Kolumbusz Kristóf és az őt körüllengő mítoszok

Kolumbusz Kristóf sosem ment ki a divatból, de most még nagyobb a reflektorfény rajta. A Sevillai Egyetem amerikatörténész kutatója, Esteban Mira Caballos levéltári forrásokkal bontja le a hódítót övező mítoszokat. Munkája egybeesik a 22 éve húzódó DNS-projekt késve bemutatott eredményeivel, amelyek inkább szaporítják, mint csökkentik a kérdőjelek számát.

DNS vagy levéltár?

2002-ben indult az a genetikai vizsgálat, amely Kolumbusz Kristóf földi maradványait és feltételezett rokonait elemzi. A projekt célja az volt, hogy végre objektív választ adjon a származásával kapcsolatos kérdésekre. A végső eredmény azonban sokáig váratott magára.

A tanulmány 2024. október 12-én, huszonkét évvel később jelent meg – nem tudományos publikációként, hanem dokumentumfilm formájában. A hivatalos, tudományos közlés novemberre csúszott, de erre azóta sem került sor.

Történész a labor ellen

A DNS-kutatások eddig nem adtak egyértelmű választ Kolumbusz Kristóf származására – és ez önmagában is beszédes. A vizsgálatok 2002-ben indultak, céljuk az volt, hogy a felfedező földi maradványait genetikai úton azonosítsák, majd a kapott DNS-profilt összevessék feltételezett rokonai, például testvére, Diego és fia, Hernando eredményeivel. Ezen túlmenően a genetikai mintákat különböző európai régiók – főként Genova, Katalónia, Galícia és Portugália – mai lakóinak DNS-ével is összehasonlították, abban a reményben, hogy így pontosabban meghatározhatóvá válik Kolumbusz eredete.

A projektet José Antonio Lorente professzor vezette, és 2021 és 2024 között sikerült is kinyerni mind mitokondriális DNS-t, mind Y-kromoszómát a feltételezett maradványokból. A kapott genetikai profilt több mint húsz népcsoport mintáival vetették össze, de az eredmények nem mutattak ki olyan genetikai markert, amely kizárólagosan valamelyik területhez – például Genovához – lenne köthető. A vizsgálatok alapján Kolumbusz genetikai profilja egyaránt összeegyeztethető észak-olasz, katalán, portugál vagy galíciai eredettel, így egyik lehetőséget sem sikerült teljes bizonyossággal kizárni vagy megerősíteni.

Fontos körülmény az is, hogy nem bizonyított, hogy valóban Kolumbusz maradványait vizsgálták-e. Különösen a sevillai Cartuja kolostorban eltemetett csontok esetében merültek fel kétségek, hogy azok nem az admirálishoz, hanem valamelyik unokatestvéréhez tartozhatnak. Emellett a kutatás történészi háttér nélkül zajlott, így a genetikai adatok történelmi kontextusba helyezése sok esetben hiányos vagy félreértelmezett lehetett.

Összességében a DNS-vizsgálatok nem cáfolták Kolumbusz genovai eredetét, de nem is tudták egyértelműen alátámasztani. Az eredmények inkább arra világítanak rá, hogy a genetikai vizsgálat nem minden esetben alkalmas történelmi identitáskérdések végleges eldöntésére. A felfedező származásának meghatározásában továbbra is a levéltári, nyelvészeti és történeti bizonyítékok bírnak nagyobb súllyal.

Miközben a DNS-eredmények nem hoztak áttörést, a történelemtudomány csendben, de határozottan halad. Esteban Mira Caballos, a Sevillai Egyetem amerikai történelemmel foglalkozó kutatója levéltárakban porosodó iratokból bontja le a felfedezőt övező mítoszokat.

„Nem arról van szó, hogy elhiszem, hogy genovai volt, hanem teljesen biztos vagyok benne, mert objektív bizonyítékok tucatjai állnak rendelkezésünkre” – nyilatkozta az ABC-nek. Szerinte minden kortárs úgy tudta, hogy Kolumbusz Genovából származott. Sem feleségét, sem gyermekeit, sem patrónusait nem volt oka becsapni.

A származás mint önazonosság

De vajon miért olyan fontos, honnan származott Kolumbusz? A kérdés túlmutat a nemzeti büszkeségen vagy történeti pontosságon. Származása, társadalmi helyzete és vallási elköteleződése együtt rajzolnak ki egy komplex személyiséget.

