Egykor kolbászgyár is működött a Városligetben, sört kínáltak a finom falatok mellé

Az új városligeti pavilonok között street food egység is van. A street food (utcai ennivaló) elnevezést világszerte használják az olyan ételek elnevezésére, amelyeket kézből falhatunk be menet közben az utcán, vagy ha időnk engedi, kényelmesen sétálva egy parkban. A piaci és utcai árusoknál kapható falatok az ókortól napjainkig minden kultúrában népszerűek voltak. A street food legújabb hulláma a fővárost is elérte, gombamód szaporodnak a Duna mindkét oldalán a gyorsételeket kínáló helyek. A magyar ember klasszikus utcai ételei közé tartozik a perec, a lángos, a kolbász, a főtt kukorica, a sült gesztenye, az édességek közül a fagylalt, a vattacukor, a kürtőskalács. A Városliget múltjába visszatekintve is gazdag hagyományát találjuk a kézből fogyasztható ételeknek.

Sokféle forrás tanúskodik arról, hogy a ligeti árusok már a 19. század elejétől kínálták olcsó, séta közben vagy padon üldögélve megehető portékájukat. Képeken az 1860-as évek végétől bukkan fel a téma a nyomtatott sajtóban. Az egyik legelső ligeti street food ábrázolás egy karikatúra a Borsszem Jankó című szatírikus hetilap 1869 augusztusi számában. A városligeti színkör népes közönsége egyszerre hallhatja az éhező, szomjazó rab drámai monológját a színpadról és a vízárus és a kolbászárus vevőcsalogató kiabálását odakintről, miközben a fasorban elegáns dámák és keménykalapos urak korzóznak. A humorral teli újságrajz hitelesen adja vissza a kiegyezést követő évek városligeti hangulatát.

A kifli és a perec a kezdetektől népszerű ligeti street food étel volt. Az 1866-ban megnyitott Állatkert törzsvendégének számított a neves politikus, Deák Ferenc, aki legszívesebben a medvebarlangnál időzött. Nap mint nap megetette helyben vásárolt pereccel kedvencét, Kristófot, az Állatkert medvéjét. A Bolond Istók című szatirikus lap, halála után három évvel, városligeti környezetben idézte fel a népszerű politikus alakját.

A nagy ünnepek idején – húsvétkor, május első napján, Szent Istvánkor – több tízezer ember látogatott ki a Ligetbe, de gyakran szerveztek egyéb nevezetes alkalmakra is ligeti népünnepélyeket a 19. század utolsó harmadában. Ilyenkor a lacikonyha játszotta a főszerepet a vendéglátásban. Ezek a szabad ég alatt vagy sátorban működő alkalmi főzőhelyek a tömegek étkezőhelyei voltak: nyárson sütötték a húst, csapra vertek egy-két söröshordót, a lacikonyhában vásárolt ételt-italt pedig mindenki ott és úgy fogyasztotta el, ahol tudta.

Már az elsőként bemutatott, 1869-es újságrajzon is feltűnt az egyik legnépszerűbb, olcsó, kiadós, séta közben is fogyasztható korabeli streetfood étel, a kolbász. Többen a vurstli nevének eredetét is kapcsolatba hozzák a német würst (kolbász) szóval. Az 1896-ban megnyitott Ős–Budavára tulajdonosai az ételek terén is nagyban gondolkodtak. A szórakozónegyedben egy kolbászgyár működött, ahol persze jófajta pilseni sört is kínáltak a finom falatok mellé.

Volt olyan időszak is a 19. században, amikor – a vízárusok kivételével – szigorú szabályrendelettel tiltották a Városligetben a mozgó árusok tevékenységét. A huszadik századba átlépve, némileg enyhültek a korábbi, szigorú szabályok, de a mozgóárusítás soha nem vált jellemzővé. A street food kínálat legfontosabb lelőhelyeivé a bódék és pavilonok váltak.

Az 1925-től évente megrendezett Budapesti Nemzetközi Vásár új fejezetet nyitott a kézből fogyasztható ételek városligeti történetében. A több órás vásári séta során megéheztek, megszomjaztak az emberek. A látogatók tömegét kellett gyorsan és olcsón étellel-itallal kiszolgálni. Ezért az élelmiszeripari kiállítók, egy valódi vásárhoz illően, árusították is kiállított termékeiket. Sokféle új street food étel és ital került az évek során a pultokra és vált a BNV-k révén népszerűvé. Az 1960-as évektől pedig a szocialista streetfood is megjelent a városligeti vásárok kínálatában.

Az alkalmi, gyakran illegális mozgóárusok és hozzátartoztak a régi Városliget képéhez. Hevenyészett pultokon vagy épp a földön kínálták árujukat, melyen igyekeztek minél gyorsabban túladni, hogy azután nyom nélkül eltűnhessenek a hatósági emberek szeme elől. Különösen vonzó hívószó volt a „házi készítésű” étel. A nagyvárosi ember szívesen megkóstolta, ha látszott, hogy friss és vidékről érkezett.

Az éhséget egyik sem csillapítja, ám létezik két olyan, utcán is fogyasztható élelmiszerfajta, ami nem maradhat ki a városligeti street food sztoriból. Az egyik a fagylalt, a másik a kávé. Mindkét termék népszerűsége több mint egy évszázada töretlen. Szinte elképzelhetetlen nélkülük egy nyári délutáni, ligeti látogatás. Történelmi körképünk zárásaként idézzük fel két nosztalgikus képpel az utcai fogyasztás eme két állócsillagát.

A Városliget egyelőre nem szerepel a főváros sokszínű street food kínálatának egyre gazdagodó térképén. Az új pavilonok feléleszthetik az utcai étkezés itteni évszázados hagyományát, mely remekül illeszkedik a ligeti környezet hangulatához. (x)