Nem volt kulturális határ a Rajna a neolitikum idején
A késő újkőkori régészeti leletek európai elterjedésének átfogó vizsgálata cáfolja azt a korábbi feltételezést, miszerint a Rajna folyó kulturális akadályként funkcionált volna Nyugat- és Közép-Európa közösségei között a Kr. e. 4. és 3. évezred fordulóján. A Kieli Egyetemhez tartozó ROOTS Kiválósági Klaszter kutatási eredményeiről kiadott közlemény rávilágít, hogy a térségben kiterjedt és összetett kommunikációs hálózatok működtek. A szakemberek a durva kerámiák, a presztízstárgynak számító kétélű kőbalták és a kollektív temetkezési formák együttes elemzésével bizonyították az európai szintű kulturális kapcsolatokat.
- A Rajna folyó nem volt akadálya az európai kultúrák közötti kommunikációnak a neolitikumban.
- Ezt bizonyítja a kétélű kőbalták, a durva kerámiák és a kollektív sírok széles körű elterjedése.
- A hálózat kiterjedt kapcsolatokat mutat Franciaország, Németország és Skandinávia között.
Sebastian Schultrich, a Kieli Egyetem régésze a kutatás során arra a következtetésre jutott, hogy ezen összefüggések egy része korábban éppen a kerámialeletek egyszerűsége miatt kerülte el a szakemberek figyelmét. Számos európai régióban nagy mennyiségben azonosítottak rendkívül egyszerű, a nemzetközi szakirodalomban „Coarse Ware” néven ismert durva kerámiákat. Ezt a letisztult, alig díszített típust kulturálisan sokáig kevéssé tartották beszédesnek az észak-közép-európai térség aprólékosan kidolgozott, tölcséres szájú edényeihez képest.
Ez a stílus a Kr. e. 4. évezred közepétől kezdve jelent meg a mai Közép- és Észak-Franciaország, valamint a Nyugati-Alpok térségében, majd a későbbiekben Észak-Németországban és Dániában is elterjedt. A kerámiastílusok ilyen hatalmas távolságokon átívelő, fokozatos hasonlósága a csoportok közötti magas fokú mobilitásra és a kulturális határok átjárhatóságára utal.
A mindennapi használati tárgyak mellett a kutatók a presztízstárgyak elterjedését is vizsgálták, különös tekintettel a kétélű, nyéllyukas kőbaltákra. Ezek az igényesen kialakított, szimbolikus értékkel bíró eszközök kiterjedt földrajzi térségben fordulnak elő, Franciaországtól kezdve Közép-Európán át egészen Skandináviáig és Lengyelországig.
A franciaországi változatok időrendi besorolása korábban heves tudományos viták tárgyát képezte, de a friss adatok megerősítették, hogy ezek is a Kr. e. 4. és kora 3. évezredből származnak, pontosan úgy, mint északi és közép-európai párhuzamaik. A kerámiákkal ellentétben a kétélű kőbalta koncepciójának elterjedése rendkívül tudatos folyamatnak tűnik, amely a Rajna mindkét partján osztozó közösségek azonos narratíváját tükrözi.
A közös kulturális gyökereket a korszakra jellemző nagyméretű, kollektív temetkezési formák, például a folyosós sírok és galériasírok széles körű megjelenése is alátámasztja. Bár e struktúrák építészeti megvalósítása régiónként eltérő volt, alapvető jellemzőik megegyeztek: hosszú generációkon keresztül szolgáltak temetkezési helyként akár több száz ember számára, egyúttal fontos rituális közösségi terekként is funkcionáltak. Schultrich kiemelte, hogy ezek az elemek nem alkottak egy teljesen egységes kultúrkört, sokkal inkább egy olyan hálózatot, amelyben az alapvető közös vonások mellett bőséges tér nyílt a markáns regionális sajátosságok kibontakozására is.
Ez is érdekelhet
Az újkőkor, azaz a neolitikum utolsó évezredei az európai társadalmak mélyreható átalakulásának időszakát jelentették. A mezőgazdasági termelés és az állattartás stabilizálódásával a népességnövekedés jelentős mobilitást indított el a kontinensen. A réz-, majd később a bronzmegmunkálás fokozatos megjelenése elősegítette a távolsági kereskedelmi hálózatok kiépülését, amelyek nemcsak a nyersanyagok, hanem az eszmék és technológiák cseréjét is felgyorsították.
Bár a Rajna a későbbi történelmi korszakokban, különösen a Római Birodalom idején katonai és kulturális demarkációs vonalként (limes) szolgált, a legújabb régészeti kutatások igazolják, hogy a neolitikum közösségei számára a folyók inkább összekötő útvonalként, semmint elválasztó falként működtek.