Közösségi médiaadatokkal elemzik a kínai szellemi kulturális örökséget

A kínai lakosság szellemi kulturális örökséghez fűződő viszonyát és térbeli érzelmi reakcióit térképezte fel egy új kutatás – mutatta be az ISPRS International Journal of Geo-Information folyóirat legfrissebb száma, amelyben Hszing Tu és Jü Hszia, a Csianghszi Tanárképző Egyetem szakemberei publikálták eredményeiket. A közösségi média elemzése rávilágít, hogy bár az örökségvédelem társadalmi megítélése pozitív, az intézményi fókusz miatt a lakossági bevonódás aránya alacsony.

A kínai kutatók az ország legnépszerűbb mikroblog-platformjáról, a Vejpóról (Weibo) gyűjtöttek adatokat a 2023-as évre vonatkozóan. A megtisztított, összesen 76 591 bejegyzést és 57 448 kommentet magában foglaló korpusz vizsgálata alapján a lakossági diskurzus három fő témakörre oszlik.

A bejegyzések 45 százaléka az örökségi elemek bemutatására, 39 százaléka a megőrzésre fókuszál, míg az aktív lakossági tapasztalatokat és a személyes részvételt bemutató tartalmak aránya mindössze 16 százalékot tesz ki. A kifejezések szintjén a lakosság kiemelt figyelmet szentel az olyan tradicionális gyakorlatoknak, mint a papírkivágás művészete vagy a hagyományos kínai orvoslás.

A nyelvi algoritmusok (SnowNLP) alkalmazásával a kutatók megállapították, hogy az örökség társadalmi megítélése országosan pozitív: egy 0-tól 1-ig terjedő skálán minden kínai tartomány 0,730 feletti átlagot ért el. A legmagasabb értékeket a gazdaságilag fejlett keleti partvidék tartományai, köztük Csöcsiang (0,751) és Csiangszu (0,750) regisztrálták.

A vizsgált mintában mindössze 6 százaléknyi negatív visszajelzés jelent meg, amely elsősorban az ismeretek hiányára, a fogyasztási korlátokra és a mesterségek generációs átadásának nehézségeire koncentrált. A térinformatikai elemzések rámutattak, hogy a pozitív attitűdök regionális eloszlását három fő tényező határozza meg: a bejegyzett kulturális projektek száma (0,699-es korrelációs együttható), az örökség hivatásos átadóinak száma (0,632), valamint a régió GDP-je (0,458).

A múzeumi modelltől az élő örökségig

A szellemi kulturális örökség védelme a 21. század eleje óta a kínai identitásépítés és a nemzeti kohézió központi eleme. Korábban a tudományos diskurzus és a hivatalos örökségvédelem is egy felülről vezérelt, statikus „múzeumközpontú” megközelítést alkalmazott, ahol a kutatások a hivatalos állami helyszínek fizikai földrajzi eloszlására fókuszáltak. A történettudomány és a kulturális antropológia korábban technológiai okokból nehezen tudta számszerűsíteni a mikroszintű társadalmi reakciókat.

A Hszing Tu és Jü Hszia által jegyzett, a keresleti oldalra fókuszáló big data kutatás jelentősége abban áll, hogy bizonyítja: a modern társadalmakban az örökségvédelem már nem tartható fenn kizárólag állami intézményeken keresztül. Bár a fizikai eloszlás továbbra is egy északi (Peking) és egy déli (Sanghaj) kettős magot mutat, a jövőbeni fenntarthatóság – az úgynevezett élő örökségátadás – elengedhetetlen feltétele az interaktivitás bevonása.

Az elemzés rávilágít arra a történelmi paradigmaváltásra, hogy a kulturális hagyatékok passzív megőrzése helyett a társadalmi bevonódás, a digitalizáció és az élményalapú mindennapi gyakorlat vált a hosszú távú kulturális túlélés zálogává.