Kiásták a pápa oszladozó tetemét a sírjából, elítélték, majd a Teverébe dobták

Tagadhatatlan, hogy botrányokkal teli a pápaság története. A legtöbbször a reneszánsz pápák lakomáit, vadászatait, indokolatlan fényűzését szokták úgy emlegetni, hogy részben kiváltó oka volt a reformációnak is. Nem ez volt azonban az egyetlen esemény, amely ma már bizonyosan furcsának hat a modern ember szemében. A pápaság kora középkori történetének egyik legnagyobb botrányköve a hullazsinat volt, amikor is egy halott pápa fölött mondtak ítéletet. Mindez jelentős részben annak volt köszönhető, hogy mint a történelemben oly sokszor, a pápai trón a korabeli hatalmi játszmák kereszttüzébe került.

Lassú a méreg, jöhet a kalapács

A Római Birodalom bukása után Itália először a gótok, majd a bizánciak uralma alá került. A bizánci császárok küldöttei egy darabig az uralkodó nevében ellenőrizték a pápákat, amíg a rómaiak el nem űzték őket 722-ben. Ezt követően az Itália északi részén uralkodó longobárdokkal gyűlt meg a pápák és a rómaiak baja.

Ellenük nyújtott segítő kezet Kis Pippin, Nagy Károly édesapja. Nagy Károly uralmát követően azonban a Karoling császárok hol erősebb, hol gyengébb befolyása érvényesült, emellett pedig a helyi itáliai famíliák próbálták akaratukat rákényszeríteni az egymást követő szentatyákra.

A hullazsinat korában a legerősebb helyi hatalmasság a Spoletói Hercegség volt, amely szerette volna az egyház fejét a saját befolyása alá vonni. Ennek nem feltétlenül az egyházhoz volt köze, hanem inkább ahhoz, hogy a pápaság ekkor – Nagy Károly és utódai gazdag adományainak köszönhetően – jelentős földbirtokokkal rendelkezett, megkapták például Ravennát és több Róma környéki földterületet.

Ebbe a szövevényes világba került bele Formózusz is. Ostiában, az ókori Róma közismert kikötővárosában született, és először akkor értesülünk róla, amikor 864-ben az itáliai Porto püspöke lett. Ez a kicsiny városka a Tevere partján feküdt, a püspöki funkciója igazából formálisnak tekinthető, mert azon címek egyike volt, amelyeket a római klérus befolyásos tagjainak adományoztak.

Formózusz a források szerint missziós tevékenységet is végzett Bulgáriában, majd két alkalommal is járt a nyugati frankok királyánál, II. (Kopasz) Károlynál. Utóbbit ő győzte meg arról, hogy menjen Itáliába, és az akkor regnáló pápával koronáztassa magát császárrá. Az egyházfő szempontjából ez egy fontos aktus volt, mivel megerősítette a pápa és a császár egymásra utaltságát.

872-ben meghalt a pápa, és Formózusz úgy vélte, itt az ideje annak, hogy belőle legyen az egyház új feje. Pechjére azonban nem őt, hanem egyik ellenfelét, VIII. Jánost (872–882) választották meg. Az új pápa fel akart lépni az ellen a gyakorlat ellen, hogy a korábbi pápák a császár támogatását megszerzendő olyan nemesekkel töltöttek fel több hivatalt is, akik nem voltak felszentelt egyháziak.

Az ő egyik fő támogatójuk történetesen Formózusz volt. Bár megpróbáltak fellépni a pápa ellen, végül el kellett menekülniük Rómából. Formózusz is így tett, és miután a pápa felszólítására sem tért vissza, 876-ban kiátkozták.

Formózusz Guido spoletói hercegnél lelt menedéket, és ott várakozott addig, amíg a politika szelei kedvezőbbre nem fordultak. VIII. János pápát a Fuldai évkönyvek szerint egyik rokona előbb meg akarta mérgezni, majd látva, hogy a módszer túl lassú, kalapáccsal agyonverte.

Az új pápa azonban akkor sem Formózusz lett, de legalább megkegyelmezett neki az egyházfő, ugyanis szüksége volt a befolyásos római csoportok támogatására. Így 883-ban törölték a kiátkozását, és visszatérhetett egyházmegyéjébe. Még több pápa pontifikátusát kellett irigykedve végigvárnia, mire 891-ben, körülbelül 75 éves korában őt választották Szent Péter székébe.

Érdekek hálójában

Hivatali ideje legelején Formózusz egy olyan aktusra kényszerült, amit legszívesebben elfelejtett volna. Spoletói Guidót ugyanis elődje császárrá koronázta, és az új pápa megkoronázása után az uralkodó úgy vélte, itt az ideje behajtani egy régi adósságot, ezért a pápák kezén lévő Ravennába vonult, és 892-ben megkoronáztatta a fiát, Lambertet társcsászárnak.

Pápaként Formózusz már korántsem akart engedelmes eszköze maradni a szomszédos hercegségnek, ezért meghívta Itáliába Karinthiai Arnulfot. Arnulf keleti frank király a Karoling-ház egyik utolsó tetterős tagja volt, kiváló hadvezér, aki a pápa felkérésére lerohanta a félszigetet, és legyőzte Guidót. 895-ben Guido meghalt, így a fiatal Lambert és az anyja, Ageltrude kénytelenek voltak szembenézni Arnulffal.