Egy liguriai városból indult tengerész, akinek képlékeny identitása a katolikus hit és a királyi védelem égisze alatt szilárdult meg. Ez az összetett háttér megmagyarázhatja azt is, miért viselkedett úgy, ahogy – miért volt annyira megszállott, miért olyan érzékeny a hatalomra, a hitre és az önigazolásra.

Kolumbusz buzgó katolikus volt. Nem csupán vallását gyakorolta, de szenvedélyesen bírálta a zsidókat és a konvertitákat is – azokat, akik áttértek a kereszténységre. Ez a túlzó hevület Caballos szerint éppen azt jelezheti, hogy maga is converso, vagyis kereszténnyé lett zsidó származású lehetett.

A szentföldi hadjáratok megszállottjaként 5000 lovast és 50 000 gyalogost ajánlott a spanyol uralkodóknak a „szent helyek” visszavételére. Vajon őszinte hitbuzgóság volt ez? Vagy inkább önvédelem, túlkompenzálás? Nem tudni. De a kortárs kasztíliai mondás találó lehet rá, „Mondd meg, mivel dicsekszel, s megmondom, mi hiányzik neked.”

Régi mítoszok

Caballos több eddig ismeretlen dokumentumot közöl. Kiemelkedik közülük az első hiteles bejelentés Kolumbusz visszatéréséről, II. János portugál király 1493. március 4-én írt levele, amelyben tájékoztatja a Katolikus Királyokat az admirális megérkezéséről. Ez az irat az eddigi elméleteket pontosítja, és egyértelművé teszi, hogy a felfedezés híre gyorsabban terjedt, mint korábban gondoltuk.

A történész új fényt vet a Navidad erőd sorsára is. Az első út után ott maradt emberek számát korábban 39-re tették, de az új források szerint valószínűleg többen voltak. A részletes névsor ezt támasztják alá.

Előkerült egy 1510 körüli dokumentum is, amelyben Diego Kolumbusz audiencia, azaz királyi bíróság létrehozását kérelmezi saját vezetése alatt Santo Domingóban. Bár az udvar formálisan rábólintott, a döntés nem Diegónak kedvezett. Az audiencia 1511. október 5-én valóban megalakult – de nem a támogatására, hanem ellensúlyként rendelték el. A Kolumbusz-család politikai befolyását ezzel hivatalosan is visszaszorították.

Újvilág – és új világkép

Kolumbusz harmadik útján, amikor a dél-amerikai Cumaná partjaihoz ért, már „új és hatalmas világról” beszélt. Bár Ázsiának hitte, amit látott, felismerte, ez valami egészen más. Negyedik útján Közép-Amerika atlanti partvidékét kutatta át átjáró, szoros reményében.

Élete végére már sokan tudták körülötte, hogy az új földrész nem Ázsiához tartozik. Amerigo Vespucci – aki 1502 óta biztos volt ebben – Kolumbusz utolsó hónapjaiban meglátogatta őt. Nehéz elképzelni, hogy ne beszéltek volna erről. A kérdés inkább az, hogy beismerte-e magának a tévedést?

A legenda szerint a Katolikus Királynő elfordult Kolumbusztól, de ez nem igaz. Izabella haláláig fenntartotta kiváltságait, és utóda, Katolikus Ferdinánd sem vonta vissza azokat. Halálakor Kolumbusz gazdag, nemesi rangban elismert személy volt. Leszármazottai húsz generáción át örökölték kiváltságait – ma is a spanyol nemességhez tartoznak.

Kolumbusz útinaplói páratlan megfigyelőképességről tanúskodnak. Nemcsak útvonalakat és földrajzi adatokat jegyzett fel, hanem természeti jelenségeket is, meteoritra figyelt fel, megemlítette a Teide-hegy kitörését – egyetlen forrásként.

Állatleírásai botanikai és zoológiai szempontból is jelentősek. Papagájokat, lamantinokat, leguánokat, halfajokat, sőt olyan gyíkokat is említ, amelyeket krokodilnak hitt. Ezek a feljegyzések hozzájárulnak ahhoz a képhez, amely Kolumbuszt nemcsak felfedezőként, hanem figyelő, értelmező emberként is a történelem élvonalába emeli.