiatal” korára hivatkozva – még visszautasított.

A második háború kitörése előtt több kisebb konfliktusban vett részt, a dánoknak nyújtott segítséget a svédek ellen, vagy éppen Guineát foglalta vissza az ellenséges erőktől. A második angol-holland háború kitörésének idején az Atlanti-óceánon hajózott, a hír megérkezése után egyből megtámadta Barbadost, és kifosztotta Új-Fundlandot. Visszatérte után pályafutása egyik legnagyobb győzelmét az 1666. június 1. és 4. között folyó „négynapos csatában” aratta az angol flotta ellen, immár főparancsnokként.

Noha ugyanezen évben a Szent Jakab-napi csatában vereséget szenvedett, a medwayi rajtaütés bevonult a történelemkönyvekbe: a hollandok a Temze mellékfolyóján felhajózva megsemmisítettek, valamint visszafelé el is raboltak angol hadihajókat.

A harmadik angol-holland háború során már az egyesült francia-angol flotta ellen kellett sikerre vezetni a holland tengeri erőket, így érthető, hogy négy fontos stratégiai győzelem után megkapta a lehető legmagasabb elérhető beosztást: Ruyter Hollandia és Nyugat-Frízföld vezértengernagya lett.

A protestáns gályarabok felszabadítója

A vitathatatlanul tehetséges tengerészt és a magyar gályarabokat a Magyar Királyságban erőszakosan terjedő ellenreformációs mozgalom és a véletlenek láncolata kötötte össze.

Az 1670-es években a rekatolizácó egyesült frontja – a katolikus egyház, a főurak és I. Lipót – nyílt támadást indítottak a protestánsok ellen. 1673-tól fogva a rendkívüli bíróságok vagy vésztörvényszékek elé idézték azokat a lelkészeket és tanítókat, akik nem vetették el a protestáns tanokat.

A pozsonyi ítélkezés során eredetileg halálos ítélet várt volna azokra, akik nem térnek vissza a katolikus hitre, vagy fejezik be egyházi szolgálatukat. Azt azonban az ellenreformáció vezetői is belátták, hogy 300 fő kivégzése éppen a célt, a birodalom egységének megőrzését fenyegetné, így a halálbüntetés helyett nagyrészt börtönbüntetéseket szabtak ki.

1675-ben Kollonich Lipót, későbbi esztergomi érsek vezetésével 42 bebörtönzöttet indítottak el Nápoly felé, hogy ott gályarabként adják el őket. A kiválasztottakat embertelen körülmények között kényszerítették az előrehaladásra, az időközben elmaradókat temetetlenül hagyták az út szélén. Azokat a szerencséseket, akik eljutottak a végállomásig, 50 arany értékben gályarabként adták el, így további fizikai megpróbáltatások vártak rájuk.

Gerard Hamel Bruyninx, bécsi holland követ vizsgálatot indított a gályarabok, sőt az összes elítélt ügyében. Hollandia a protestánsok védőszentjeként érdekelt volt az igazság kiderítésében: valóban felbújtók vagy csak vallási üldözöttek voltak a prédikátorok és a tanítók?

Jelentésében arra a következtetésre jutott, hogy ártatlan áldozatokat követelt az ellenreformáció a Magyar Királyságban. A hollandok pénzgyűjtésbe fogtak, amint a szükséges összeg összegyűlt, a németalföldi államtanács utasítást adott Ruyternek, hogy hajóit Nápoly felé irányítsa.

A rabok 1676. február 11-én szabadultak. A holland adományoknak és a gyorsan odaérkező Ruyternek hála sikerült még 26 életben maradt gályarabot megmenteni, akiknek felépüléséről a kapitány egészen március végéig gondoskodott. Ezt követően protestáns területen leltek menedéket, mielőtt visszatértek volna a Magyar Királyságba.

Ruyter nem elsősorban a magyar ügy miatt tartózkodott a Földközi-tengeren, ezzel egyidejűleg a hollandok háborúban álltak a francia tengeri erőkkel. 1676. április 22-én egy tengeri ütközet során egy ágyúgolyó mindkét lábszárát összezúzta, és néhány nappal később, április 29-én belehalt sérüléseibe. Holttestét hajón szállították Amszterdamba, tekintélyét mi sem tanúsítja jobban, hogy az ellenséges XIV. Lajos király elrendelte, hogy minden kikötőben, ahol holttestével áthaladnak, ünnepélyes díszsortüzet adjanak le.

Azon kevesek közé tartozott, aki már életében legendává vált. Minden tanonc tőle szerette volna eltanulni a tengerész szakma alapjait, a tengeri manőverezés, a kiszámíthatatlan szélirány, apály-dagály vagy akár az ellenfél tanulmányozásának művészetét. Hollandiában számtalan hajót neveztek el róla, de neve Magyarországon is fennmaradt, ma is két emlékműve áll Debrecenben és Budapesten.