Arnulfot 896-ban koronázta császárrá Formózusz Rómában betetőzendő a szövetségüket, amely azonban ugyanebben az évben szét is esett. Arnulf ugyan elindult Lambert ellen, ám szélütést kapott, így nem tudta folytatni a hadjáratot. Formózusz pápa az év végén elhunyt, így a spoletóiaknak lehetőségük nyílt a hatalom megszerzésére Rómában. Formózusz utódját megválasztották ugyan, de hamarosan meghalt, egyes források szerint megfojtották.

Ageltrude elérkezettnek látta az időt, hogy Róma ismét a spoletóiak befolyása alá kerüljön, így összefogva néhány római előkelő családdal megválasztatta VII. István pápát, és egy különös bosszúra vette rá az újdonsült egyházfőt.

Ítélet a halál után

897 januárjában került sor az úgynevezett hullazsinatra, amelynek minden egyes eleme előre meg volt határozva, mint egy forgatókönyvben. István kiásatta Formózusz testét, majd pápai díszbe öltöztették, és ebben a formában állították bíróság elé. Az ítéletet meghozni szándékozó zsinaton részt vett valamennyi bíboros, püspök és más egyházi előkelőségek is. A jeles alkalmat természetesen nem hagyhatta ki Lambert császár és Ageltrude sem.

A tárgyaláson a regnáló pápa megbízott egy vádlót, aki Formózusz hullájára olvasta az elkövetett bűnöket, amelyek a hamis esküvés, a kánonjog lábbal tiprása és világi emberként a püspöki szék betöltése voltak. A pápa mellett volt egy kirendelt védő is, ám ő megelégedett azzal, hogy felolvasta az elé tett, előre megírt válaszokat, ezzel bizonyítva azt, hogy tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy mit felel.

Az ítélet természetesen nem is lehetett más, mint az, hogy Formózusz bűnös. A zsinat utólag eltávolította a hivatalából, valamennyi döntését megsemmisítették, és törölték a nevét a pápák jegyzékéből. A holttestről látványosan letépték a pápai díszt, valamint levágták az áldásosztásra használt három ujját is. Miután ezzel végeztek, Formózuszt végighurcolták Róma utcáin, majd földi maradványait a Teverébe hajították.

A bizarr szertartásnak természetesen meg volt a magyarázata, hiszen a pápán az ellenségei nemcsak a jelenben, hanem a túlvilágon is bosszút akartak állni. A spoletóiaknak érdekében állt, hogy Formózusz valamennyi aktusát, így Arnulf megkoronázását is érvénytelennek nyilvánítsák.

Nem túl jó pápának lenni

Bár a középkori emberek gondolkodása jelentősen eltért napjainkéitól, az számukra is világos volt, hogy a hullazsinat finoman szólva is bizarr esemény volt. A szóbeszéd szerint az elítélt pápa tetemét egy halász fogta ki a Teveréből, és ő rejtette el.

A legendák szerint Formózusz földi maradványai számos csodás eseményt és gyógyulást is eredményeztek. Mindez elsősorban azt jelezte, hogy a regnáló pápa hatalma nem állt stabil lábakon.

VII. István pápa uralma gyorsan megrendült, mikor a spoletóiak elhagyták Rómát, hogy az otthon támadt problémáikat rendezzék. Még ugyanabban az évben a rómaiak fellázadtak István ellen, börtönbe vetették, ahol néhány hónappal később megfojtották.

Az új pápa Romanusz lett, aki azzal szerezte meg magának a bíborosi testület támogatását, hogy elítélően nyilatkozott a hullazsinatról. Uralma kezdetén érvénytelenítette elődje valamennyi törvényét, ám később ő is a spoletóiak érdekei szerint alakította politikáját. Mindez ahhoz vezetett, hogy lemondatták a pápai trónról, egyes források szerint megölték, mások szerint szerzetesként fejezte be napjait.

II. Theodórosz pápa viszont szintén elítélte a hullazsinatot, visszaállította Formózusz rendelkezéseit, beleértve természetesen az általa végrehajtott püspöki kinevezéseket. A hányattatott halálú pápa holttestét felkutattatta, majd eltemettette.

Mindez ellenségeket is szerezhetett neki, ugyanis a koronázása után még egy hónap sem telt el, és meghalt. Egyesek szerint méreg végzett vele.

A két római párt vetélkedése ezek után sem hagyott alább, hiszen 897 végén IX. Jánost választották meg pápának, de azok, akik István pápával értettek egyet, a későbbi III. Sergiust emelték fel a pápai trónra.

Kettejük közül végül János győzedelmeskedett, és egy 898-ban összehívott zsinaton újfent érvénytelenítette a hullazsinat döntéseit, visszaállítva Formózusz pápa rendelkezéseinek a hatályát. (Ebben már csak azért is érdekelt lehetett, mert őt is Formózusz pápa szentelte fel.) A riválist és követőit természetesen kiátkozták az egyházból.

III. Sergius 904 és 911 között mégis betöltötte a pápai hivatalt, és megpróbálta visszafordítani az idő kerekét. Először is a börtönben lévő két megválasztott pápát kivégeztette, majd megsemmisítette Formózusz pápa döntéseit, megfosztva az általa felszentelteket a hivataluktól.

Liutprand szerint másodszorra is kiásatta Formózusz holttestét, tárgyalást rendezett felette, és miután a halott pápát ismét bűnösnek találták, lefejeztette. Valószínű azonban, hogy ez már csak a később élő krónikás fejében történt így, merthogy félreérthette a fennmaradt feljegyzéseket.