Lócitrom mutatja, hol keltek át Hannibál elefántjai az Alpokon

2016. április 4. 11:03

Annak ellenére, hogy az elmúlt évszázadokban számos kutató igyekezett rájönni, hogy a második pun-római háború (Kr. e. 218-201) kezdetén Hannibál elefántokkal tarkított hadserege pontosan hol is kelhetett át Európa legnagyobb hegyláncain, az ókori rejtély máig sincs megoldva. A történelem egyik legnagyobb katonai bravúrjának titkára egy legújabb kutatás alapján a lovak által hátrahagyott ürülékben fellelhető baktériumnak köszönhetően lelhetünk megoldást.

Korábban

Miután az első pun-római háború során a tengeri hadviselésben még zöldfülű Róma meglepetésre győzedelmeskedett a több évszázados tapasztalattal a háta mögött, ebből fakadóan maximális önbizalommal kiálló Karthágó hajóhada ellen, a tekintélyes hadisarcra kötelezett punokat valósággal marta a revánsvágy. Hannibál, miután a területi érdekeiben megsértett Róma hadat üzent az afrikaiaknak, megelőző hadjáratra indította a pun hadsereget. Hajós nemzethez illően vízen kellett volna elindulnia, ám szárazföldön akarta legyőzni az egyre félelmetesebbé váló városállamot, így a nehezebb utat, az Alpok háromezer méter magas hegyi ösvényeit választotta.

A rómaiak nem is foglalkoztak a kémeik jelentéseivel, mondván az Alpokon való átkelésre minimális esély van. Hannibál azonban a Pireneusok után Európa legnagyobb hegyláncát is megmászta, csakúgy, mint kétezer évvel később Napóleon a marengói csata előtt. A pun hadvezér még a kezdet kezdetén 11 ezer honvágyban szenvedő ibériait hazaküldött, 20 ezret pedig Hispánia északi részén hagyott. A jelentősen megfogyatkozott csapatait a korábban már leigázott gallokból töltötte fel, akik közül állítólag mintegy 40 ezer gyalogos és 12 ezer lovas állt be a numidiai lovasság, a pun zsoldosok és a 37 harci elefánt mellé.

A sereg mire elért a Pó-síkságra, összesen egy megmaradt elefánttal riogathatta a latinokat, bár meg kell említenünk, hogy a hegyi barbárok elleni harcokban – a tévhitek ellenére – nagy szerep jutott az afrikai ormányosoknak. A gyilkos út során megtizedelődött pun, vagyis inkább gall sereg egy évtizeden át tartotta rettegésben Itáliát, s végül csak karthágói területen tudták térdre kényszeríteni.

A Hannibál által végrehajtott egyik legnagyobb katonai bravúr (a cannaei csata mellett, ahol egy nálánál jóval nagyobb római sereget tudott bekeríteni és megsemmisíteni Kr. e. 216-ban) titkát az ókori történelemben, amely számos hadvezér csodálatát váltotta ki az elmúlt két évezredben, a legújabb kutatások során igencsak különös módszerrel lehet megfejteni. Mindezidáig nem voltak szilárd régészeti bizonyítékok a kutatók kezében, azonban a torontói York Egyetem munkatársa, Bill Mahaney vezette régészcsoport rátalált egyre, amely arra enged következtetni, hogy a mai Col de Traversette nevű, 2950 méter magas hágón bizonyára átkelt Hannibál akkor körülbelül 30 ezres serege. Kutatásaikat az Archaeometry című folyóiratban közölték.

A mai francia-olasz határon lévő, igen keskeny átjáró délkeletre fekszik a francia Grenoble, míg délnyugatra az olasz Torino városától. A még ma is igen nehezen megközelíthető hágón átvezető útvonalat elsőként egy évszázaddal ezelőtt egy Gavin de Beer nevű brit biológus és polihisztor vetette fel, azonban a tudományos közegben ezt az elméletet kevesen ismerték. Az elmúlt években a legtöbb kutató az északabbra található Col de Clapier hágót preferálta, mint kényelmesebb átkelőt, ugyanis ez csupán 2491 méter magas, és valószínűleg az ókorban kevéssé volt olyan szeszélyes, mint manapság. Ez az elmélet egyébként azért olyan népszerű mind a mai napig, mert az egykor Padovában élő Livius a hadjárat után két évszázaddal ezt az ösvényt nevezte meg átkelési pontként, holott sohasem járt a hegyekben, így minden bizonnyal csak találgatott.

A kutatásban résztvevő Chris Allen elmondta, hogy a vizsgálatok során mikrobális genetikai elemzés, virágpollen analízis, valamint kémiai és különböző geofizikai módszerek segítségével vizsgálták meg a Col de Traversette-i ösvényen talált állati (valószínűsíthetően lovak által hátrahagyott) ürüléket. Az, egy kisebb tavacskában fellelt „lócitrom” kormeghatározása szerint Kr. e. 200 körülire datálható, amely igen közel esik a hadjárat kezdeti évéhez. Tovább erősíti a feltételezést, hogy a hágó azon kevés helyek egyike a magas csúcsokkal tarkított Alpok délnyugati részén, ahol elegendő ivóvizet lehetett találni egy nagy sereg (kb. 30 ezer ember, 15 ezer ló és 37 elefánt – bár utóbbiak közül bizonyára már többen elpusztultak ekkorra) ellátásához. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a területre igencsak kevés ember merészkedett el, így az ösvényt minden bizonnyal meg kellett tisztítaniuk Hannibál katonáinak a kőomlásoktól.

A lótrágyában talált mikrobák több mint 70 százaléka az ún. Clostridium nevű baktériumosztályba tartozó baktériumhoz tartozott, amely hasmenésért és végbélgyulladásért lehet felelős. A környezetben fellelhető Clostridium baktériumok aránya jóval kisebb volt. „A baktériumok évezredekig képesek fennmaradni a legmostohább körülmények között is” – magyarázta Allen, aki hozzátette: természetesen nem lehet biztosan tudni, hogy a fekália lovaktól vagy emberektől származik, így további kutatásokra lesz szükség.

A kérdés azonban adott: miért választotta Hannibál a jóval veszélyesebb útvonalat? Ezen a ponton már csak találgatni tudnak a kutatók: egyesek szerint nem volt választása, ugyanis bár római támadásoktól nem kellett tartania, azonban a vérszomjasságukról híres gall törzsektől már annál inkább, így igyekezett őket is meglepni, ezért kellett a nehezebb utat választania.