Londoni emléktáblával tisztelegnek a csillagászat női úttörője előtt

Megkapja az Angol Örökség (English Heritage) rangos kék emléktábláját Cecilia Payne-Gaposkin, a 20. századi asztrofizika egyik legkiválóbb, nőként úttörő szerepet betöltő alakja. A kutatónő egykori londoni lakóhelyén felavatandó plakett annak a tudósnak állít emléket, aki az akadémiai korlátokat leküzdve 1925-ben megfejtette a csillagok kémiai összetételének titkát.

A Notting Hill-i Lansdowne Road 70. szám alatt felavatandó emléktábla annak a londoni háznak állít emléket, ahonnan a fiatal tudós elindult a Cambridge-i Egyetem felé. Howard Spencer, az English Heritage vezető történésze a BBC-nek elmondta: a tábla nemcsak a korszakalkotó felfedezést, hanem a nők tudományos érvényesülését akadályozó korlátok leküzdését is szimbolizálja. Az asztrofizikus azután köteleződött el végleg a csillagászat mellett, hogy 1919-ben részt vett Sir Arthur Eddington fizikus egyik cambridge-i előadásán.

Bár egyetemi tanulmányait befejezte, az intézmény szabályzata miatt nem kaphatott diplomát, mivel a Cambridge-i Egyetem egészen 1948-ig nem adott ki hivatalos oklevelet nőknek. A tudományos karrier reményében 1923-ban az Egyesült Államokba emigrált, ahol a Harvard College Obszervatóriumban kapott kutatói állást.

1925-ben ő lett az első, aki csillagászatból doktori fokozatot szerzett a Radcliffe College-ban. A "Csillaglégkörök" című disszertációjában kimutatta, hogy a csillagok összetétele alapvetően eltér a Földétől, és a hidrogén mintegy milliószor gyakoribb bennük a többi elemnél.

A csillagászat paradigmaváltása

Cecilia Payne-Gaposkin felfedezése teljes paradigmaváltást jelentett az asztrofizikában. Az 1920-as évek közepén a tudományos konszenzus úgy tartotta, hogy az univerzum égitestjeinek kémiai összetétele nagyjából megegyezik a Földével. A csillagok színképelemzésének tudománya – amelynek magyarországi úttörője Kövesligethy Radó asztrofizikus volt – ezen a ponton ért el valódi áttörést.

Payne-Gaposkin eredményeit a kor vezető amerikai csillagásza, Henry Norris Russell kezdetben elutasította, és nyomására a fiatal kutatónőnek a disszertációjában azt a megjegyzést kellett tennie, hogy a hidrogénre vonatkozó adatai "szinte biztosan nem valósak". Négy évvel később, 1929-ben azonban maga Russell is igazolta az elméletet egy eltérő mérési módszerrel, hivatalosan is elismerve kolléganője igazát.

A Tejútrendszer mai, elfogadott hidrogén- (körülbelül 74 százalék) és héliumaránya (24 százalék) tökéletesen igazolja az 1925-ös számításokat. Ottó Struve csillagász később a diszciplína történetének legbriliánsabb doktori értekezésének nevezte a munkát. Cecilia Payne-Gaposkin évtizedes akadémiai küzdelmek után, 1956-ban a Harvard Egyetem első női egyetemi tanára (full professor) és első női tanszékvezetője lett. Munkásságát ma az asztrofizika alapköveként tartják számon, emlékét pedig az angliai kék tábla mellett a 2039 Payne-Gaposkin aszteroida is őrzi.